Hírek
Egy filmkészítő úgy próbálja felhívni a ritka fajok helyzetére a figyelmet, hogy képeiket kivetítette Manhattan leghíresebb felhőkarcolójára.
Hírek
Egy filmkészítő úgy próbálja felhívni a ritka fajok helyzetére a figyelmet, hogy képeiket kivetítette Manhattan leghíresebb felhőkarcolójára.
Hírek
A transzatlanti kereskedelmi egyezmény, a TTIP elutasítására szólította fel a magyar kormányt, az Országgyűlést és európai parlamenti (EP) képviselőket több mint ötven véleményformáló értelmiségi.
Hírek
Húszezres tüntetés a G7 kapcsán és a TTIP ellen Münchenben. A mozgalmárok szerint a világ vezetői ismételten elmulasztottak tenni a nyomasztó globális problémák megoldásáért. A nemzetközi média igyekszik hallgatni, a magyar média hallgat, mint a sír.
Hírek
Románia több nagyvárosában vonultak utcára tüntetni a környezetvédők ma az erdőirtások ellen tiltakozva, és az – államfő által a parlamentnek megfontolásra visszaküldött – erdőtörvény elfogadását sürgetve.
Hírek
A transzatlanti és a csendes-óceáni szabadkereskedelmi egyezmények elleni globális akciónap keretében Budapesten, Nyíregyházán, Pécsett és Szegeden civil szervezetek tiltakoztak a „trójai” egyezményeknek nevezett TTIP és a CETA ellen, amelyek fenyegetik a demokráciát, az élelmiszerbiztonságot, a környezetvédelmet és a munkahelyeket is Európában.
Hírek
Az Országgyűlés egy olyan állami földvagyonról szóló törvényjavaslatot tárgyal éppen a napokban, amely hosszú távon veszélyezteti a magyar természet védelmét. Ezért azonnali cselekvésre van szükség! Felelős természetvédelmet az állami földeken!
Helyszín: Budapest XIII. Pozsonyi út 12
Sajtótájékoztatók
Rajtunk múlik! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Noha stúdió és alkotóműhelybe ( Bp. Pozsonyi út 12.) március 28-án 16 órától!
Hírek
Az Antarktisz jeges vizében úszva kampányol a Ross-tenger védelméért Lewis Pugh brit hosszútávúszó, aki embert próbáló vállalkozásával a Föld legdélebbi pontját hódította meg, ahol még úszni lehet.
Hírek
Büntetőeljárást indít a perui kormány a Greenpeace ellen, mert szerintük a környezetvédelmi szervezet legújabb demonstrációja tartós károsodást okozott a világörökségi Nazca-vonalakban- írta az origo.
Hírek
Az AnimaNaturalis állatvédő szervezet aktivistái művérrel leöntve, meztelenül feküdtek össze Barcelona egyik főterén, ezzel tiltakozva az állati bőr és szőrme emberi ruha alapanyagként való felhasználása és az ehhez kapcsolódó véres állatkínzások ellen.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.