Hirdetés

280 háztartás, környezetkímélőbb életmód és jobb társadalmi közérzet. Ez az ÖkoKörök eddig eredménye. A program tavasszal újabb lendületet vesz országos szinten is. ÖkoKörök indulnak Egerben, Esztergomban, Kecskeméten, Szegeden és Tatabányán.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 2010 és 2011 folyamán jó 280 háztartás bevonásával próbálta ki és dolgozta ki a nemzetközi szinten legjobb gyakorlatként számon tartott viselkedésváltoztatási Eco Teams program hazai változatát. A résztvevő háztartások a program végére átlagosan 24%-al kevesebb élelmiszerhulladékot és 23%-al kevesebb vegyes háztartási hulladékot termeltek, 15%-al kevesebb villamos energiát, 31%-al kevesebb földgázt és 13%-al kevesebb vezetékes ivóvizet használtak, valamint jó 10%-al kevesebb vegyszert tartottak otthonaikban, mint korábban.

Az 5-8 fős Ökokörök 2-3 hónapig járnak össze, 9-9 alkalommal találkozva. A folyamat során a résztvevők az ÖkoKörök kézikönyv, s még inkább társaik segítségével hat kiemelt témát dolgoznak fel (fenntartható pénzhasználat, élelmiszerek, vegyi anyagok, energia, víz és hulladék), amelyekhez kapcsolódóan egyszerű, különösebb anyagi áldozatot nem igénylő, életmódjukba beépíthető, már heti szinten is látványos eredményeket produkáló vállalásokat tesznek, amelyek jobb esetben a gyakorlás után rutinjukká is válnak. A résztvevők próbálkozásaik hatásairól mérések segítségével győződnek meg: életmódjuk legfontosabb jellemzőit (energia- és vízfogyasztás, az otthon tartott vegyi anyagok és a keletkező hulladékok mennyisége stb.) megmérik mind a program elején, mind végén. Így számszerűsíthetővé és ténylegesen láthatóvá válik, hogy már kis változtatásokkal is milyen nagymértékű változások érhetőek el.

Az eddigi eredmények bíztatóak: az ÖkoKörök eddigi résztvevői háztartásonként átlagosan közel 600 liter vizet, 7 kilowattóra villamos áramot és 18 köbméter földgázt spóroltak meg, fél kilóval kevesebb élelmiszert dobtak a kukába, másfél kilóval kevesebb vegyes hulladékot termeltek heti szinten.

Az ÖkoKörök nemzetközi módszer viselkedésváltoztatással kapcsolatos hatékonyságát korábban kutatók is vizsgálták. Többek között arra a következtetésre jutottak, hogy az ÖkoKörök tagjai a program „hivatalos” lezárulása után is megtartják a kialakított környezettudatos szokásokat, sőt, környezeti hatásukat többen később tovább csökkentik.

Az ÖkoKörök sikerének kulcsa ugyanis az, hogy a hagyományos környezetvédelmi témájú kampányokkal szemben nem elégszik meg a tájékoztatással és információátadással. A program egyben közösségi eszköz is: a résztvevők szemléletét közösségi kontextusba ágyazva, az emberi kapcsolatok erejét kihasználva formálja, folyamatos figyelmet szentelve a motivációnak, visszajelzésnek és megerősítésnek. Egy-egy ökokör tagjaként senki nem érzi már sem magát, sem próbálkozásait elszigeteltnek, így a környezetvédelem magánügy helyett közösségivé válik, s új erővel tölti fel az egyes egyéneket. Amint az egyik résztvevő jellemezte visszajelzésében: „A legfontosabb élmény az Ökokörrel kapcsolatban számomra az, hogy egy olyan közösség jött létre, amelyben sokat tanulhattunk/tanulhatunk egymástól, hasonló gondolkodású emberekkel lehet együtt az ember, amely csak azt bizonyítja újfent számomra, hogy a jövőben – illetve már most! – a közösségek erejével lehet majd változtatni.”

A TVE a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával 2012 tavaszán újabb ÖkoKöröket indít Egerben, Esztergomban, Kecskeméten, Szegeden és Tatabányán, ahova várják az érdeklődő csoportvezetők és csoporttagok jelentkezését.

A projektről

A mintegy 20 országban különböző nevek alatt futó, leginkább EcoTeams-ként ismert ÖkoKörök program gondolata és elindítása a Global Action Plan International (GAP) nemzetközi civil szervezet nevéhez fűződik, amelynek 2009 óta a TVE is tagja. A programot 1990 óta világszerte több mint húsz országban vezették be és fejlesztették tovább a skandináv államoktól az Egyesült Államokon, vagy épp Fehér-Oroszországon át egészen Vietnámig bezárólag. Az EcoTeams ma a világ legnagyobb közösségi, részvételen alapuló környezetvédelmi akcióprogramja, amely már több mint egymillió embert ért el. A program az ENSZ Fenntarthatóságra Nevelés Évtizedének is hivatalos partnere.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás