Hirdetés

A széles kárász, a lápi póc vagy a szilvaorrú keszeg viselheti jövőre Magyarországon az év hala címet. Hogy végül is melyik, azt azok a halbarátok döntik el, akik a társaság megújult honlapján december 31-ig szavazatukat adják a három jelölt valamelyikére.

A Magyar Haltani Társaság kezdeményezésére 2010 óta választják meg hazánkban az év halát. A természetes vizek kutatói által kezdeményezett akció célja, hogy felhívja a figyelmet őshonos, természeti értéket képviselő halainkra. Első alkalommal a nyúldomolykó, 2011-re a kősüllő nyerte el a kitüntető címet, s kapott általa nagyobb publicitást.

A jövő évre három jelöltet állított a társaság, a széles kárászt, a lápi pócot és a szilvaorrú keszeget. Mindhárom faj őshonos a Kárpát-medencében, és mindhárom megkülönböztetett figyelmet érdemel.

A széles kárász a növényekkel gazdagon benőtt állóvizekben néhány évtizede még tömegesen élt, de élőhelyeinek túlnyomó többségéről már kiszorította a Magyarországra 1954-ben behozott ezüstkárász.

A hajdan ugyancsak tömeges előfordulású lápi póc megfogyatkozásának elsődleges oka az élőhelyét adó mocsarak lecsapolása volt, de megmaradt állományait is veszélyezteti egy napjainkban terjedő konkurens faj, a betelepült amurgéb.

A szilvaorrú keszeg – ellentétben az előbbiekkel – a folyóvizek lakója. Korábban sem tartozott gyakori halaink közé, de élettere a víz áramlását lassító vízlépcsők hatására egyre szűkül, ezért a veszélyeztetett európai fajok között tartjuk számon.

Bármelyik nyeri is el az év hala címet, méltó természeti értékünk kerül a közfigyelem homlokterébe. A Magyar Haltani Társaság a hazai és külföldi halbarátokat egyaránt arra biztatja, hogy a honlapján elérhető szavazatszámláló segítségével vegyenek részt a jövő év hala kiválasztásában.– közölta Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság elnöke.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás