Hirdetés

Továbbra is tarol a forrásnyerésben a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet, a 2014-2020-as fejlesztési ciklus január 8-ig összesített adatai szerint. Az egy lakosra megítélt támogatás kb. másfélszerese az országos átlagnak.

Molnár Gábor, a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezetének vezetője a tanács tegnapi siófoki ülésén beszámolt arról, hogy  a benyújtott 2145 projekt 55,3 százaléka részesül uniós támogatásban, 344 milliárd forint értékben. A régió nyertes pályázatainak 80,3 százalékánál részben vagy egészben kifizették már a támogatásokat – tette hozzá.

A forráshoz jutó projektek 90 százaléka kapcsolódik a 2016-os balatoni kormányhatározatban megfogalmazott prioritásokhoz. Elmondta, hogy a támogatások eloszlása közel sem egyenletes az üdülőrégióban, a megítélt összegek több mint háromnegyede parti és partközeli településekhez köthető. Jól halad a 2016-os balatoni kormányhatározat teljesítése, sőt várhatóan a nevesített 365 milliárd forintos uniós és hazai forrásnál több jut majd az üdülőrégióba a fejlesztési ciklus végére – jelezte Molnár Gábor.  A kormányhatározatban nevesített balatoni keretből mintegy 100 milliárd forint hazai forrás.

Volencsik Zsolt, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatta a tanácsülést, hogy a balatoni ivóvízhálózat átlagéletkora 38 év, több szakaszán jóval meghaladja a műszaki élettartamát. A havaria helyzetek megelőzése érdekében megkezdték a szakasz rekonstrukcióját önerőből, ami viszont a forrásigénynek csak a töredékére elég-írta a portfolio.

Weingartner Balázs fenntarthatóságért felelős államtitkár elmondta, országos szinten zajlik a vízvezeték-rendszerek legproblémásabb szakaszainak felmérése és egy ágazati stratégia kidolgozása. A DRV-vel megkezdték a tárgyalásokat egy 10 milliárd forintos forrásjuttatásról a legsürgetőbb teendőkre – tette hozzá.


Lásd még:
Nagy változás a Balatonnál: Mészáros-Tiborcz-köréé lett az ismert üdülő és kikötői

A Balaton fideszes megerőszakolása
 

Egy körbebetonozott, feszített víztükrű medencét akarunk vagy a Balatont?

Egy körbebetonozott, feszített víztükrű medencét akarunk vagy a Balatont?

Milyen hatással van a Balatonra például a rohamosan növekvő vitorláskikötők száma. Többek között erről mesél Dr. Weiperth András, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa, az F6 Fenntarthatóságért Egyesület szakértője, aki szerint településekhez kötött 10-30 fős, tájba illő vitorlás és horgászcsónak kikötők kellenének, de azt is elmondja, mit tehetünk a Balaton védelméért.

Ha a tóval bármi történik, akkor az csak is a mi hibánk lesz. Kevés olyan vizünk van, ami 100 százalékig Magyarországhoz tartozik, de a Balaton teljes vízgyűjtője, ez az 5774 négyzetkilométer kizárólag hozzánk tartozik. Vagyis nem hibáztathatjuk semelyik szomszéd országunkat, ha tönkretesszük, beszennyezzük. Ami a Balatonnal történik, az mind a mi felelősségünk!  – mondta  Weiperth András.


 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás