Hírek
Miközben Magyarországot környezetszennyező kínai ökogyarmattá zülleszti az Orbán rezsim, Bécs szándéknyilatkozatot írt alá a kínai Sencsen várossal arról, hogy a jövőben elmélyítsék az együttműködést a zöld technológiák, a smart city, a digitalizáció és az élettudományok terén. Ez 8 hónapon belül a 3. ilyen megállapodás.
Hírek
Díjjal ismerték el a fenntarthatóság és méltányosság értékeit szem előtt tartó józsefvárosi parkolási rendszert. A Smart Budapest díjat Pikó András Józsefváros polgármestere és Rádai Dániel városfejlesztésért felelős alpolgármester vette át.
Hírek
Egy hat európai városon (Barcelona, Bécs, London, Örebro, Róma, Zürich) alapuló kutatás szerint, ha a lakosság 10%-a változtatna az utazási szokásain, és nem autóval közlekedne, hanem kerékpárral, a mindennapos közlekedési kibocsátások várhatóan mintegy tizedével csökkennének, alacsonyabb lenne a lég- és zajszennyezés, valamint a zsúfoltság, azaz összességében sokkal élhetőbb környezetet teremthetnénk városainkban.
Hírek
A július 1-jén, az Árpád hídon történt halálos gázolás elsősorban közlekedésbiztonsági és szabályozási kérdéseket feszeget, azonban áttételesen közlekedés- és várospolitikai, sőt, fenntarthatósági kérdéseket is felvet. Mert egy olyan városban, ahol a közlekedés legkiszolgáltatottabb résztvevői, a gyalogosok, kerékpárosok és közösségi közlekedők nem érezhetik magukat biztonságban, csupán álom marad a környezeti fenntarthatóság és az élhetőség is.
Hírek
Öt év alatt harmadszor fordul elő, hogy a londoni székhelyű The Economist Group kutatásán Bécs nyeri el a világ legélhetőbb városa címet. A Top 10-ben négy másik európai város is szerepel. A 2022-es lista mutatói idén elkezdtek visszatérni a pandémia előtti értékekhez.
Hírek
Újra Bécs az első, egy év kihagyással tért vissza a csúcsra. A listát egyértelműen európai és kanadai városok vezetik, egy nagy kivétel van a top 10-ben, a japán Oszaka. A legrosszabb városok listáját Ázsia és Afrika dominálja.
Hírek
Szélesebb járdák, több zöld, nagyobb biztonság – három bécsi kerület átfogó fejlesztési tervet készített a gyaloglás ösztönzésére. Az első projektek 2022-ben indulnak, és minden évben megvalósítanak építési beruházásokat, hogy gyalogosbaráttá váljanak. Három további kerület már dolgozik a saját tervén.
Hírek
Hírháttér podcastunk 2. részében szólunk többek között az élhető városokról, és a kerékpározás térhódításáról. Szakértőink: Bardóczi Sándor Budapest főtájépítésze, és Halász Áron a Magyar kerékpárosklub elnökségi tagja, az I bike Budapest főszervezője.
Hírek
Elkezdődött a mesterséges váztalaj kialakítása a Blaha Lujza téren, amelynek elsődleges célja, hogy segítse a faveremrácsba kerülő fák gyökérzetének növekedését. A megújuló Blaha Lujza tér összhatásában jóval zöldebb lesz: a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódóan ligetes-fás találkozóhellyé alakítják át.
Hírek
Aligha akad olyan Budapesten élő ember, aki ne egy élhetőbb, otthonosabb, biztonságosabb, csendesebb és tisztább levegőjű fővárosban szeretne élni. Tizenöt budapesti helyszínen indulnak forgalomcsillapítási mintaprojektek.