Hirdetés
(X)

A körülöttünk lévő világ hitelekből épül, így a pénzintézetek felelőssége is óriási abban, hogy mely szektorok virágoznak, vagy épp stagnálnak hazánkban. Van egy bank, amelynek a hitelbírálati szempontjai között nagyot nyom a latban a klasszikus mutatók mellett az is, hogy a projektcél társadalmilag hasznosnak tekinthető-e.

Közösségi bankként kissé másképp közelítünk egy-egy hitelkérelmet, mint a kereskedelmi bankok többsége. Egy ún. Social Impact Scoring rendszer alapján felmérjük azt is, hogy egy adott beruházás környezetileg, gazdaságilag és társadalmilag milyen hatással van a világra, és amennyiben azt látjuk, hogy a végeredmény pozitív, azt figyelembe vesszük a döntéshozatalnál is. Emellett, talán mondanom sem kell, hogy bizonyos tevékenységek finanszírozásától eleve elzárkózunk.” – meséli Pozsonyi Gábor, a MagNet Magyar Közösségi Bank vezérigazgató-helyettese, aki akkor lenne elmondása szerint a legboldogabb, ha a bank világgá tudná kürtölni, hogy kik az ügyfelei.

A MagNet Banknál van azért erre is példa, hiszen a Mentor és Szféra közösségi hitelek által finanszírozott ügyfelek lemondanak a banktitok intézményéről, méghozzá azért, hogy a bank betétesei támogatni tudják őket megtakarításaikkal, amellett, hogy normál piaci kamathoz jutnak lekötéseik után. Ilyenkor a bank honlapján lévő adatokból kiderül, mind a hitelcél, mind pedig az, hogy milyen összegű betétállomány gyűlt össze egy-egy ügylet mögött, és ez mennyivel csökkentette a hitelfelvevő törlesztőrészletét.

Emellett a Bank folyamatosan aktívan is keresi a kapcsolatot olyan projektekkel, melyek a fenntarthatóság irányába mutatnak. Ahogy Facebook oldalukon írják: a világot jobbító dolgok létrejöttét segítik minden banki eszközzel.

Melyek azok a szektorok, amiket a legszívesebben finanszíroznak?

Az alternatív energiaforrások területén (pl. napelemparkok, elektromos mobilitás) és az oktatás finanszírozásában a Közösségi Bank kitettsége összességében meghaladja a 2,5 milliárd forintot, a magyar filmgyártás előfinanszírozásában alapvető szerepet vállalnak, de emellett jelentős erőforrásokat allokálnak fair trade, közösségi és civil projektek finanszírozására is. Az egészségmegőrzés, egészségügy és környezetvédelmi projektek összesen közel 2 milliárd forintot tesznek ki a hitelportfólióban.

„A klasszikus rendszerben a bankok leveszik ügyfeleik válláról a döntés felelősségét, és csupán azt ígérik, hogy kamatostul fizetik vissza megtakarításaikat. – mondja a bank vezérigazgató-helyettese – Mi ezzel szemben a MagNet-nél szeretnénk a közösségi ügyfeleinket aktívan bevonni ezekbe a döntésekbe, és azt a jó érzést nyújtani nekik, hogy a pénzük valamilyen önmagán túlmutató, hasznos célt szolgál.” 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás