Hirdetés

Az elmúlt évben megháromszorozódott az akkumulátorok alapanyagának, a lítiumnak az ára, most pedig újabb, minden eddiginél nagyobb Tesla-gyár épül, ami szintén felfelé hajthatja az árakat. A Magyar Nemzet utánakérdezett, mi is a helyzet ezen a téren és hogyan érinti a mi mindennapi életünket.

Bár az elektromos autók piaca még mindig relatíve kicsi, a Tesla nemrég komoly bejelentést tett: a jelenlegi 80 ezres éves autógyártásukat két éven belül félmillióra tornásznák fel, amihez egy brutális méretű óriásgyárat húznak fel. Nem titkoltan Kína az egyik célpontjuk, ahol a becslések szerint 2020-ra ötmillió elektromos autó fog furikázni – lítium-alapú akkumulátorokkal hajtva.

Ez pedig igencsak megdobhatja a nevezett könnyűfém árát. A növekedés már most is brutális, bár ezt elméletileg nyersanyaghiány nem indokolja – mondják a londoni központú Benchmark Mineral Intelligence nevű tanácsadó-vállalat elemzői, akik a BMI lítium árindexet is kiadják a fém két kereskedelmi forgalomban kapható formája, a lítium-karbonát és a lítium-hidroxid kapcsán.

Előrejelzéseik szerint a növekedés 2018-ig folytatódik, majd visszazuhan, ahogy az újabb készletek piacra kerülnek. Az elektromos autók ára még a tervezett felfutás ellenére is viszonylag kevés embert érint – de milyen hatással lesz ez például a szintén lítium-alapú akkumulátorokat használó mobiltelefonok és laptopok árára?

Háromszoros drágulás

Brutális a lítium-karbonát áremelkedése, különösen a 99,5 százalékos tisztaságúé, amely az akkumulátorok alapját adja. Az elmúlt évben konkrétan megtriplázódott – mondta el Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezetője. A lítium árára valóban erősen kihathat az elektromosautó-gyártás felfutása, vagyis hogy ez hogyan viszonyul például a bányászati kapacitásokhoz, illetve a bányák fölött diszponáló oligopóliumok döntéséhez.

Ugyanis egyáltalán nem a lítiumhiány miatt megy fel a fém ára. De akkor mitől?teszi fel a kérdést a Magyar Nemzet.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás