Tárgyilagosan az akácról

Varga Zoltán

2014. február 20. 14:54

Tárgyilagosan az akácról

Tájidegen hungarikum? Mekkora a Robinia pseudoacacia haszna és kára? Az elmúlt hetekben felerősödött a vita a természetvédők, a méhészek, és az erdészek között a fehér akáccal kapcsolatban, melyet mi is igyekszünk követni. A jelenlegi helyzet előzményeiről, és a lehetőségekről, megoldásokról írt most Varga Zoltán.

A jelenlegi helyzet előzményei
Az akác köztudottan észak-amerikai eredetű. Magyarországra a történeti adatok szerint, valószínűleg német közvetítéssel, 1710-1720 között juthatott el (Bartha Dénes és mtsai., 2014). Telepítését Mária Terézia eredetileg katonai célokból kezdeményezte, legelőször a Bánságban (Erdészeti Lapok, 1960). Majd Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész és népművelő volt az, aki erősen támogatta az akác telepítését fájának és mézének kedvező tulajdonságai, illetve a termőhelye iránti igénytelensége okán. Az a sokat hangoztatott érv viszont valótlan, hogy az akác telepítése nélkül az Alföld egyes részei elsivatagosodtak volna, ugyanis ami a Kiskunságot és a Nyírséget illeti, ahol ma a legkiterjedtebb akácosok vannak, ezeket a területeket Anton Kerner osztrák botanikus „Das Pflanzenleben der Donauländer” c. könyvében (1865) még mint alapvetően erdősült vidékeket írja le. Emellett a Duna-Tisza-közi homokháton a XIX század második felében fejlett mezőgazdasági- és kertkultúra is volt (Fodor 2006, Ph.D. értekezés ELTE).

„Elsivatagosodás" tehát csak ott jelentkezhetett, ahol a homoki legelők túllegeltetése következtében a homoki gyep degradálódott, és a homok „elszabadult" (hasonló folyamat a Nyírségben is lejátszódott, ahol később a kivágott tölgyesek helyére telepítették az akácot). A kezdeti nagy reményekkel kecsegtető akáctelepítések azonban csak részben váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Miután Magyarország a trianoni országcsonkítással erdeinek nagyrészét is elvesztette, az 1923-ban megjelent alföldfásítási törvény hatására alig másfél évtized alatt 38 ezer hektár akácost létesítettek, még az erre kevéssé alkalmas területeken is. Némileg hasonló helyzet állt elő a II. Világháború után is, amikor Keresztesi Béla akadémikus vette át az alföldfásítás irányítását. Róla a Wikipedia, többek között, az alábbiakat írja: „1950 és 1953 között aspiránsként dolgozott a Leningrádi Erdészeti Akadémián. Hazatérését követően, 1953-ban a földművelésügyi minisztériumon belül működő erdészeti közhatóság, az Országos Erdészeti Főigazgatóság főigazgató-helyettesévé nevezték ki – főerdőmérnöki címmel – , ahol fő feladata az erdőgazdálkodás és faipar fejlesztését célzó országos program kidolgozása és megvalósítása volt.” Munkásságának fő iránya az ún. „gyorsan növő” fafajok (akác, nyárfa, erdei- és feketefenyő) elterjesztése és az előbbiek nemesítése volt. „Sikerei” azt jelentették, hogy az „erdőborítottság” aránya korábban nem látott mértékben növekedett, azonban ennek legnagyobb része valójában gazdasági célú faültetvény, és nem pedig szigorú értelemben vett erdő volt. Ezek az előzmények juttatták Magyarországot oda, hogy jelenleg faállománnyal borított területeink mintegy 24% akácos, amelyet a tárgyilagos elemzéseken nyugvó erdészati szakanyagok is egyértelműen túlzottnak és csökkentendőnek ítélnek.

Tárgyilagosan az akácról

Az akácnak, mint szerszámfának, bútorfának és tűzifának, valamint mézelőnek a kedvező tulajdonságai közismertek. Ezek alapján az akác „kiirtása” valójában szóba sem jöhet, ezt a racionálisan gondolkodó természet- és környezetvédők sem kívánják, de nyilvánvalóan az Európai Bizottság sem. Természetvédelmi haszna is lehet az akácosoknak, bizonyos keretek között. Semmiképp sem szüntethetők meg például a kis hortobágyi és egyéb alföldi, pl. tanya-környéki szárnyékerdők, a vetési varjú és a hozzá kapcsolódó kékvércse, erdei fülesbagoly védelme, illetve a téli ragadozómadár-védelem miatt sem. Van azonban néhány tény, amely fölött nem lehet elsiklani. Ezek a dolgok jórészt a talajjal és az éghajlattal kapcsolatosak.

Nézzük előbb a talajt.  Minden erdő anyagforgalmának nélkülözhetetlen része a holt szerves anyag, lombhullató erdők esetében mindenekelőtt az évről-évre termelődő avar lebomlása. Ezt baktériumok, gombák és különféle, zömmel apró gerinctelen állatok együttese végzi. Őshonos fajú faállományainkban ez az együttes jelen van, hiszen kialakulásukra évezredek sokasága állt rendelkezésre. Az akácosban ilyen közösség gyakorlatilag nincs, tehát egy, az erdőre, mint ökológiai rendszerre alapvetően jellemző anyagforgalmi ciklus szakad meg. Emellett az akáccal együttélő nitrogénmegkötő baktériumok sem javítják a termőhelyet, hanem a nitrogénkedvelő gyomok (csalán, kányazsombor) elszaporodását segítik elő, az őshonos erdei lágyszárú növényzet kárára. Az akácosok növényzete és állatvilága ezért kifejezetten szegényes, tehát az akácosítás a biológiai sokféleséget egyértelműen CSÖKKENTI.

Gazdasági szempontból hátrányos következményeit pedig az évtizedek-évszázadok tapasztalataira támaszkodó, a gyakorlatban dolgozó erdész is látja. A már idézett erdészeti szakanyag ezt így foglalja össze: „A megmunkált talajon [az akác] kezdetben gyorsan növekszik, majd néhány év múlva növekedése lecsökken, különösen, ha valamilyen talajhiba van a területen. Száraz termőhelyeken az akácos hamar kiritkul, a termőhelye is leromlik. Sok a gyenge minőségű faanyagot termelő akácosunk, amelyet a faipar csak korlátozott mértékben tud feldolgozni.” A termőhely leromlása pedig megmarad, ami az akác letermelése után az ilyen területek hasznosíthatóságát, értékét lecsökkenti.
Szintén a talajnál maradva, a jelenlegi gépi technológiák mellett mind az akác telepítése, mind pedig annak letermelése talajmunkákkal (gépi kituskózás) jár együtt. Ez pedig a homoki talajokon több invazív gyom (selyemkóró, parlagfű) terjedését segíti. Tehát éppen a homokterületeken kellene az akác telepítését leginkább korlátozni, illetve az akác jelenlegi magas részarányát csökkenteni, az őshonos fafajok javára (lehetőleg kocsányos tölgy, de őshonos, NEM klónozott nyárfák, ezüsthárs és kislevelű hárs, mezei juhar, stb. is).

A gondok másik nagy forrása az éghajlat, pontosabban a klímaváltozás, vagyis az, hogyan viselkedik az akác akkor, amikor őshonos erdőállományaink a szárazodás következtében kigyérülnek. Az már régóta ismert, hogy amikor homoki erdőssztyepp-tölgyeseink (amilyenek sehol máshol a világon nincsenek, tehát mint ÉLETKÖZÖSSÉGEK igazi hungaricumok!) lombkoronája felnyílik, a lékekbe behatol a napfényigényes akác. Ezzel nemcsak a faállomány összetételét változatja meg, hanem elnyomja a cserje- és a lágyszárú szintet is, megváltoztatva, elszegényítve az őshonos lomberdőre jellemző állatközösség összetételét is. Ez a folyamat lényegében a XX. század első felének nagy akácosítási kampánya óta tart, és elszenvedője mindenekelőtt a Duna-Tisza közi homokhát és a Nyírség. A változás ma viszont már abban is látszik, hogy ahol erdeinkben korábban éghajlati okokból sem lehetett jelentős az akác (Nyugat- és Délnyugat-Dunántúl), ott is megindult az akác invazív terjeszkedése, ezáltal a bükk és a tölgy, mint ottani fő fafajok és fajcsoportok termőhelyeinek leromlása, ezeknek az erdőknek a természetes felújulási-felújítási lehetőségeinek korlátozódása. Holott ezeken a területeken az erdőgazdálkodás hagyományosan munkaerő-igényes és hasznot hozó volt (Zalában, Somogyban ennek a társadalmi jelentősége ma is evidens). A klímaváltozással nyilvánvalóan megnő a folyamatos erdőborítottság megőrzésének jelentősége, amely csak az adott termőhelyre jellemző őshonos fafajokkal, illetve azok megfelelő genetikai változataival biztosítható. A folyamatos erdőborítottság jelentősége a vadgazdálkodás szempontjából is könnyen belátható.

Lehetőségek, megoldások

Gálhidy László wwf.hu
 

Abból kell kiindulnunk, hogy az akácos faültetvény, amelyet telepítenek és letermelnek, mint bármely más gazdasági hasznú növényt. Tehát az ültetvény létjogosultságát a haszon és a kár, illetve a költség egybevetése alapján lehet meghatározni. Így megvizsgálhatjuk, valóban kedvező-e gazdasági szempontból az akác? Valóban „kenyéradó gazdája”-e a hazai erdészetnek? Előnyei, mint az idézett erdészeti szakanyagból kitűnik, elsősorban az akác telepítésének olcsóságából, a viszonylag gyors növekedésből és a – gyakran túlbecsült – igénytelenségéből adódnak. Hátrányai azonban 2-3 vágásforduló után már nyilvánvalóvá válnak, részben az előállítható faanyag minőségromlása, részben a termőhely degradációja miatt. Ebből adódik, hogy jelenleg akácosaink mintegy 10%-a a legrosszabb, és több, mint 54 %-a a második legrosszabb fatermési osztályba tartozik, ami jelentősen felülmúlja a két legjobb fatermési osztály összesen csupán 10%-nyi részesedését.

Ezeket a tényeket mérlegelve, bár nem lenne helyes az akác telepítését tiltani, de kiemelten támogatni sem! A lehetőségek leginkább olyan termőhelyekre vonatkoznak, amelyek mai viszonyok között mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlanok (pl. tartósan parlagon levő területek), és ahol természetvédelmi értékek sincsenek. Az ilyen területek részaránya azonban jóval kisebb, mint akácosaink jelenlegi kiterjedése, amely – mint láttuk – részben gazdasági szükséghelyzetek, részben politikailag motivált kampányok (1950-es, 60-as évek) következménye, és messze meghaladja a termőhelyi viszonyok alapján indokolható részarányt. Kétségtelen, hogy legtöbb őshonos fafajunk telepítése és a felnövekvő faállomány ápolása jóval munkaigényesebb, mint az akácé. Ez azonban számos elmaradott vidékünkön akár szociális előnyökkel is járhat, a foglalkoztatottság növelése révén. Ezek tehát azok a tények és szempontok, amelyekben megegyezik mind a fenntartható erdőgazdálkodás, mind pedig a természetvédelem érdeke és szemléletmódja.

Az akácméz kérdésében is látnunk kell az előnyöket és a hátrányokat is. Kétségtelen, hogy az akácfa jó mézelő, és az akácméz értékes termék. Az akácvirágzásnak azonban jól behatárolt időszaka van, és ezt a vándorméhészettel csak részben lehet kiegyenlíteni. Szükség van más, sokszínű nektárforrásokra, környezetei és gazdasági szempontból is hasznos más mézelő növényekre is. Őshonos fáink (kislevelű hárs, nagylevelű hárs, mezei juhar, berkenyék) és jól kezelt rétjeink növényei (ligeti- és lózsálya, többféle kakukkfű, bakfű), sőt gyógynövényeink (fodor- és borsmenta, orvosi somkóró, levendula) és fűszernövényeink (szurokfű: „oregano”, citromfű, bazsalikom, stb.) között is szinte felsorolhatatlanul sok jó mézelő van. A magyar gyógynövénytermesztés és gyógynövényeink virágméze például valóban olyan hungaricum lehetne, amelynek létrehozására csak a hazai éghajlati és talajviszonyok mellett van lehetőség. A fenntartható út tehát a választék bővítése.
Arra is gondolni kell, hogy az akác nem nektárforrás azoknak azoknak az őshonos, vadon élő méhféléinknek, amelyektől őshonos növényeink többségének, és több takarmánynövényünk termékenyülése, például a lucernamag termesztés (a II. világháborúig világhírű volt Magyarországon!) és gyümölcseink terméshozama is függ. Látnivaló, hogy a harmonikus, változatos és fenntartható tájhasználattal (lám, a németnek a „tájgondozásra” külön szava is van: Landschaftspflege!) is megőrizhetjük, sőt fejleszthetjük is méhészetünket. Ehhez nem kell az észak-amerikai eredetű akácot hungaricummá nyilvánítani (és ezzel a fogalmat devalválni).

A kérdésben az észérvek és ne az indulatok döntsenek. Nem szerencsés dolog gazdasági érdekcsoportokra politikai ízű neveket aggatni ("akác-koalíció"), ez akár riasztólag is hathat és visszaüthet.

A szerző 
Dr.Varga Zoltán
, a Debreceni Egyetem emeritusz professzora
.

Akáccal kapcsolatos cikkek a greenfon >>>

Az Akác-koalíció megalapozatlan állításairól, avagy ki védi meg őshonos erdőssztyep-erdőinket, természeti örökségünket?

Érdemes megtekinteni a "független" hírtelevíziók újabb műsorait is:

pl. Támadás az akác ellen. Mi lesz a méhészekkel? Vendég: Glattfelder Béla EP-képviselő (Fidesz-KDNP)
www.echotv.hu/napi-aktualis-2014-02-14-napi-aktualis-2-resz#sthash.vQf2UnsQ.dpuf
Megtudjuk a többi között, hogy a Magyar Tudományos Akadémia kutatásai szerint a legmagyarabb fafaj az akác, ill. hogy a hungarikummá nyilvánítást gyorsított eljárással május közepéig tervezik végrehajtani. Ezután a japán cseresznyevirág-ünnep mintájára évente meg lehet ünnepelni az akácvirágzást.

Az Echo TV a legaktívabb akácvédő:  http://www.echotv.hu/riportjaink-fel-kell-lepni-az-akacosok-kiirtasa-ellen

Gyuricza Csaba, a SZIE dékánja nyilatkozik a HírTV- Zöldövezet c. műsorában (ismétlés: 2014. február 21. péntek, 14.05) Megtudjuk, hogy az internetes aláírásgyűjtés (megj: amely már 50 000 aláírásnál jár) csak véletlenül esik egybe az akáckoalíció hungarikumkampányával. Úgy látja, hogy az akáckérdés a nemzeti szuverenitás jelképévé kezd válni: http://mno.hu/zoldovezet/a-feher-akac-a-legnagyobb-problema-1211692

Ez már elmebaj – így reagált le Tóth Gy. László politológus arra, hogy az Európai Unió támadást indított az akác ellen egyebek között arra hivatkozva, hogy az akác önmagában is veszélyes, mint nem őshonos növény. Műsorvezető: Bayer Zsolt Vendégek: Pesty László és Tóth Gy. László:
http://magyarhirlap.hu/unios-tamadas-az-akac-es-a-palinka-ellen-video#sthash.r4BvSxag.PjzVlfXX.dpuf
(a videót nekem nem sikerült megnyitnom)

 Nyomtatott sajtócikk: http://mno.hu/penzesjog/veszelybe-kerult-a-magyar-mez-es-az-akacerdo-1210393

Kissé szerényebb médiafelületet kapott Illyés Zoltán (biológus) "Vita az akácosok körül" c. interjúja: http://www.zalamedia.hu/kozelet/53368-vita-az-akacosok-korul.html

 




Kapcsolódó anyagok Akácmagyarázó
A magyar akác és akácméz hungarikummá nyilvánítását kezdeményezi az Akác-koalíció
Akácos Magyarországot?

Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés