Hirdetés
Forrás: telex.hu

Letartóztatták Bella Nilssont, illetve hulladékgazdálkodási cége, az NMT Think Pink több alkalmazottját, mert a vállalat több tízezer tonna hulladékot tüntetett el illegálisan Svédországban. A vizsgálatok során az illegális lerakóhelyeken veszélyes mennyiséget találtak arzénból, dioxinokból, ólomból, cinkből, rézből és kőolajtermékekből is.

Mint arról a Telex beszámolt, az NMT Think Pink korábban ünnepelt hulladékgazdálkodási cég volt, Bella Nilsson alapította volt férjével, Thomas Nilssonnal. A tulajdonos úgy hivatkozott magára, mint a szemétkirálynő, Fariba Vancorra változtatta a nevét, cégét rózsaszín szemeteszsákokkal reklámozta. Most azzal vádolják, hogy a megengedettnél lényegesen több szemetet kezelt a vállalat a 15 svédországi településen található 21 telephelyén, és egy mérgező tűzesetért is felelősségre akarják vonni őket, ami három évvel ezelőtt keletkezett Stockholm mellett, a cég lerakóhelyén.

A karlstadi kerületi bíróságon december 28-án tartott meghallgatáson öt személyt – köztük Vancort és Nilssont – vádoltak meg súlyos környezeti bűncselekménnyel, egyet súlyos környezeti bűncselekmények segítésével, ötöt pedig „csak” környezeti bűncselekményekkel. Valamennyi vádlott tagadja a jogsértést.

A vád többek között az, hogy a cég különféle svédországi területeken válogatás nélkül, zúzva, darálva és / vagy megfelelő védőintézkedések nélkül tárolta a hulladékot, elásta azt, bálákba csomagolta, majd később nem ellenőrizte.

Anders Gustafsson vezető ügyész szerint a 45 000 oldalas előzetes nyomozási anyagot áttekintve ez eddig „a legnagyobb környezetvédelmi bűncselekmény Svédországban”- írta a The Guardian.

Nyitókép: a svéd szemétkirálynő Fariba Vancor, akit korábban Bella Nilssonként ismertek. foto:  X-Twitter

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás