A KSH szerint az egy évvel korábbihoz viszonyítva 12,8, az előző hónaphoz képest 2,6 %-kal csökkent 2023 novemberében az építőipari termelés volumene. Az épületek építésére kötött új szerződések száma 19,5 %-kal csökkent.
2023 novemberében a nyers adatok szerint 12,8 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 18,3, az egyéb építményeké 3,5 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 2,6 százalékkal kisebb volt az októberinél – jelentette ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 13,4 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésében 2,5 százalékkal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 19,2 százalékkal visszaesett.
A megkötött új szerződések volumene 60,3 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 19,5 százalékkal csökkent, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 186 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A növekedés oka közlekedési infrastruktúra fejlesztésére kötött nagyértékű szerződés volt.
![](https://s3-eu-central-1.amazonaws.com/greenfo.hu/wp-media-folder-greenfo/wp-content/uploads/2024/01/a-magyar-epitoipar-fo-mutatoi-2023-havonta.jpg)
Az építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 21,2, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 15,6, az egyéb építményekre vonatkozóké 25,3 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.
A múlt év első tizenegy hónapjában az építőipari termelés volumene 5,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Nyitókép: Depositphoto