Hirdetés

A majdnem 30 résztvevő közül 14 előadó 22 előadását hallgathattunk meg, melyek témája igen szerteágazó volt. Hallhattunk gyurgyalag védelemről, mezei nyúl felmérésről, bagolyköpet-elemzésről, terepi és elméleti módszerekről, adatgyűjtés módszereiről és hasznosságáról is.

Az első élményközpontú szakmai konferenciánk 2021-ben az önkéntesség, és az elméleti és gyakorlati természetvédelmi biológia témakörében került megrendezésre. A rendezvény rendhagyó és különleges volt, mert a szakmai színvonalú és ismeretterjesztő előadásokat a szokásosnál fiatalabb korosztály számára tartottuk, akik előadóként szintén kipróbálhatták magukat. Itt nem volt ‘kötelező’ az ing vagy a zakó, inkább ‘játszós’ ruhába jött mindenki, hiszen a terepi programok során bizony térdig sárosak lettünk. Úgy gondoltuk, lenne igény arra, hogy ez ne csak egy egyszeri alkalom legyen, hanem egy rendszeres, hagyományteremtő program.

Úgy alakult, hogy 2022-ben még vegyesebb előadásokkal jelentkeztek a résztvevők, több középiskolás, egyetemista és tapasztaltabb szakértő is bemutathatta érdeklődési köreit, munkahelyét, hobbiját, kutatásait.

A középiskolás, és fiatal felnőtt korosztály nagyon is fogékony és érdeklődő volt. Akik nem adtak elő most, azokban úgy hiszem, már érlelődni kezdett a gondolat, hogy a következő ilyen alkalomra milyen kutatással készüljenek. A fiatalabb előadóknak ez egyfajta megmérettetés is volt, felkészülés és tapasztalatszerzés a későbbi tanulmányokhoz, munkákhoz. A konferenciával a kézzelfogható, gyakorlati szakmai tudások átadásán, és az érdeklődés felkeltésén túl célunk volt a fiatalok kapcsolatépítésének segítése, és a minél szerteágazóbb együttműködési lehetőségek kialakítása különböző szakmai szektorokkal.

A meghívott szakemberek különféle civil szervezetektől, a Jane Goodall Intézettől, az MME-től, sőt, még a Fővárosi Állatkertből is érkeztek. A majdnem 30 résztvevő közül 14 előadó 22 előadását hallgathattunk meg, melyek témája igen szerteágazó volt. Hallhattunk gyurgyalag védelemről, mezei nyúl felmérésről, bagolyköpet-elemzésről, terepi és elméleti módszerekről, adatgyűjtés módszereiről és hasznosságáról is. No de nézzük pontosabban:

Előadóink, elhangzott előadások:

Természetvédelem szekció: Ujhegyi Nikolett

  1. Rogovszky Zoltán: ÖSVÉNY – Inspiráció diákokkal végzett kutatásokhoz
  2. Imre Kornél: Vadállatmentés a Fővárosi Állatkert mentőhelyén
  3. Imre Kornél: Telelő denevérek felmérése a Bakonyban

Zoológia szekció: Bozóki Balázs

  1. Jásdi Mihály: Színház az egész világ
  2. Bojti Tádé: Eurázsiai Hód
  3. Bombay Bálint: Kisemlős monitorozás gyöngybagoly köpetek alapján a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén
  4. Szilágyi Zsolt: iNaturalist elmélet, alapok

Bemutatkozók

  1. Rogovszky Zoltán: ÖSVÉNY Oktatóközpont
  2. Bombay Bálint: Pangea Egyesület
  3. Dan-Megyeri Tamás: KOKOSZ
  4. Jandó Benedek: MME Ifjúsági Tagozat
  5. Jandó Benedek: Kutdiák
  6. Tamás Bori és Kovács Eszter: Jane Goodall Intézet, Roots&Shoots projekt alapú kőrnyezetnevelő program fiataloknak

Környezeti nevelés szekció: Bombay Bálint

  1. Hencz Réka: Játékos természet
  2. Horváth Balázs: A királyréti madarásztáborok keretében végzett természetvédelmi felmérések
  3. Abdelmagid Iván: Gyurgyalag partfal kialakítása védett területen
  4. Stánitz Attila: Éghajlatváltozás

Környezetvédelem szekció: Jandó Benedek

  1. Tamás Bori és Kovács Eszter: Passzold vissza tesó – mobil újrahasznosítás és a gorillák
  2. Tamás Bori és Kovács Eszter: Fenntartható életmód

