Hirdetés

Rábólintottak a vidékfejlesztési tárcánál az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) Kft. 500 millió forintos tőkeemelésére, ami arra kell, hogy a cég működtesse rendszerét – írta a Napi Gazdaság a cég ügyvezető igazgatójára hivatkozva.

Vámosi Oszkár elmondta: ígéretet kapott arra, hogy a tőkejuttatást mielőbb végrehajtják. Közlése szerint a rendszer felállt, 30 főt felvettek, akik egyelőre bizományban, fizetési ígéretre dolgoznak az OHÜ indulásán.

Az OHÜ – amely a cégbírósági adatok szerint bejegyzés alatt áll – koordináló szerepet tölt majd be a kibocsátók és a keletkezett újrahasznosítható hulladék kezelői között.
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) megalakulásával egyetlen állami szervezet irányítja a jövőben a díjköteles termékek hulladékainak gyűjtését, hasznosítását. Az OHÜ szeptember elsején kezdte meg működését – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az alapító okirat aláírásakor. A termékdíjból várhatóan 26 milliárd forint folyik be az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökséghez, az összeg a hulladékgazdálkodás költségeinek egy részét fedezi.

Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség alakulás:Fazekas Sándor, Illés Zoltán, Vámosi OszkárOrszágos Hulladékgazdálkodási Ügynökség alakulás:Fazekas Sándor, Illés Zoltán, Vámosi Oszkár
 

 

Kapcsolódó anyagok:

Indul az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás