Hirdetés

Elon Musk a nevadai sivatagban épülő gyár ünnepségén azt mondta, Európában, Kínában és még máshol Ázsiában is akarnak egy óriás akkumulátorgyárat.

A Tesla Európában és Kínában, valamint máshol Ázsiában is tervez óriás akkumulátorgyárakat építeni – jelentette be Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a nevadai sivatagban épülő első ilyen óriás akkumulátorgyár, a Gigafactory szerkezetkész állapota alkalmából tartott tegnapelőtti ünnepségen.

A tervezett üzemekben az akkumulátorok mellett autók is készülnének majd. "Az egyik oldalon bemegy a nyersanyag, a másik oldalon kijön az autó" – mondta Elon Musk. A Tesla gyárai tulajdonképpen "gépeket építő gépek" – mutatott rá.  A Tesla Gigafactory gyára két éve készül a japán Panasonic elektronikai konszernnel együttműködésben, és 14 százalékban már kész – mondta Elon Musk. Az üzem jövőre kezdi meg az akkumulátorok gyártását, pár éven belül pedig kapacitása felér majd a világ fennmaradó részének kapacitásával.

Az akkumulátorgyárak dollármilliárdos beruházást igényelnek, de az elektromos autók terjedése miatt már a hagyományos autógyárak is fontolóra vették ilyenek építését. Nem mindegyikük hisz azonban abban, hogy a technológiai versenyből a Tesla által választott lítium-ion akkumulátorok kerülnek ki győztesen. 

A Gigafactory a kulcseleme a Tesla növekedési stratégiájának.

A Tesla a tavalyi 50 ezerről 2018-ig 500 ezerre tervezi növelni a gyártott elektromos autók számát. Az autók mellett a Tesla háztartási energiatároló és ellátó rendszereket is gyárt, amelyek Musk elmondása szerint végső soron szintén az elektromos mobilitás terjedését segítik elő.  Elon Musk a Gigafactory méreteit a tőle nem szokatlan módon azzal érzékeltette, hogy "elférne benne száz Boeing 747-es jumbo-jet vagy 50 milliárd hörcsög". Az üzem teljes mértékben megújuló energiaforrásokra, ezek között szél-, nap- és geotermikus energiára támaszkodik majd – tette hozzá.

A Tesla célja változatlanul olyan, önállóan is navigáló autó kifejlesztése, amelyik Musk megfogalmazása szerint "tízszer jobban vezet, mint az ember, és még a pokémonokat is befogja neki".

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás