Idén az Év Rovara verseny témája az ivari kétalakúság, tehát olyan fajokat jelöltek, melyeknél a hím és a nőstény egyedek megjelenése nagyon eltér egymástól. Ennek oka lehet a hímek közötti verseny vagy akár csak a praktikusság is. Ismerd meg a 3 jelöltet és szavazz december 6-a éjfélig a 2025-ös év rovarára!
Orrszarvúbogár (Oryctes nasicornis)
Az orrszarvúbogár az óriásbogarak közé tartozik, rokonságához méltó módon hazánk egyik legnagyobb fedelesszárnyú rovara. Testhossza elérheti a 4 és fél cm-t is. A hímek és nőstények jellegzetes módon különböznek egymástól, de ez leginkább oldalnézetben látható. A hímek fejükön ívben hátrahajló szarvat viselnek, e mögött, az előtoron erős, sáncszerű kiemelkedés van, míg a nőstények fején csak kis bütyök, előhátán enyhe harántirányú vonulat látszik. A két ivar testhossza hasonló, azonban a nőstények testesebbek, szélesebbek a hímeknél. A hímek szarvának hossza nem testméretükkel párhuzamosan változik, hanem a nagy példányok szarva aránytalanul nagyobb, mint a kisebbeké.
Az orrszarvúbogár jellemzően az öreg erdők, elsősorban tölgyesek lakója, azonban a természetes környezet átalakulásához jól alkalmazkodva megtalálta életfeltételeit az ember környezetében is. A bogár lárvái, melyek hatalmasra, akár 10-11 cm-re megnövő, pajorszerű lények, eredetileg elsősorban földalatti korhadó növényi részekben, fatuskókban, gyökerekben fejlődtek, de miután az erdőgazdálkodás során az irtás után sokszor a tuskókat is eltávolítják, természetes élőhelyei beszűkültek. Ehhez alkalmazkodva a bogarak manapság sok helyen komposzthalmokban, fűrésztelepeken felhalmozott fűrészporban vagy faháncsban találják meg lárváik számára a megfelelő feltételeket a kifejlődéshez, ide rakják petéiket. Ilyen helyeken nagymértékben el is szaporodhatnak. Fejlődésük 3-5 évig tart.
A kifejlett bogarakat májustól augusztusig láthatjuk. Nappal rejtőzködnek, növényi törmelékbe, vagy a földbe ássák be magukat. Alkonyatkor előbújnak, sötétedés után repülnek, nagy testméretük ellenére viszonylag jól. A mesterséges fényforrások mind a hím, mind a nőstény egyedeket vonzzák, így forró nyári estéken lakásokba is berepülhetnek. Az orrszarvúbogarak kikelésük után már nem táplálkoznak, nem növekednek, az életük során szükséges tápanyagokat lárva állapotukban halmozzák fel.
Alkalmazkodóképességének köszönhetően szerencsére napjainkban egyáltalán nem számít ritkának.Közvetlen környezetünk tudatos alakításával (otthoni komposztálás, kivágott fák tuskóinak bennhagyása) segíthetjük az orrszarvúbogár fennmaradását városi környezetben is.
Az orrszarvúbogár természetvédelmi oltalom alatt áll, eszmei értéke 50 000 Ft.
Szerző: Ilniczky Sándor
++++++++++++++++++++
Sávos szitakötő (Calopteryx splendens)
(Szerző: Nézics Miklós, Forrás: https://www.izeltlabuak.hu/talalat/447351, Licenc: CC BY 4.0;
Szerző: Káldi József, Forrás: https://www.izeltlabuak.hu/talalat/300211, Licenc: CC BY 4.0)
Viszonylag nagy termetű kisszitakötőnk, testhossza 45–49 milliméter, szárnyfesztávolsága 56–74 mm. A színesszárnyú szitakötőfélék (Calopterygidae) családjának tagja, e család képviselőire jellemző, hogy a szárnyak nem nyelesek, az elülső és hátulsó szárnypár egymáshoz igen hasonló alakú és méretű, a test fémesen csillogó, zöldes, sárgás és bronzos színekben ragyog, a szárnyak erősen pigmentáltak, szárnyjegy nincs. A sávos szitakötő röpte igen szép, pillangószerűen csapongó. A faj kifejlett példányaira jellemző a nagymértékű ivari kétalakúság.
A hím szitakötők szárnyain széles, kék, vagy feketéskék színű sávok vannak, erről kapta magyar nevét a faj. A kék szín kiterjedése a szárnyakon egyedenként változó: van, hogy csaknem eléri a szárnycsúcsot, de kisebb mértékű pigmentáltság is előfordul, ekkor inkább foltnak, semmint sávnak látható ez a határozóbélyeg. A hímek testének teljes felülete fémszínű sötétkék, a toron némi zöldes csillogás is megfigyelhető.
A nőstény jelentősen különbözik a hímtől, kék szín egyáltalán nem található rajta, a szárnyak zöldes színezetűek, gyakran aranyszínűen csillogóak. A szárnyakon egy-egy fehér folt, az “álszárnyjegy” tűnik fel. A hímektől eltérően a nőstény teste fémes zöld színezetű, enyhe bronzos árnyalattal.
A sávos szitakötő hazánk elterjedt, helyenként gyakori, jól megfigyelhető, igen látványos szitakötőfaja. Főképp a síkvidéki és a dombvidéki kisvízfolyások lakója. A lárva igen jellegzetes, hosszú lábú, három hosszú testvégi tracheakopoltyúval rendelkezik, a lábak és a kopoltyúk is sávozottak. Minden szitakötőlárvára jellemző a fogóálarc megléte, azonban kizárólag a sávos szitakötőre jellemző, hogy a fogóálarc középlemezén egy igen széles, rombusz alakú hasíték található. A lárvák a kisvízfolyások vízinövényzetében rejtőznek, ott szúnyoglárvákat, és más vízi makrogerincteleneket fogyasztanak. A kifejlett állatok napsütésben a víz felett repkednek, jellemzően legyekkel és szúnyogokkal táplálkoznak. A sávos szitakötőre jellemző a kóborlás: míg legnagyobb egyedszámban egyértelműen a lárva lakóhelyéül szolgáló erek, patakok és csermelyek közvetlen közelében található, ám kóborló példányaival ezektől távol, így tavak mentén, kertekben, vagy akár a nagyvárosok közepén is találkozhatunk.
(kép forrása: https://british-dragonflies.org.uk)
A faj szinte egész Európában – a legészakibb és a legdélibb területeket leszámítva – szélesen elterjedt, Magyarországon sok helyen erős állománya él. Az utóbbi években azonban egyre gyakrabban tapasztalhatóak aszályos időszakok, a patakok kiszáradása, valamint a nem megfelelően végzett mederkotrások erősen érintik a sávos szitakötőt is. A vízfolyások mentén alkalmazott kémiai szúnyoggyérítés során alkalmazott vegyszerek nem válogatnak, és elpusztítják a szitakötőket is. Igen fontos tehát, hogy e csodaszép rovar közbenjárásával felhívjuk a figyelmet a vízszennyezésre, a kisvizek kiszáradására, a természetbarát vízkormányzásra, valamint a kémiai szúnyogirtás veszélyeire is.
Hazánkban nem védett.
Szerző: Mészáros Ádám
+++++++++++++++++++++
Öves tavasziaraszoló (Lycia zonaria)
(Szerző: Horváth Áron, Forrás: https://www.izeltlabuak.hu/talalat/424812, https://www.izeltlabuak.hu/talalat/426872, Licenc: CC BY 4.0)
Az öves tavasziaraszoló a tavasz hírnöke: kedvező időjárású években már február közepén megkezdődik rajzása. Szárazabb gyepekben találkozhatunk vele sík- és dombvidéken egyaránt, főleg márciusban, esetleg még áprilisban is. A hím szárnyai igen jellegzetes, fekete-fehér csíkos mintásak, amely a környezetéből kiragadva feltűnő lehet, ám ha a kövek között vagy száraz fűszálon üldögél, akkor a kontrasztos háttér előtt meglepően nehéz észrevenni. Teste zömök, bundás; felül fekete, alul a friss példányoké rózsás, az idősebbeké fehéres árnyalatú. A nőstény szárnyai erősen csökevényesek, így elsőre nem is tűnik lepkének! Zömök teste fekete színű, ritkás szőrzete hosszú, elálló, fehéres vagy rózsaszínű; inkább hasonlít valamiféle miniatűr bájos plüssállatkára, mint lepkére. Potrohát begörbítve sárgás vagy zöldes csíkok válnak rajta láthatóvá: előbukkannak szelvényközi hártyái. Ha kövön ül, akkor mohapárnának tűnik, míg, ha növény szárára mászik fel, akkor könnyen nézhetjük elszáradt termésnek. Éjszaka teszi ezt, hogy kibocsássa feromonját, amellyel a hímeket csalogatja.
Látványos, mégis jól rejtőzködő hernyójával tavasztól nyár közepéig lehet találkozni, különféle lágyszárú növényeket (pl. cickafark, lóherefélék, imola), valamint alacsony cserjék leveleit fogyasztja.
(Szerző: Kepes József, forrás: https://www.izeltlabuak.hu/talalat/356023, licenc: CC BY 4.0)
Mivel a nőstény röpképtelen, a faj nehezen terjed. Ha egy élőhelyéről eltűnik, akkor nehezen települ vissza, ezért jelenléte annak (vagy egy szomszédos gyepnek) természetközeli állapotát jelzi. Ahol megtaláljuk, ott érdemes megóvni a gyepet minden durva behatástól (beszántás, fásítás, beépítés stb.); egyúttal sok egyéb, természetvédelmi szempontból jelentős fajt is megőrizhetünk.
Hazánkban nem védett.
Szerző: Tóth Balázs