Kutatásmódszertan szekció: Horváth Balázs

  1. Ujhegyi Nikolett: Jelölés-visszafogás módszer, mire és hol használjuk?
  2. Jandó Benedek: Új irányok és lehetőségek az ökológiai kutatásokban
  3. Rogovszky Zoltán: Az Ifjúsági és a Programtartói Körök bemutatása

Az előadások közötti gyakorlati programok:

  1. Madárgyűrűzés: 14 meggyűrűzött széncinege, kékcinege, barátcinege és csuszka. Ebből az egyik barátcinkét már meggyűrűztük egy korábbi Avartúrás táborunkban, egy másik barátcinke pedig visszatérő konferencia résztvevőnk, őt az I.Pangea Természetvédelmi Konferencián gyűrűztük meg.
  1. Vadkamerák kihelyezése
  2. INaturalist kipróbálása – adatgyűjtés: Jó sok növény-és állatfajt találtunk és töltöttünk fel a kertből
  1. Bagolyköpet-elemzés: 44 szétszedett bagolyköpet, 9 meghatározott prédafaj, 491 beazonosított koponya és állkapocs
  1. Hőkamerás megfigyelések
  2. Játékos statisztika gyakorlat, a jelölés-visszafogás példáján: 1700 többször átszámolt lencse

Ezeken kívül Rogovszky Zoltán elgondolkoztató, de könnyed csapatépítő játékai segítettek kicsit felfrissülni a sok üldögélés közben.

Hód nyomainak keresése a Gerence-patak mentén.

A Konferencia megszervezésekor nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy minél fenntarthatóbb legyen az esemény környezetvédelmi szempontból. Amire a leginkább figyeltünk, az a hulladékmentesség és a helyi termékek választása volt. A Konferencián az étkezést igyekeztünk úgy megoldani, hogy minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyjunk magunk után. Az alapanyagokat az előadók hozták saját lakóhelyükről, piacokról, kistermelőktől, így került váci zöldség, tápiósági tejtermék és kolbász, valamint bakonybéli gímszarvas az asztalra. Minden elemózsiát vászontáskában, rekeszben, üvegben és dobozban hoztunk.
Úgy látszik, nem is olyan bonyolult ezt megszervezni.

Szindi, egyik fiatal résztvevőnk a következőket fogalmazta meg nekünk:

„A tavalyi konferencia után nem volt kérdés, hogy idén is részt veszek, elsőre magával ragadott a “Pangea-érzés”.

Rengeteg mindent ki tudnék emelni, hogy miért is volt jó az idei alkalom kezdve a hangulattal (hőkamerás hülyéskedések), finom ételekkel, előadások témájával…

Szerintem szerencsés volt az időjárás, mert több kinti tevékenységet is lehetővé tett, amik szintén hozzájárultak a változatossághoz.

Illetve megfogalmazódott bennem néhány átfogóbb gondolat is magáról a konferencia azon céljáról, ami a fiatalok segítése felé irányul. Személyes tapasztalatomból látom, hogy a mostani középsulis természettudományos oktatásból igazából hiányzik egy nagyon fontos elem, a személyes kapcsolódás. Tulajdonképpen abba az irányba billen el a mérleg, hogy a tanár leadja az elméletet, és a “diákoknak csak meg kell tanulniuk”. Ezáltal az igazán lényeges dologra, a kritikus gondolkodásra, kérdezésre, kísérletezésre, kutakodásra nem jut idő, és az olyan fiatal, akiben lenne ilyenre lelkesedés nem tud merre elindulni, nem lesz sikerélménye.

Ezért is tartom rendkívül hasznosnak ezt az egész megmozdulást, mert így “olyanoknak lehet szárnyat adni, akik nem is tudták, hogy lehet repülni”. Nagy segítség, hogy több előadás szólt arról, hogy milyen projektekben segédkezhetünk, még akkor is, hogyha még nincs sok tapasztalatunk, gondolok itt pl. a Jane Goodall-os akcióra. Továbbá az is nagyon inspiráló, hogy tőletek, sőt kortársaktól, néhány évvel idősebb fiataloktól mennyit lehet tanulni pár nap alatt.”

egy meggyűrűzött csuszka

A résztvevőkkel továbbra is tartjuk a kapcsolatot, különféle programokra, táborokra, túrákra hívjuk őket.

A Konferencia a Jane Goodall Intézet segítségével valósult meg.
Legközelebb Ti is gyertek!

Képek: Bombay Bálint (Pangea Egyesület), Jenei Boldizsár (KOKOSZ)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás