Hirdetés
greenfo/MTI

Szlovénia eláll a vízerőmű építésének projektjétől a Mura több szlovéniai szakaszán. Az elsőt a magyar határhoz közeli Hrastje-Mota település mellett építették volna meg.

Szlovénia eláll a vízerőmű építésének projektjétől a Mura több szlovéniai szakaszán – jelentette be tegnap Jure Leben szlovén környezetvédelmi miniszter. Az elsőt a magyar határhoz közeli Hrastje-Mota település mellett építették volna meg. A tárcavezető erről a Mura menti járások vezetővel tartott tanácskozásán beszélt, ahol Miguel Clüsener-Godttal, a UNESCO Ember és bioszféra című programjának vezetőjével közösen "tanúsítványt nyújtott át a résztvevőknek arról, hogy a Murát UNESCO bioszféra-övezetnek nyilvánították."

A szlovén kormány koalíciós megállapodásban kötelezte magát, hogy leállítja a vitatott szlovén vízerőmű építését a Murán, amely ellen az elmúlt években számos külföldi és belföldi környezetvédő szervezet tiltakozott. Az erőmű építésével megbízott állami konzorcium az előkészületekre korábban 10 millió eurót költött, az állítva, hogy a vízerőmű használata segít Szlovéniának abban, hogy teljesítse kötelezettségét, miszerint néhány éven belül az energiafelhasználás 25 százalékát zöld energia teszi ki az országban. Ám éppen az erőmű zöld volta volt nagyon is kétséges.

Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátumMura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum

Környezetvédelmi szervezetek szerint "a vízerőmű megépítése a föld alatti vizek szintjének csökkentésével veszélyeztette volna az ivóvízellátást, továbbá az ökológiai kár is sokkal nagyobb lett volna, mint azt a környezeti hatástanulmányokban bemutatták."
Egyedi mocsaras területről van szó, amelyből eltűntek volna a területre jellemző hal- és madárfajok – hangoztatták. A terület egyébként része az öt országot átölelő Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumnak, amelyet Európa Amazonasának is neveznek.

A TÖRTÉNET ELŐZMÉNYE

Hamarosan létrejöhet Európa legnagyobb védett folyami területe 
Az UNESCO Ember és Bioszféra Programjának Nemzetközi Koordinációs Tanácsa 2018 július 25-i éves konferenciáján bioszféra-rezervátummá nyilvánította a szlovéniai Mura-szakasz 29.000 hektárnyi folyami és ártéri területét. Ez a következő láncszem abban a projektben, melynek célja az öt országon átívelő Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum létrehozása, amelyben a WWF is aktívan részt vesz.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás