Barion Pixel

Újabb 100 tonnányi rákkeltő vegyszertől tisztítják meg az Illatos utat

Újabb fejezetéhez érkezett az Illatos úti méregraktár évtizedek óta húzódó ügye. A Greenpeace és Baranyi Krisztina több éves szakmai nyomásgyakorlását követően végre megkezdődik a 100 tonnányi rákkeltő, kiemelten káros, évtizedek óta betiltott vegyszer maradékának eltüntetése az egykori Budapesti Vegyiművek területéről az Illatos úton.

A Kormányhivatal tagad, pedig a mérések jelentős szennyezést mutatnak az Illatos úton

A Ferencvárosi Önkormányzat friss mérései bizonyítják, hogy olyan az emberi egészségre káros veszélyes hulladékok vannak az Illatos úti telephely pincéjében, amely anyagokkal a környék talajvize is szennyezett.  A Pest Megyei Kormányhivatal mégis levélben kérdőjelezte meg Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesternek a veszélyes hulladék létezését és a szennyezés veszélyét.

Az Európai Bizottsághoz és az ENSZ-hez fordult a Greenpeace az Illatos úti illegális méregraktár miatt

A Greenpeace Magyarország azt szeretné elérni, hogy az ENSZ égisze alatt működő Stockholmi Egyezmény titkársága, valamint az Egyezmény Uniós végrehajtásáért felelős Európai Bizottság Környezetvédelmi Főigazgatósága nyomást gyakoroljon a kormányra, hogy tartsák be a nemzetközi egyezményeket, és tisztítsák meg az Illatos út egyik pincéjét 100 tonnányi rákkeltő vegyszertől.

Száztonnányi rákkeltő méregbomba ketyeg Ferencvárosban – a hatóságok évek óta tétlenek

7 éve tudnak a hatóságok arról, hogy egy nemzetközi szerződések által tiltott, évtizedekkel ezelőttről visszamaradt rákkeltő rovarirtó van egy vízzel elárasztott pincében, akár 100 tonnányi mennyiségben az Illatos úton. A Greenpeace az Európai Bizottsághoz, valamint a ENSZ Stockholmi Egyezmény genfi titkárságához fordul, ugyanis a magyar környezetvédelmi hatóság egy csődbe ment cégtől várja a szennyezés felszámolását,…

Nincs apelláta – Orbánék lenyomják a kínai kommunista egyetemet a nemzet torkán

Palkovics közölte: megépül a Fudan Egyetem budapesti kampusza, mely most 440 milliárd forintba kerül. A maradék 100 milliárdot egyéb létesítményekre fordítják. Eddig minden fideszes beruházás az eredeti ár többszörösébe került. Itt magas kamatozású kínai hitelből, kínai munkaerő, kínai anyagokból építené fel a kínai kommunista párt ideológiáját képviselő „kém” egyetemet. Kinek éri meg?

Az Orbán- kormány és a hatóság nem cselekszik, miközben a mérgek tovább terjednek

2020. augusztus 11-én Simon Gergely, a Greenpeace vegyianyag-szakértője és Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere a volt Budapesti Vegyiművek Illatos úti telephelyén közösen hívta fel a figyelmet arra, hogy öt évvel a hordók elszállítása után még mindig jelentősen szennyezett a terület. Szabad szemmel is jól látható a talajra kijutott szennyezés és több helyen irritáló, orrfacsaró…

Párbeszéd is, meg nem is, közösségi tervezés is, meg nem is, stadion is, meg …

A civilek további párbeszédet szeretnének, a polgármester szerint elkésett politikai projekt a civilek akciója, a tervező pedig a közösségi tervezést emlegette, hogy a lakosok bevonódjanak az utolsó tervezési fázisba, és kiválasszák például, hogy milyenek legyen a stadion mellett húzódó mászófal kapaszkodói, vagy zeolittal, fűvel, netán mulccsal borított területen futkározzanak a kutyák a futtatóban. A StadiOFF…

Megszavazta a Fidesz, hogy a kiemelt kormányzati beruházások építkezései ingyen használhassák a köztereket

Ma az országgyűlés kormánypárti többsége 133 igen szavazattal, 54 nem ellenében és két tartózkodás mellett elfogadta az épített környezetről szóló törvény módosítását, amelynek értelmében díjtalanná tette a több mint 50 százalékban közpénzből finanszírozott, kiemelt közérdekű beruházások közterület-használatát az építkezéshez szükséges időre.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.