Barion Pixel

Akár tíz éven belül búcsút inthetünk az Északi-sarkvidék nyári jegének

Az eddig feltételezettnél egy évtizeddel korábban, már a 2030-as években jégmentes lehet a nyár az Északi-sarkvidéken, még akkor is, ha sikerül alacsony szinten tartani a szén-dioxid-kibocsátást – derült ki egy friss tanulmányból, amelyet a Nature Communications című szaklap tegnapi számában tették közzé. „Az eredmények azt mutatják, hogy a kibocsátásra vonatkozó forgatókönyvektől függetlenül az első jégmentes… Read more »

Rekordgyorsan melegedik az Északi-sarkvidék

Az amerikai Nemzeti Éghajlati Adatközpont (NOAA) friss jelentése alapján nagyon aggasztó, ami a régióban zajlik. Az új jelentés szerint az elmúlt 5 évben melegebb volt az Arktisz, mint 1900, azaz az adatgyűjtés kezdete óta bármikor.

Mi az a permafroszt, és miért baj, hogy olvad?

Permafrosztnak nevezzük azt a földet, amely legalább két évig folyamatosan fagyott állapotú. Vannak olyan bajnokai ennek a kategóriának, amelyek már több száz, sőt több ezer éve vannak megdermedve. És nyáron sem engednek fel ahogy a Treehugger írja, a permafroszt „átvészeli” az évszakokat.

A klímaváltozás az északi-sarkvidék infrastruktúráját is tönkreteszi

Hatalmas károkat okoz az északi-sarkvidéki infrastruktúrában a klímaváltozás az Északi-sarkvidéket tanulmányozó tudósok szerint. Kutatásaik alapján 2050-re a globális felmelegedés miatt az infrastruktúra 70 százalékát és a kritikus infrastruktúra 30-50 százalékát fenyegeti károsodás, amelynek előre láthatóan több tízmilliárd dollár lesz a költsége.

A jegesmedve már rénszarvasra vadászik

Augusztusban készített amatőr videófelvételt tettek közzé arról, ahogyan egy jegesmedve megragad és a vízből a partra vonszol egy rénszarvast a Jeges-tengeren Norvégia és az Északi-sarkpont között nagyjából félúton lévő Spitzbergákon.

Európa gyorsabban melegszik a világ többi részénél

A globális felmelegedés nem egyformán érinti a világ minden részét, Európa már 2,2 Celsius-fokkal melegebb az iparosodás előtti időszakhoz képest, ami jóval meghaladja a hőmérséklet-emelkedésnek a párizsi klímaegyezményben vállalt 1,5 Celsius-fokra való korlátozását.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.