A rovat kizárólagos támogatója

A Pangea Természetvédelmi Egyesület és a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány BioBlitz rendezvényt szervezett Gödöllőn a 3. Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. A 24 órás fajleltározás alatt a gödöllői városi parkból több mint 300 fajt határoztak meg a szakemberek a lakosok bevonásával. A BioBlitz rácsodálkozás és ráébresztés is egyszerre. De hogyan?

Közösségi 24 órás fajleltározás városi parkokban a helyben lakók örömére, és a természet védelmére. Így lehet összefoglalni azt a Nyugat-Európában sok országban terjedő mozgalmat, amely BioBlitz névre hallgat (blitz=roham). Ilyenkor mintegy fél tucat botanikus és zoológus járja be egy napon keresztül az általában kicsi, 10-20 ha kiterjedésű város közeli élőhelyet a lakosokkal együtt, s a nap végére igyekeznek lenyűgöző fajlistát összeállítani a területről. A megközelítés ismeretterjesztő jellegű: nagyobb hangsúlyt kap a lakosság bevonása, mint a fajlista tudományos szempontú teljessége. Mindemellett a látogatók megismerhetik a tudományos mintavételi módszereket is.

Magyarországon az első ilyen, kifejezetten a BioBlitz szellemiségében fogant egynapos rendezvényre 2017. május 26-27-én került sor Gödöllőn, a III. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál keretein belül.

A péntek reggel nyolctól másnap reggelig tartó élővilág térképezés legfontosabb célja, hogy a helyben lakókat és a helyben döntéshozókat érzékenyítse a körülöttük lévő környezet megőrzésére. A programot vezető szakemberek a résztvevő laikusokkal kéz a kézben igyekeztek bebizonyítani, hogy még egy intenzíven kezelt városi parkban is fantasztikus az élővilág sokfélesége. A 24. órára összeálló fajlista végén szereplő teljes fajszám bemutatásának célja az volt, hogy valódi változást hozzon néhányak gondolkodásában, amikor arról kell majd dönteni, hogy öreg fák, zöldterületek, patakpartok magaskórósai beáldozhatóak-e a gazdasági fejlődés mindent felemésztő hajszolása során.

A BioBlitz sátorba betérő utca embere megértheti, hogy mit jelent a természet önértéke. Beszivároghat az a fajta mentalitás a köztudatba, amely számára nem könnyen megköthető alku tárgya a biológiai sokféleség, még akkor sem, ha éppen a zöldfelület helyett valami üzletileg sokkal gyümölcsözőbb látszik kifizetődőnek. A BioBlitz egy városi zöldmezőn valósul meg azt hirdetve, hogy nincsen több szabad jegy újabb zöldmezős beruházásokra. Minden egyes zöldterület felszámolása egy újabb szegecset húz ki az ökoszisztéma már amúgy is imbolygó röptű repülőgépéből, és nem tudhatjuk, hogy egyes fajok, élőhelyek számára melyik lesz az az utolsó szegecs, amikor hirtelen lezuhan a gép.


Köpetelemzésbe merülve öt évesen. A családot viszontláttuk este kilenckor a denevérkeresésnél is.

A résztvevők megérthetik, hogy az adott park nem csak egy park a sok közül, hanem egy különleges fajösszetételű, pótolhatatlan otthona egy szövevényes életközösségnek. A BioBlitz közvetlen hatása a természeti sokféleségre való rácsodálkozás. Közvetve pedig azt igyekszik elérni, hogy a résztvevők máshogy szemléljék a helyi és országos döntések környezetetikai következményeit. Ha a saját lakóhelyük zöldterületeit megismerik, és annak felszámolását veszteségként élik meg, akkor bízhatunk benne, hogy országos ügyekben is felülkerekedik majd az értékőrzés a közönyön.

Gödöllő bioblitz Kovács Tibor

A szombat reggelre összegyűlt 301 faj ámulatba ejtette a parkban reggel kutyájukat sétáltató vagy boltba siető helybélieket. A fajhatározás közben futó programok pedig, mint az érdekes trófeák bemutatása, köpetelemzés, vízi gerinctelenek határozása vagy élő bagoly bemutatása a sátorhoz csábították a fesztivál látogatóit. Még a késő esti kisemlős csapdázás, lepkehatározás és detektoros denevérkeresés is meglepően sok családot csábított vissza a rendezvényre.

A program kis költségvetésből, kicsi ökológiai lábnyommal, kevés beszerzéssel, és mint Gödöllőn is, teljesen önkéntes alapon megszervezhető. A két ötletgazda természetvédelmi szervezet újabb helyszíneken tervez a programmal felbukkanni, továbbá örömmel adja át a tapasztalatokat más környezetvédő szervezeteknek, hogy minél több ponton indulhasson meg az ökológiai szemléletváltás – ezúttal a BioBlitz segítségével.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás