Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferencia

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2013. november 06.

Helyszín: Budapest V. kerület, Petőfi Sándor u. 5.

URL: www.passzivhazkonf.hu

A 2013. november 8-10. között esedékes, idén 10 éves Nemzetközi Passzívház Nyílt Napok hazai programjainak részeként 2013. november 6-án rendezi meg a Green Press a Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferenciát a Nemzetközi Passzívház Szövetség (iPHA) és a Passzívházépítők Országos Szövetsége (PAOSZ) szakmai támogatásával, a Belügyminisztérium területrendezési és építésügyi helyettes államtitkára, Dr. Szaló Péter fővédnökségével. A konferenciának ezúttal a FUGA Budapesti Építészeti Központ ad otthont.

A Passzívházak és Energiahatékony Épületek szakmai konferenciát hagyományteremtő szándékkal 2009 februárjában rendezték meg először a Green Press szervezésében. Ezen a konferencián adták át az első magyar – Szadán megépült – passzívház minősítési tanúsítványát. Ahogy a 2009-es, úgy a 2011. és 2012. évi konferenciát is nagy érdeklődés kísérte.  Az elmúlt években tapasztalható információrobbanásnak köszönhetően Magyarországon is közismertté vált a passzívház-technológia, amely jelenleg az energiahatékony és fenntartható építés csúcstechnológiáját képviseli. A passzívházak a hagyományos építési technológiával létesült épületek energiamennyiségének a töredékét igénylik. Kivitelezésük nem feltétlenül igényel többletköltséget a hagyományos építési metódus költségeihez viszonyítva – ezt a szadai passzívház példája is jól bizonyítja.

Az Európai Unió döntése értelmében 2019-től minden állami tulajdonú épület, 2021-től pedig minden új épület és átfogó felújítás esetén a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentését figyelembe vevő – közel nulla energiaigényű – technikákat kell a megvalósítás során alkalmazni. Ehhez elkerülhetetlen a passzívház követelményrendszer, illetve -technológia gyakorlati alkalmazása, nem csak új épületeknél, hanem a felújítások esetében is.  A hagyományokat követve a novemberi konferencián is új magyar és külföldi passzívházakat, energiahatékony épületeket ismertetnek a tervezők, közreműködők. Lakóházak, társasházak, intézmények építészeti, energetikai-gépészeti tervezési, kivitelezési folyamatát, valamint üzemeltetési tapasztalatait ismertetik a projektekben építész, gépész tervezőként, kivitelezőként közreműködő szakemberek.

A konferencia célja, hogy a hazai és külföldi minőségellenőrzött passzívházak közreműködőinek bemutatásával adekvát válaszokat adjon a szakmai kérdésekre a passzívház-technológia iránt érdeklődő tervezők, szakági mérnökök, építőipari kivitelezők számára, továbbá megbízható, hasznosítható információkkal szolgáljon a potenciális magánépíttetők, ingatlanfejlesztők, -fenntartók számára arról, miként lehet új és meglévő épületek fűtési és primer energiaszükségletét a minimálisra csökkenteni.

A konferencia célcsoportja: építészek, épületgépészek, szakági mérnökök, egyetemi hallgatók, építőanyag gyártók és forgalmazók, építőipari cégek, kivitelezők, elsősorban tehát azok, akik a kimagaslóan energiahatékony építési metódusról szeretnének hasznosítható, megbízható szakmai ismereteket kapni. A rendezvény nem csak a szakmának szól! A gyakorlati tapasztalatok ismertetése révén az előadók hasznos információkkal szolgálhatnak a potenciális építtetők, a közintézmények fenntartói, az ingatlanfejlesztők és beruházók számára is. A rendezvényhez kommunikációs program társul. Célunk, hogy a közelmúltban megvalósult magyar passzívházakról – a technológia alkalmazásával létesült különféle épülettípusokról – a nyilvánosság is hiteles tájékoztatást kapjon, közvetlenül a megvalósításban közreműködőktől.

A konferencia időpontja: 2013. november 6., szerda 9.00-16.00 óra
A konferencia helyszíne: FUGA Budapesti Építészeti Központ, Budapest V. kerület, Petőfi Sándor u. 5.
Megközelíthetőség: a helyszín közvetlen környezetében korlátozott a parkolási lehetőség, ezért kérjük, akinek lehetősége van erre, vegyen igénybe tömegközlekedési eszközt (M3 Metró, Ferenciek tere megálló), vagy a konferenciahelyszíntől távolabb helyezze biztonságba járművét!  Kamarai tagok 3 kreditpontot igényelhetnek a helyszínen térítés ellenében (3000 Ft vagy 3 FUGA kártya)

Tervezett program

8:00-9.15 Regisztráció

9:15 Megnyitó. A konferenciát Dr. Szaló Péter, a Belügyminisztérium Területrendezési és Építésügyi Helyettes Államtitkárság helyettes államtitkára, a konferencia fővédnöke nyitja meg

9.25-9.45 Az épületek energetikai jellemzőinek javítása – út a közel nulla energiaigényű építészet felé. Előadó: Soltész Ilona, főosztályvezető-helyettes, Belügyminisztérium Építésügyi Európai Uniós Osztály

9:45-10.15 Passzívház Győrben új szerkezeti elemmel. Előadó: Boros Károly, okl. magasépítő üzemmérnök, épületfenntartó szaküzemmérnök, passzívház kivitelező, Boros Passzívház Kft.

10:15-10:45 Jövőképek és tapasztalatok: passzívházak Szlovákiában. Előadó: Henrich Pifko, Doc. Ing. Arch. PhD., minősített PH tervező, SUT (Slovak University of Technology), iEPD (Passzívház Intézet, Pozsony) alelnök

10.45-11.15 Miután megterveztük és megépítettük, mérjük is meg! (Nem csak) passzívházak valósidejű mérésére kifejlesztett műszerek. Előadó: Benécs József, okl. gépészmérnök, épületgépész szakmérnök, minősített passzívház tervező és oktató, Passzívház Kft.

11.15-11.40 KÁVÉSZÜNET

11.40-12.10 Passzívházak Romániában – tervezett és épülő passzívházak bemutatója. Előadó: Abos Ede, okl. építészmérnök, a Romániai Passzívház Egyesület elnöke

12.10-12.40 Az energia-, és költségoptimalizálás kérdései az első magyar nagyléptékű, Budapest 13. kerületében megvalósuló 100 lakásos passzív társasház tervezése és kivitelezése során. Előadó: Pólus Károly építész, Archikon Építésziroda

12.40-13.10 A szegedi nyolclakásos passzívház tervezési, építési és üzemeltetési tapasztalatai. Megtérülés a passzívházakban. Előadó: Abou-Abdo Tamás DLA, építész

13.10-14.00 EBÉDSZÜNET

14.00-14.30 A Talhalle meteorológiai központ új épülete, norvég passzívházak. Előadó: Haavard Skarstein építész, Pir II. Építésziroda, Oslo, Norvégia

14.30-15.00 Hogyan lehet 3082 kilométert megtenni egy liter benzinnel? Előadó: Dr. Bagány Mihály fizikus, műszaki-tudományos tanácsadó, Kecskeméti Főiskola

15.00-15.30 Passzívház tervezési tapasztalatok egy nem szokványos, minősített budapesti családi ház példáján. Előadó: Hegedűs Attila, okl. építészmérnök, minősített passzívház tervező, Holnapház

15.30-16.00 Magyar passzívházak és a nemzetközi kapcsolatok. Előadó: Szekér László, okl. építészmérnök, minősített passzívház tervező és oktató, elnök, PAOSZ

16:00 A konferencia zárása

A konferencián való részvétel előzetes regisztrációhoz és díjfizetéshez kötött. A részvételi díj egységesen 10.000 Ft.
Regisztrálni a rendezvény honlapján lehet 
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás