Hirdetés

Nem csak a háborúk elől menekülnek több százezren, hanem amiatt is, hogy vannak olyan területek, ahol a környezeti feltételek teljesen ellehetetlenítik az ottaniak életét, nem hagyva más megoldást, mint az elvándorlást. Van ahol elég a közelbe költözni, hogy megfelelő mennyiségű vízhez jussanak, ám máshol az országot, sőt kontinenst kénytelenek maguk mögött hagyni emberek.

Kik is valójában a klímamenekültek és milyen kiváltó okok állnak az egyre durvábbnak ígérkező menekülthullám hátterében?
Sokat visszhangzott szólamok, – zárd el a csapot, ne fürödjél kádban, inkább csak tusolj, de azt is gyorsan, ne öntözz pazarlóan – melyeket elég gyakran hallunk, ám mégis nehéz komolyan venni a figyelmezetetést, mivel nem érezzük a bőrünkön ennek a hatásait. Nem érezzük, mivel nem kell beosztóan, napi néhány liter vízből élnünk, nem úgy, mint sok Afrikai vagy Ázsiai lakónak.
Tavaly augusztusban tapasztaltuk meg először, milyen az, amikor csoportosan, tömegek érkeznek, menekülnek szörnyű helyzetekből. Ők elsősorban az Iszlám Állam és a szír katonai helyzet miatt kényszerültek a menekülésre, de gyakran nem csak a háború az egyetlen ok, ami konfliktusokat vált ki. A háborúk háttere is összetett, nem vezethető vissza csak a kormányerők és a felkelők közötti érdekkülönbségre.

A sok gazdasági érdek közül egyre fontosabb szerepet kap a vízhiány és a vízgazdálkodás kérdése.

Tavaly például a szír és iraki kormány nemzetközi bíróság elé akarta vinni, hogy Törökország megcsapolja az Eufráteszt, amihez nem lenne joga. Más vidékeken pedig nem fordulnak a felek bírósághoz, erőszakkal próbálják megoldani a helyzetet. Jelenleg a Föld népességének 40 százalékának nehézséget jelent a vízhez való hozzáférés. Vagy egyáltalán nincsen víz, az aszályok teljesen kiszárítják a folyókat, tavakat, a talajvíz eltűnik, vagy van ugyan víz, de szennyezettsége miatt nem fogyasztható. Afrikának vannak területei, ahol víz van ugyan, de kezelve csak a nagyvárosokba jut el. A városok perifériáján lévő nyomortelepek, kisebb városok teljesen kiesnek ebből a rendszerből, és ezeken a helyeken a vízmaffia szervezetten kiépíti saját, önkényes ellátórendszerét. Ezek a kartellek döntenek a víz illegális újraelosztásáról, törvénytelenül jutnak vízhez, amit jóval a piaci ár felett értékesítenek a legszegényebbeknek. Ami az eleve kiszolgáltatott és nyomorgó lakosság függőségi viszonyait erősíti.

Vannak magyar szervezetek, melyek ezen a helyzeten próbálnak segíteni, ilyen a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Afrikáért Alapítvány. Több Afrikai országban – Kenya, Uganda, Kongói Demokratikus Köztársaság – működtetnek szanitációs központokat, hogy a helyiek életét megkönnyítsék: tisztálkodhatnak, tiszta vizet ihatnak. A kongói projektben közüzemi infrastruktúra fejlesztéseket hajtottak végre az Afrkáért Alapítvány által fenntartott kinshasai iskolában és árvaházban, valamint ezek közvetlen közelében. Ezzekkel több tízezer ember életén javítanak. Ám annak ellenére, hogy vannak nemzetközi szerveztek, fejlesztési projektek, ezek mégsem tudják teljesen felszámolni a vízhiányból fakadó feszültségeket.

Az Afrikából történő migráció egyik fő oka tehát a vízhiány.

A nagyrészt még mindig mezőgazdasággal foglalkozó népesség víz nélkül nem tudja öntözni földjeit, így már az önfenntartás is veszélybe kerül. Mikor sok százezren, millióan még a létminimum fenntartásához szükséges alapanyagokat, javakat is elvesztik, elindulnak, hogy túléljenek. Ezzel a súlyos problémával kell szembenéznünk, hiszen a világ fejlettebb és vízzel ellátott területén élünk, ahova már jelenleg is sokan érkeznek, hogy Nyugatra továbbhaladhassanak.

Mit tehetünk hát mi magunk?

Egyrészt vissza kell fognunk a pazarlást, ezzel hozzájárulva a globális vízkrízis csökkenéséhez. Másrészt olyan szervezeteket támogathatunk, akik elhivatottan dolgoznak a szegényebb országokban a szükséges infrastruktúrák kialakításában, ezért dolgozik többek között az Afrikáért Alapítvány, amely a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával tudta kongói projektjét megvalósítani.
 

Már a kék arany korszakában élünk

Már a kék arany korszakában élünk

Az ivóvíz a 21. század olaja, a nyersanyag, amiért már ma háborúk folynak. Évente 5-8 millió ember hal meg és körülbelül 250 millió ember kap súlyos betegséget szennyezett, fertőzött víz fogyasztása vagy használata miatt. Míg a 20. század elején körülbelül 25 ezer köbméter víz jutott egy főre, mára ez kevesebb, mint negyedére, hatezer köbméterre csökkent a népességnövekedés következtében. 2025-re pedig az emberiség ötöde, több mint másfél milliárd ember él majd olyan területen, ami vízhiánnyal küszködik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás