Barion Pixel

Az MME állásfoglalása a tatai Öreg-tó partjára tervezett szálloda-beruházással kapcsolatban

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – korábban kiadott állásfoglalását megerősítve – ellenzi a tatai Öreg-tó partján megvalósítani tervezett szálloda beruházást.  Álláspontunk szerint a beruházás megvalósítása és üzemeltetése aránytalan mértékű zavarást jelent az Öreg-tó különleges madárvilágára – kiemelten az átvonuló vadlúdtömegekre és egyéb vízimadár-fajokra.

Fiatal kutatók az Orbán-kormány tudományrombolása ellen

A magyar tudományos élet autonómiájának bármilyen mértékű csonkítása az itthon maradó kutatók elszigetelődésével és nemzetközi versenyképességük csökkenésével járhat. A Fiatal Kutatók Akadémiájának állásfoglalása a fiatal kutatók helyzetének és a kutatóintézet-hálózat átalakításának kérdéseiben.

Civilek nélkül nem megy: Magyarországnak szüksége van ránk

Közös állásfoglalást írt alá több civil szervezet. A csatlakozó, különböző területeken dolgozó civilek egységesen elutasítják a kormány civileket korlátozó és megbélyegző törekvéseit. A civil szervezetek olyan ügyekkel foglalkoznak, amikre mások, köztük az állam sem fordít elegendő figyelmet, ezért inkább támogatást, sem mint támadást érdemelnének a kormánytól.

Fazekas miniszter szerint pánikot kelt a Greenpeace

A Greenpeace pánikkeltő állításaival szemben a sok éves tapasztalatok alapján nem kell tartaniuk a méhek károsodásától a csávázások következtében-írta az Indexnek a Földművelésügyi Minisztérium arra a kérdésre reagálva, miért kért engedélyt Magyarország környezetvédő szervezetek és méhészek szerint a méhállományra veszélyes rovarölő szerek eseti alkalmazására.

Az Orbán-kormány csak elvileg méhbarát

Az EU évekkel ezelőtt betiltotta a méhekre gyakorolt káros hatása miatt, a magyar kormány viszont a Greenpeace információi szerint átmeneti mentességet kért a neonikotinoidos növényvédő szerek alkalmazására. A zöldszervezet szerint érthetetlen a kormányzati hozzáállás, hiszen az érintett vegyszereket multinacionális cégek gyártják, az engedélyezéssel pedig a magyar méhészek és a mézexport érdekei sérülnek.

Paksról szólni tisztán

Fájóan hiányzik a letisztult beszéd a Paks-ügy kapcsán, amely pedig fontosságának megfelelő komolyságot igényelne. És nem csak a mérnökuralom felkent szakértői részéről, hanem mindenki részéről, aki kicsit is érintett az országa dolgaiban. Vannak kérdések, amelyek tisztán látásához nem kell szakértőnek lenni. A Kisközösségi Program munkatársainak állásfoglalása a tervezett atomerőmű-blokkok kapcsán.

Fenntarthatósági Csúcs konkrét eredmények nélkül

A Föld egyre súlyosbodó ökológiai és társadalmi helyzete is jelzi, hogy a június 20-22 között tartott ENSZ csúcstalálkozó a fenntartható fejlődésről volt az emberiség egyik utolsó esélye, hogy egy éles fordulatot véve lépjen fel a Földön élő teremtmények, köztük a Homo sapiens sapiens védelme érdekében. A Rio+20 konferencia éppen ezért egyedi lehetőséget kínált, egyben a…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.