Hirdetés

A duplájára emeli a Településfásítási Program keretösszegét az Agrárminisztérium, ami így eléri az egymilliárd forintot – jelentette be a mai Erdők Világnapja alkalmából közösségi oldalára feltöltött videójában Nagy István tárcavezető.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy míg a világon sok helyen az erdők fogyása ellen kell küzdeni, addig Magyarországon egy évszázada folyamatosan nő az erdőterületek nagysága, aminek az utóbbi két évben az Országfásítási Programmal adott új lendületet az agrártárca. Hozzátette, a magyar erdőgazdálkodók munkájának eredménye több mint 2 millió hektár élő erdő, az ország területének több mint egyötöde. Ezek az erdők a társadalmat szolgálják, hiszen biztosítják az ország faellátását, tulajdonosaiknak megélhetést jelentenek, megőrzik a természetes és egészséges környezetet, védenek a klímaváltozás hatásai ellen, valamint egészséges kikapcsolódásra adnak lehetőséget – emelte ki Nagy István.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a Településfásítási Program első ütemében 12 ezer darab sorfát ültettek el 475 településen. Hangsúlyozta, a nagy sikerre való tekintettel a kezdeményezés duplájára emelt keretösszeggel folytatódik. A 2021-ben induló második ütemben kétszer annyi, összesen 24 ezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések. Ezzel Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programja valósulhat meg. Kifejtette: az igénylések 2021 júniusában indulnak, az ültetések pedig 2021 őszén és 2022 tavaszán valósulnak meg. Ismét 19 fafajból választhatnak az érdeklődők. A minisztérium most is teljes ültetési csomagot biztosít, amely a nagyméretű földlabdás sorfa mellett annak tárolását, nevelését, szállítását és az ültetéshez szükséges eszközöket (mint támasztó karó, mulcs és favédő rács) is tartalmazza. A miniszter szerint a tárca célja, hogy népszerűsítse a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásait és javítsa a települések környezeti állapotát.

Nagy István kiemelte, az Erdők Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy az erdők megőrzése az egész világon az egészségünk és társadalmi jólétünk alapját jelenti. Az erdőkkel ugyanis egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára- áll a minisztérium sajtóközleményében.

Nyitókép: faültetés Héderváron Nagy István 2021 március. Fotó: Fekete István

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás