Hírek
A rezsicsökkentés visszafogása és a fakitermelés korlátozásának eltörlése együttesen sok ezer magyar ember korai halálához és akár egymillió megbetegedéshez járulhat hozzá az elkövetkező időszakban. Ezen intézkedések hatására ugyanis rendkívüli mértékben megnövekszik a szilárd anyagokkal történő tüzelés és így a levegő szennyezettsége is.
Hírek
A levegő, a talaj és a vizek szennyezettsége az emberiség és a bolygó egészségét is veszélybe sodorja. Évi 9 millió embert öl meg a föld szennyezettsége, derül ki egy friss elemzésből – ez azt is jelenti, hogy minden hatodik halálesetért ez a tényező felel világszerte.
Hírek
Koronavírus-betegség következtében a napokban elpusztult három hópárduc a nebraskai Lincoln Gyermek Állatkertben. Az ember által megfertőzött vadállatok továbbadják társaiknak a vírust!
Hírek
A harmadik egymást követő évben, 2020-ban is Újdelhi volt a világ legszennyezettebb fővárosa – derült ki az IQAir nevű levegőminőségi technológiai vállalat jelentéséből. Becslések szerint 54 ezer idő előtti halálesetet okozott 2020-ban India fővárosában a légszennyezés.
Hírek
Egy új tanulmány szerint a halálesetek 18-20 %-a valamilyen módon összefügg a légszennyezettséggel a Földön. Sajnos az apró szemcsék káros hatásaitól a textilmaszk is kevéssé véd, viszont a járvány miatti lezárások és kijárási korlátozások idején jóval kevesebb szennyező anyag került a levegőbe.
Hírek
A környezetkárosítás leleplezésére hivatott hatóságok megerősítésének elmaradása bizonyítottan évi több tízezer honfitársunk idő előtti halálához vezet – véli Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a Népszavában. A közlekedési szennyezés visszaszorítását viszont nem tartja pénzkérdésnek. Magyarországon sok a pénz, csak korrupciós csatornákon, túlárazott látványberuházásokra, környezetpusztításra folyik el.
Hírek
Világszerte 4,5 millió idő előtti halálesetet okoz évente a légszennyezettség, ami ráadásul évente 2900 milliárd dolláros terhet ró a gazdaságokra. A számokat a Centre for Research on Energy and Clean Air (Energia és Tiszta Levegő Kutatóközpont – CREA) és a délkelet-ázsiai Greenpeace mutatta be.
Hírek
Nagy mennyiségű rákkeltő anyagot tartalmaznak egyes aromás elektromos cigaretták egy új amerikai kutatás szerint. Lassan, de 1000-szer biztosabban ölnek a hagyományosnál.
Hírek
Csökkent a rák okozta halálozások aránya az Európai Unióban az elmúlt öt évben. A nők között már többen halnak meg tüdőrákban, mint mellrákban.
Hírek
A szennyezett levegő és az abból fakadó betegségek az egyik vezető halálokká váltak Európában. Magyarországon a legrosszabb a helyzet, egyébként még Kína is jobban áll nálunk. Nem igaz, hogy a magyar kormány ne tenne semmit: minden létező fórumon a levegőszennyezés növekedéséért harcol. Azért, hogy minél többen haljanak meg. Szerencsére több fronton is veszítenek. De minderről… Tovább »