Hirdetés

A szénenergia homályos jövője miatt több szempontból is bizonytalan a Mátrai Erőmű sorsa, amelyről most derült ki, hogy az Opus Global révén Mészáros Lőrinc lesz a többségi tulajdonosa. Mészárosék az erőmű fejlesztésében gondolkoznak, és vizsgálják egy új blokk építésének lehetőségét.

Az Opus Global decemberben jelentette be, hogy a cseh EPH csoporttal közösen vásárolja be magát az erőműbe, a gyors szakításuk oka pedig éppen az volt, hogy Mészárosékkal szemben a csehek a vállalat racionalizálásában gondolkodtak. Ez Mészáros szerint elbocsátásokat vagy a blokkok leállítását jelenthette volna. Mészáros terveiben kulcsszerepe lehet az erőművet korábban 23 éven át vezető Valaska Józsefnek, akiről a felcsúti polgármester állítása szerint a cég vezérigazgatója lesz, “kvázi egyszemélyi felelősként”. Valaska tavaly nyáron nyugdíjba vonult, de a tulajdonosváltás miatt visszatért, hogy “szakértelmével segítse” az átmenetet és az új tulajdonost. Mészáros azt mondta, hogy a térség fideszes parlamenti képviselője, Horváth László hívta fel a figyelmét Valaskára, akinek megismerték a “gondolkozását, a javaslatait, az elképzeléseit”, és már hónapok óta dolgoznak együtt.

Bővítés nem lesz

Valaskának tehát főszerepe lehet az erőmű jövőjében, és a G7-nek részletesen beszélt arról, hogy milyen alternatívák jöhetnek számításba. Valaska hangsúlyozta, hogy ezek az ő elképzelései, és majd ha “áprilisban valóban elfoglalja a helyét”, akkor a tulajdonosok eldöntik, hogy mi valósuljon meg ezekből. Az alapvetően a közeli bányák lignitjére alapozó erőmű teljesítménye 960 MW, amely nagyjából fele a paksi atomerőmű kapacitásának. A mátrai a második legnagyobb erőmű, a hazai éves áramtermelés nagyjából húsz százalékát adja. Az öt, lignittel működő blokk közül a két kisebbet (összesen 200 MW) 2022 júniusáig le kell állítani az Európai Unió környezetvédelmi előírásai miatt. Tartalékként megtartják azért őket, mert üzemzavar esetén működhetnek.

A ma már zsákutcának számító szenes (főleg a leggyengébb fűtőértékű, és leginkább szennyező lignit) erőművel kapcsolatos cikk a G7 gazdasági honlapon >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás