Ólmozás, vízterület foglalás, ez is a Tisza-tó? A történet egy tóról, illetve egy mesterséges szigetéről szól, ami valójában az egész tóra igaz, hiszen ez egy víztározó, amelyet a természet nagy erővel visszafoglalt, de az ember ettől még itt is ugyan úgy viselkedik.
Az 1990-es évek végén amikor kollégiumi nevelőtanár voltam egy külföldi hallgató a vizsgaidőszak hétvégéjén bömböltette a zenét. Mind a három épület zengett. Sokan jöttek panasszal, hogy nem tudnak a vizsgáikra készülni. Amikor ezt jeleztem a fiatalember felé, érdekes választ kaptam: „Ez demokrácia, itt mindent szabad, azt csinálok, amit akarok.” A párbeszéd további részét mellőzném, viszont döbbenten tapasztalom, hogy ez ma már itthon is magatartási forma lett. Ez természetesen nem a demokrácia hibája.
A történet egy tóról, illetve egy mesterséges szigetéről szól, ami valójában az egész tóra igaz, hiszen ez egy víztározó, amelyet a természet nagy erővel visszafoglalt, de az ember ettől még itt is ugyan úgy viselkedik.
Az elmúlt évben elhatároztam, hogy írok egy összefoglalót a Tisza-tó látható problémáiról, mely itt olvasható: Tisza-tó, a félreértett szabadság. Ebből kihagytam az említett szigetet. Tettem azért, mert az irományom összeállítása előtt közérdekű kérdéseket tettem fel több érintett szervezetnek, ahonnan megnyugtató választ kaptam. Bíztam, hogy a helyzet megoldódik. Tévedtem. Mi is történt?
Következőt írtam a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.-nek és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságnak (KÖTIVIZIG):
„Már az elmúlt évben is tapasztaltam, hogy a II. öblítő melletti mesterséges sziget (Abádszalóki-medence) jelzőkarókat tűzött ki. Amikor karók és a sziget között haladtam át, akkor felszólítottak, hogy hagyjam el a horgászhelyüket. Az idei évben kopott, sárga bójákat helyeztek ki, amelyeken behajtani tilos tábla alatta „sziget horgászvíz” szerepel (bár ez a tábla nem is vízi közlekedési tábla).”
Ez amúgy jól látható google earth-ön is.
Kérdéseim, alapvetően ennek szabályosságáról, valamint a horgász jelzőbóják, karók és a horgász közötti elhaladásról, valamint a behúzós horgászatról szóltak.
Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.:
„A behúzós horgász és szereléke között a közlekedés engedélyezett, azt sem az ide vonatkozó rendeletek, sem a horgászrend nem tiltja. Ugyan ez vonatkozik az Abádszalók térségében észlelt „sziget horgászvíz” helyzetére. Ebben a kérdésben a Tiszai Vízirendészeti rendőrkapitányság az illetékes.”
KÖTIVIZIG:
„A megkeresésében mellékelt fényképen elhelyezett „horgászvíz” táblával ellátott bója nem engedélyezett. Az illegálisan elhelyezett bója a közeljövőben eltávolításra kerül.”
Nyugodtan hátra dőltem, bár volt némi bizonytalanság bennem.
Szombaton Dinnyéshátról két km letekerve pedálos kajakommal a Tiszán II. öblítőn áthaladva átjutottam az Abádszalóki-medencébe. Meglátogattam, mint minden alkalommal egy rég elfelejtett öntözőcsatornát, majd beeveztem egy szűk, kanyargós csatornán a Telek-háti-sziget kis belső tavára. Még néhány fénykép készült a kijáratnál a tündérrózsákról. Így békés boldogságban elindultam a IV. öblítő felé, ahol irányba állni a mesterséges sziget megkerülésével lehet. Bár láttam a már említett bójákat, úgy gondoltam, azok szabálytalanok, így a bóján belül a sziget partjától 15 méterre biztonságosan elhaladhatok (egy horgász kajakkal nem mindegy mennyit kerülünk). Tévedtem. A szigeten négy békésen étkező ember közül az egyik felállt és közölte, hogy takarodjak ki a bójákon kívülre. Ez az ő magánterületük. Mikor jeleztem, hogy ez nem így van. A válasz már komoly fenyegetés volt. Amellett, hogy az illető kifejtette, igazából 200 m távolságot kellene tartani, ha nem értek a szóból mególmoz. Jelentsen ez bármit, lőfegyvert, légpuskát, vagy 100-150 grammos ólmot a horgászzsinór végén, amit rám dobnak. Sérülhet a csónak, betörhet a fejem. Lehet választani.
A délutánomat, estémet már elrontották. Ez a mai valóság. Szabályok, természet és ember társaink sokaknak nem számítanak. Több horgásszal is beszéltem, mindenki fel van háborodva. Sokan hasonlóan jártak, elküldték őket a bójákon belülről még akkor is, ha csak áthaladni kívántak.
Emelkedjünk felül a fenyegetésen, maradjunk a tényeknél.
1. Rozsdás fémbóják, amely nagyobb hullámokban vagy szürkületkor nem látszanak, így balesetveszélyesek.
2. A közúti közlekedés szabályai (bár sok hasonló van), így táblái nem érvényesek a vízi közlekedésben, eltérő táblákat alkalmaznak a „behajtani tilosra!” is.
3. Nincs olyan, hogy magán horgászvíz. Aki elsőnek ér oda, az foglalhatja el a horgászhelyet. Természetesen, magánterületre itt sem megyünk be. Így a szigeten nem állunk meg csak vészhelyzet esetén.
4. A “sziget horgászvíz” nem zavarja a KÖTIVIZIG-et, a vízi rendőrséget és a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.-t, vagy éppen a halőröket.
Tilosban száguldó jetski-k, motorcsónakok, egymást fenyegető horgászok, szemetelő emberek. Még csak május van. Mi fog történni nyáron, amikor megtelnek a strandok, csónakok, nyaralók és szállások?
Szabadság. Igen, ma még a Tisza-tó akár jelképe is lehet ennek. Ezt csak mi tudjuk elrontani, ha nem tartjuk be a jogszabályokat, az írottakat, mint a 2010-ben elfogadott Tisza-tavi Kódexet, vagy az íratlan szabályokat, amely az ember és ember, valamint az ember és környezete harmonikus együttéléséhez nélkülözhetetlen. A Tisza-tó szabadság és lehetőség lehet mindenkinek, ha vigyázunk rá és egymásra. Most nem ebbe az irányba halad története. Ennek egyik példája az illegálisan kihelyezett területfoglaló bóják is.
Nekem mit jelent a Tisza-tó? Ezt már többször leírtam a dinnyésháti élményeim összefoglalóiban:
“Amikor a Tisza-tavon a pedálos kajakodat tekered, vagy propellert behúzva evezel, megváltozik minden. Érzékszerveid már olyan dolgokat látnak, hallanak, éreznek, amilyeneket a rohanó mindennapjainkban elfeledünk. Talán csak egy-egy könyv olvasása juttat hasonló élményhez; igaz, ott az író a segítségével a képzeletünkre hagyja.
Hangok, amelyeket a szél kelt vagy békák, madarak adnak ki – mindez keveredik a víz csobogásával. (A motorcsónakok zúgó hangját kifelejtettem.) Illatok, amelyek méterről méterre változnak. Néha csak a víz illata, néha az elmúlásé, egy elpusztult halé vagy más állaté. (A motorcsónakok benzingőz- és olajos, néha fojtó füstszagáról megfeledkeztem.) Egymás után bekúszó képek, amelyeken ringanak növények, mindennapjaikat élik a hattyúk, bakcsók és gémek, színek, amelyek minden életszakaszban és napszakban változnak. E táj minden nap minden órájában más arcát mutatja.”
