Hirdetés
greenfo/MTI

A globálisan felhasznált energia 40 százalékát az épületek fogyasztják el, de már a mai technológiákkal is 50-80 százalékkal lehet csökkenteni ezt – mondta a Dán Királyság magyarországi nagykövete Budapesten, a nemzetközi aktívházszövetség éves konferenciáján.

A szövetség 2010-ben alakult Dániában, és a házak energiatakarékos működtetéséhez szükséges anyagokat, eszközöket több dán cég Magyarországon is gyártja – közölte Tom Norring.  Az említett dán cégek sorát az ablakgyártó Velux nyitotta, még a rendszerváltás előtt, de ide tartozik a hőszigetelő anyagokat gyártó Rockwool, a fűtési rendszerekhez is minimális energiafogyasztású szivattyúkat előállító Grundfos, illetve a radiátorszelepekben nevet szerzett Danfoss is. A lakóépületek energiamegtakarító beruházásai hosszú távon ugyan, de megtérülnek, és ez különösen fontos egy olyan országban, ahol az alacsony jövedelemből magas hányadot kell az épületek működtetésére fordítani – hangoztatta a nagykövet.

Az EU-ban az épületállomány 2 százalékát kell energetikailag felújítani – közölte Laurent Deleersnyder, az Európai Bizottság energiaügyi főigazgatóságának szakértője. Hatályos az az irányelv, amely az épületek költséghatékony felújítását írja elő, illetve rögzíti azt, hogy a következő évtizedben már csak olyan épületek kaphatnak építési engedélyt, amelyek minimális energiát használnak fel. Ezeket hívják majdnem nulla energiaigényű épületeknek, de fontos, hogy azt a kevés energiát is megújuló forrásból szerezzék be. Magyarország is átvette az irányelvet – hangsúlyozta a szakértő.

Az épületek energiaigényének csökkentése egyúttal az ország gázfüggőségét is csökkenti – mondta Biczó Imre, a Nemzeti Környezetügyi Intézet (NeKI) főigazgatója.  A Vidékfejlesztési Minisztérium e háttérintézményének feladata – egyebek mellett – az energiatakarékos épületek létrehozásához szükséges jogszabályok előkészítése. A főigazgató ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy Franciaországban már másfél évtizede csak önálló légcserével rendelkező épületeket lehet létrehozni.

Az aktív ház folytatása a korábban kidolgozott passzív ház koncepciónak.

A passzív ház egy évben nem használhat fel fűtésre és hűtésre négyzetméterenként 15 kilowattóra energiánál többet. Az aktív ház ezzel szemben – éves átlagban – több energiát termel, mint amennyit elfogyaszt. Ennek eszköze a melegvizet előállító napkollektor, a hálózatba villamos energiát tápláló napelem, valamint a szélturbina, amely szintén áramot állít elő.

A passzív és az aktív ház fala is kiválóan hőszigetelt, kis energiaveszteségűek az ajtók és ablakok, és éppen ezek miatt az ilyen épületeket géppel kell szellőztetni. Télen az elszívott, használt meleg levegő előmelegíti a friss levegőt, amelyet mélyen a földben lévő csőkígyón keresztül szívnak be a házba. Nyáron az így beszívott levegő viszont a hűtési igényt minimalizálja.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás