Hirdetés

Az MSZP nem támogatja a paksi atomerőmű bővítését – üzente a Népszabadságnak Mesterházy Attila szocialista pártelnök; a lap szerint ez jelentős fordulat, ugyanis az elmúlt húsz évben a szocialisták a leghívebb támogatóknak számítottak. A Jobbik támogatja a paksi üzemidő növelést és bővítést.

Az állami erőmű több ezermilliárdos bővítésére alapot adó 2009-es elvi határozatot az akkor még kormányon lévő MSZP és ellenzéki Fidesz is megszavazta, a szociálliberális koalíció ingadozó tagja, az SZDSZ szintén beadta a derekát, és az akkor független, volt MDF-esek többsége is az igen gombot nyomta meg – idézi fel a Népszabadság mai cikke.

A lap szerint a fukusimai katasztrófa után az MSZP-ben változások mentek végbe, Mesterházy Attila nyáron egy blogbejegyzésben azt írta, a világban zajló események hatására "erősen meg kell fontolni a bővítés tervét".

Józsa István szocialista képviselő, az energetikai munkacsoport tagja, a gazdasági bizottság alelnöke szerint az elmúlt húsz évben folyamatos párbeszéd volt a parlamenti pártok között a bővítést illetően, ám a Fidesz kormányra kerülése után megszűnt az ellenzék tájékoztatása. A pártban úgy vélik, a fukusimai baleset óta a bővítés társadalmi támogatottsága is csökkent, ezért most "széleskörű párbeszédet" követelnek, ami alatt népszavazást értenek, illetve tartanak megfontolandónak – írta a lap.
 


A Jobbik támogatja a paksi atomerőmű üzemidő növelését és bővítését

Energiaellátásában az atomenergia biztonságos és olcsó megoldást jelent – mondta Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke az erőműben tett látogatása után. A Jobbik a paksi atomerőmű működése és bővítése mellett áll ki . Vona Gábor mások mellett a párt szakpolitikusa, Kepli Lajos társaságában tett látogatást a paksi atomerőműben, ahol Hamvas István vezérigazgatótól kaptak tájékoztatást a létesítményről. Ezt követő sajtótájékoztatójukon azt mondták, hogy a Jobbik következetesen vállalta ás vállalja, illetve energiapolitikai programjában is megjelenítette, hogy atomenergia párti. Mi azt valljuk, hogy az atomenergia nagyon biztonságos, amennyiben felelős kezekben van. Amit láttunk, amit hallottunk, megnyugtató volt. Úgy látjuk, hogy a környezetvédelmi és biztonsági előírásoknak az erőmű megfelel és a vezetőség ezért nagyon komoly lépéseket tett – vont mérleget Vona Gábor.

Az atomenergiával kapcsolatban szükség volna egy nemzeti minimumnak, egy nemzeti közmegegyezésnek a kialakítására, mert a józan érvek ezt támasztják alá – szögezte le a Jobbik elnöke hozzátéve, hogy elfogadva a jogos óvatosságot, úgy érzik, hogy ami, ma atomenergia-ellenesség terén nem csak hazánkban, hanem nemzetközi szinten zajlik az nagyobb részt hisztéria és egy felfújt luftballon".
Az új blokk építésével kapcsolatban Vona Gábor elárulta, hogy éppen a látogatás során hallották, hogy előző nap Orbán Viktor miniszterelnök úgy nyilatkozott: növelni kell az energiaellátáson belül az atomenergia arányát. – Ezt a Jobbik is támogatja – szögezte le.
Kepli Lajos képviselő Vona Gáborhoz csatlakozva úgy fogalmazott, hogy Magyarországon bizonyos politikai körök "atomfóbiát" igyekeznek fenntartani, amelyek hátterében akár lobbi érdekek is állhatnak.

– A Jobbik felelős és a nemzet ügye iránt elkötelezett politikai erőként, azt vallja, hogy ma Magyarországon az atomenergiának nincs reális alternatívája, mert fajlagosan ilyen alacsony áron semmilyen más módon nem lehet energiát előállítani. Mindemellett normál üzemmenetben egy teljesen tiszta energiáról van szó, hiszen a környezetbe semmilyen káros kibocsátás nem történik – vázolta. Hozzátette: azt tapasztalták, hogy a paksi atomerőműben olyan biztonsági intézkedések történtek az elmúlt években és történnek folyamatosan, amelyek annak kockázatát, hogy bármilyen "havaria" esemény bekövetkezzen,a minimálisra csökkentették.  (MTI)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás