Hirdetés

Vádemelést indított a rendőrség annak a kisfiúnak a szülei ellen, akik nem figyeltek gyermekükre, és ezzel egy 17 éves veszélyeztetett gorilla halálát okozták. A szelíd óriás nem bántotta a kifutójába lezuhant gyermeket, mégis lelőtték az állatkert dolgozói.

A szelíd gorilla futtatójába pottyant négyéves fiú szülei, Michelle Gregg és Deonne Dickerson rövid időn belül az állatvédők közellenségévé váltak a közösségi médián. Felháborodott olvasók csaknem 200 ezer szavazatot gyűjtöttek össze ellenük "Igazságot Harambénak" névvel, míg a rendőrség úgy döntött, hogy átveszik az irányítást és vádemelést kezdeményeznek a felelőtlen szülők ellen – írta a Mirror.
 

Fotó: Facebook

 

A 180 kilós gorillát, Harambét azért kellett lelőniük az állatkert dolgozóinak, mert a kisfiú átmászott a korlátokon és beesett az állat kifutójába. Az állatkert vezetője szerint is veszélyben volt.

Segíteni szaladt oda a gorilla – derült ki az új felvételekből

Eleinte csak egy szemtanú videójából próbáltak rájönni, hogy pontosan mi történhetett az óriás és a gyerek között, ám később egy szívszaggató felvétel is megjelent, melyben tisztán kivehető, ahogy a gorilla segít felkelni a kisgyereknek, egymáshoz rakják a tenyerüket, majd elkíséri egy sarokba, ahol nem történhet bántódása.

Fotó: Facebook

Harambe gyermekkori képe (Fotó: Facebook)

Igazi tragédia a szelíd óriás halála

A gorilla akkor pont egy napja ünnepelte 17. születésnapját, rehabilitációja igazi sikertörténet volt, így érthető a nemzetközi felháborodás: miért kellett ennyi munkának és küzdelemnek kárba vesznie csak azért, mert a szülők nem figyelnek gyermekeikre?!

A Dickerson családnak egyébként 4 gyermeke van, és a Facebookon azzal próbálták védeni magukat, hogy "balesetek mindig történnek". A közvélemény azonban egyre dühösebb, vannak, akik szerint őket kellett volna lelőni az ártalmatlan gorilla helyett, amelyik helyettük is megpróbálta megvédeni négyéves kisfiukat.
Gondoskodó, okos állat volt
Harambe "nevelőapja", aki születésétől gondozta, szeretnivaló, furfangos, kíváncsi és szelíd állatnak nevezte, aki gyönyörű hímmé változott még úgy is, hogy sosem engedték szabadon. A hirado.hu hírében nem esik szó az állatkerti döntéshozók felelősségéről.
 

Kisgyerek esett a kifutóba, lelőtték a gorillát

Kisgyerek esett a kifutóba, lelőtték a gorillát

A baleset az amerikai Cincinnati állatkertjében történt. Egy hete két oroszlánt egy őrült öngyilkosjelölt miatt, most meg egy gorillát egy kisgyerek miatt öltek meg. Ki a felelős?

Jelenleg még nem tisztázott, hogyan eshetett a gyerek az amerikai Cincinnati állatkertjében három méter magasból a hím gorilla kifutójába, egy vizesárokba. A Harambe nevű állat kihalászta a gyereket a vízből és percekig  vonszolta magával a hároméves gyereket.- írtuk május 29-én.

Kapcsolódó anyagok:

Kisgyerek esett a kifutóba, lelőtték a gorillát

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás