A nagy szarvasbogár (Lucanus cervus) szaproxylofág állat: a lárvája holt faanyaggal táplálkozik, mint az orrszarvúbogáré, havasi cincéré, de míg a két utóbbi bogárként nem táplálkozik, a nagy szarvasbogár imágó (kifejlett) állapotban a fák – főleg tölgyek – nedveit nyalogatja. (szapro = holt, xylo = faanyag, fag = fogyasztó)
A táplálkozásának szempontjából a lárvaként eltöltött évek a perdöntőek a fejlődése során. A nagy szarvasbogár a májusban – júniusban megjelenő imágók legfőbb feladata a szaporodás. Nappal is aktívak, ilyenkor a fatörzseken pihennek vagy táplálkoznak, majd alkonyatkor a hímek útnak indulnak az erdőben párt keresve. Repülésük korántsem egyenletes, suta repülés után gyakran ütközéssel állnak meg a kiszemelt fán. A nőstények a partnerük felkeresése érdekében nem repülnek, a hímek keresik aktívan őket feromonok alapján, melyeket a nőstények bocsájtanak ki.
Ha egy nőstényre több hím példány is szemet vet, látványos harcra kerül sor melynek célja, hogy a szarvaikkal egymást megragadva ledobják a fáról kihívójukat. Ezek a szarvak valójában a rovar rágói, melyek olyan erősek, hogy képesek áttörni egymás páncélját.
A párosodás végével a hímek rövid időn belül elpusztulnak, mivel életmódjuk ezen szakaszában a táplálkozásra nem fordítanak energiát. A táplálkozásuk a 3-6 évig tartó lárvastádiumuk során a lényeges.(Az évek száma sok változó függvénye)
A szaporodási időszak végével, augusztusban a fák tövében találhatjuk a harc elhullott résztvevőit. Főképpen tölgyek alatt találkozhatunk velük, azonban zajlik egy másik fajoknál is megfigyelhető táplálékváltás, ezért egyre inkább más növények is szóba kerülhetnek. A jellegzetes “szarvasbogár-temető” azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott elhullott egyedek ugyanazon fán harcoltak és szaporodtak. Ezt a felhalmozódást azonban feltételezhetően egy eddig ismeretlen ok vagy okok váltják ki.
A nagy szarvasbogár a nőstények petéiket a fatörzs közvetlen közelébe, a talajba rakja. Eleinte a lárvák (pajorok) kis földlabdákkal táplálkoznak, majd ha nagyobbak lesznek, a korhadó fát eszegetik.
Ekkorra akár elérhetik a 10 centiméteres nagyságot is, azonban ezek a pajorok átlagosan 3 és 8 centiméter közöttiek. Ezen mérettartomány kizárólag a hímekre vonatkozik, mivel a nőstények nem fejlődnek 5-6 centiméternél hosszabbra. Ezért is a méretbeli különbségeik és a rágóik különbsége miatt kiváló példa az ivari kétalakúságra. Mivel étkük kevésbé tápláló, fejlődésük akár 5 évig is eltarthat, míg végbe megy a teljes átalakulás (holometabolizmus) és megjelenik az általunk jól ismert rovar.
A képen látható útszéli tölgyes is otthont adhat ilyen ritkábban látható rovarnak, bizonyítva ezzel, hogy a természeti értékek körülöttünk vannak akár olyan helyeken, ahol nem is gondolnánk! A nagy szarvasbogárnak a mobilitása jelentősen korlátozott, ezért veszélyeztetettek az olyan élőhelyek, amelyek 2 km-nél nagyobb távolságra vannak más, lehetséges élőhelyektől, ugyanis nagyjából ennyi a hím példány maximális repülési távolsága.
Sajnos ezen útszéli fasorok rendszerint illegális szemetelések helyszínei. Előfordul, hogy emiatt a föld felszíne a fatörzsek körül megközelíthetetlen a bogarak számára.
A cikk írásának napján, a főúttól hat-hét méterre, 5 fa alatt 60-nál több egyedet találtunk.
Fotók és szöveg: Utassy Bence
Hortobágyi Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálat
Kovács Tibor – az MTM Mátra Múzeuma néhány blogbejegyzése a rovarvilág titkaiból:
Fura hálóinkat látva elhangzott a szokásos kérdés: „Mit csináltok?” „Kérészlárvákat gyűjtünk.” „Oszt az ehető?” Kérészekről, nem csak egy sör mellett
A remetebogár az egyik legritkább és legérdekesebb magyarországi rovarfaj. Jövőbeli sorsa azonban nem éppen biztató
Korábban kínhalál várta, ma már védett. A nagyfejű csajkó már a 19. század elején felkeltette az ébredező entomológia kutatóinak érdeklődését. Azóta sokat megtudtunk e furcsa állatról.
Mi vezethet a havasi cincér eltűnéséhez erdeinkből?
A Rosalia alpina, magyar nevén havasi cincér 1982 óta védett, Újabb segélykiáltás „Rozáliáért”!
