Hirdetés
greenfo/MTI

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Nemzeti Energiastratégia elfogadása után szemléletformálási cselekvési tervet készít az energiatakarékosság és energiahatékonyság társadalmi elfogadottságának növelésére – közölte a klíma- és energiaügyért felelős államtitkár a Gömörszőlős információs központ átadásán.

Bencsik János rámutatott: az Új Széchenyi Terv a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei térségben is jelentősen elősegíti a zöldgazdaság fejlesztését. Az Ózdi kistérségbe – Ózd, Putnok és Borsodnádasd – szennyvízkezelési projektek megvalósítására összesen 4 milliárd forint támogatás jut, a Sajó-Bódva Völgye Települési Szilárd Hulladék Rekultivációs Projekt pedig 6,4 milliárd forint támogatásban részesül. Emellett mintegy 400 millió forint támogatást kapnak a szemléletformálási és megújuló energiaforrások felhasználását célzó projektek – tette hozzá.

A kistérséggel szomszédos területen, az Aggteleki Nemzeti Parkban 198 millió forintos támogatással megújul az aggteleki karszt barlangjaiban kiépített világítási rendszer. Egy újabb, 45,9 millió forintos támogatás révén pedig Bodrogzug térségében a vizes élőhelyek rehabilitációja is megvalósul.

Az államtitkár kitért arra, hogy "ma még nehezen elképzelhető mélységű" energiahatékonysági beavatkozásokra lesz szükség a következő két évtizedben, ám ez nem csak kötelezettséget, hanem lehetőséget jelenthet, ugyanis így tartós keresletet biztosító belső piac épülhet a hazai mikro- és kisvállalkozások számára. Elkerülhetetlen a gazdasági élet teljes átstrukturálása, az anyag- és energiatakarékos technológiák elterjedésének elősegítése. Környezettudatos gondolkodáson alapuló fogyasztói szokásokat kell kialakítani, amelyek figyelembe veszik a természeti erőforrások megújulási képességét is – hívta fel a figyelmet.

A következő időszak feladatainak megvalósításában a "legfontosabb szövetségeseknek" a felnövekvő nemzedék tagjait nevezte, ezért is fontos, hogy a legújabb, a természeti erőforrásokat szelíd módon hasznosító technológiákat testközelből is megismerjék – fejtette ki.

A Miskolci Ökológiai Intézet által indított gömörszőlősi projekt a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósulásának előmozdítását ösztönzi a fenntartható életmód és viselkedésminták népszerűsítésével – hangsúlyozta Bencsik János. A projekt részeként elkészült az új információs központ és megújultak a szállásépületek. A tervezés során figyelembe vették a megújuló energiaforrásokra alapozott, korszerű technológiákat, az új épület falát úgynevezett félpasszívház-típusú megoldással alakították ki. Az államtitkár szerint ez a fejlesztés jól példázza, hogy a helyi és a központi kormányzat együttműködése valóban az alapoktól újíthatja meg Magyarországot az Új Széchenyi Terv forrásainak célzott felhasználásával.

LÁSD MÉG: Mit kínál a parasztwellness?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás