Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás 2

2016. december 25. 15:43

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás 2

Itt a greenfon két hete publikáltuk Ángyán József professzor teljes körű elemzését a Fejér megyei állami földek árverezési eredményeiről. Most itt a folytatás a Győr-Moson-Sopron megyei földprivatizációs zárójelentés szintén helyi specialitásokkal: pl. a Simicska érdekeltségű Lajta Hanság Zrt. bérelt területeinek kiárusítása, külföldi és kettős állampolgárok a nyertesek között, FIDESZ alapító tag a nyertesek élén, vásárlás szinte kizárólag kikiáltási áron, licitálás nélkül, stb.

Íme Ángyán professzor (a Szent István Egyetem ny. egyetemi tanára, az MTA doktora, a volt Vidékfejlesztési Minisztérium 2010-2012. közötti egykori parlamenti államtitkára)  előszava:

Győr-Moson-Sopron megye állami földprivatizációs adatainak vizsgálata – a megye helyzetéből fakadóan – számos fontos szempontra rávilágít, annak eredményei pedig sok érdekességet, specialitást mutatnak, érdekes színekkel járulnak hozzá az országos összképhez. Maga az a tény pl. ugyan nem egyedül álló, hogy tőkeerős árverezők kikiáltási áron szereznek meg nagy birtoktesteket, de az már szembetűnő, hogy ebben a megyében a hivatalosan közzétett tényadatok tanúsága szerint minden 1.000 hektár elárverezett területből 935! hektár így – versenytársak, árverseny és licitálás nélkül – került az árverési nyertesekhez. Az már csak „hab a tortán”, hogy a megyében is előfordult olyan „árverseny” is, ahol az árverező – az ár szándékos felverése, ezzel az esetlegesen elővásárlási jogukkal élni akarók, helyi gazdacsaládok kiszorítása érdekében – egyedül, önmagára licitált, így a nyertes árajánlat ugyan meghaladta a kikiáltási árat, de ez árversenynek nem, csupán a tőkeerővel való visszaélésnek és a jog megcsúfolásának tekinthető.

Ez az a megye továbbá, ahol a Kormány által közölt, hivatalos adatok alapján minden nyolcadik hektár elárverezett állami földterületet külföldi vagy kettős állampolgár nagybirtokosok szereztek meg. Bár a megyék közt – sajnos – az sem példátlan, hogy politika-közeli rokoni, baráti gazdasági érdekkörök jutnak jelentős állami földterületekhez, ám itt különleges színfoltként a legnagyobb területet szerző árverési nyertesek listáját a 37 FIDESZ alapító tag egyike és az ő érdekköre vezeti. No és az is e megye „specialitásai” közé tartozik, hogy itt található az a Lajta Hanság Zrt., amely állami területeit korábban, még a „baráti viszony” – az első Orbán-kormány, a „piszkos 12-nek” nevezett állami gazdaságok privatizálása – időszakában 50 évre bérbe kapta. E baráti viszony megromlásával, a közbeszédben csak „Orbán-Simicska háborúként” emlegetett folyamatban azonban – a „hűbéri” birtokadományozó, ám „hűtlenség” esetén attól megfosztó feudális rendszer jellemző vonásának megfelelően – minden bérbe kapott állami területét dobra verték. Így ezek – a Lajta Hanság Zrt. „bandaháborúnak” áldozatul esett, „hűbérúri büntetésként” elvett, klientúra-cserére szánt területei – adták a megyében árverésre bocsátott területek közel 2/3-adát.

   Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás Győr Moson Sopron megye (word 781 KB)

A Győr-Moson Sopron megyei állami földprivatizációs zárójelentés – a hivatalosan közzétett adatok alapján, egyéb információs adatbázisokat is igénybe véve – mindezeket és számos egyéb szempontot is részletesen elemez, és igyekszik megmutatni a „Földet a gazdáknak!” program igazi megyei arcát. Ezzel a szándékkal, az igazság, a nyilvánosság valamint a tisztességes, jó akaratú emberek összefogásának erejében töretlenül bízva, adventi várakozással és baráti szeretettel ajánlom a tényeken és azok elemzésén alapuló megyei összeállításomat, állami földprivatizációs zárójelentésemet a megyében és azon kívül élő kortársaimnak éppen úgy, mint okulásul gyerekeinknek és unokáinknak, a jövő nemzedékek tagjainak, a tetteinket megítélő utókornak.
Gödöllő, 2016. december 18.- Advent 4. vasárnapja
 

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás

Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás

„Az állam tulajdonú közös nemzeti földvagyonunk – bizonyára hosszasan előkészített, majd 2015 nyarán, a migrációs válság árnyékában, hirtelen bejelentett – kiárusítását a kormányzat részéről először hírzárlat övezte, majd a szándék nyilvánosságra kerülését követő tiltakozások hatására erősödő, sok azonnal szembetűnő, nyilvánvaló hazugságot és a közvéleményt félrevezető csúsztatást is tartalmazó kommunikációs propagandakampány kísérte. Megjelent Dr. Ángyán József legújabb, immár teljes körű elemzése a Fejér megyei állami földek árverezési eredményeiről. Orbánék állatorvosi lova.

  Állami földprivatizáció – intézményesített földrablás 2015-2016 (2 MB word)

 

 




Hozzászólások

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés