Harmadannyi helyen lehet csak roncsautót leadni az országban, miután az autóbontók kétharmada nem kötött szerződést a Mol hulladékkoncessziós cégével – írja a Szabad Európa. Ezért július elsejétől az autóbontók nem vehetnek át karambolos vagy olyan öreg autót, amit tulajdonosa kivonna a forgalomból.
hulladékkoncesszió
A Kormányhivatal szerint sok vállalkozás csak néhány hónapra szerződött a Mol hulladékos cégével
Hiába indult el júliusban a Mol vezetésével az új, koncessziós hulladékgazdálkodási rendszer az országban, sokan még kivárnak. A Mol hulladékos cégével szerződő fémtelepek negyede csak hat hónapra írt alá. Abban bíznak, hogy az induló jogi eljárások hatására kivesznek bizonyos anyagáramokat a hulladékkoncesszió hatálya alól. A peres ügyek és a hatósági vizsgálatok még a 35 éves…
Az orbáni hulladékmutyi uniós jogot sérthet
A fideszes parlamenti többség, valamint az Orbán-kormány olyan sok ponton sértett érdekeket és a gyanú szerint jogelveket is az új hulladékgazdálkodási rendszerrel, hogy idővel az igazságszolgáltatás valamelyik bugyrában még alá is áshatják a Mol jogosultságait.
Húszezer magyar dolgozó várja, hogy összeomlik-e a hazai hulladékkezelés
Kecskére bízták a káposztát azzal, hogy július 1-jétől a Mol Nyrt. leányvállalata gyakorolja az országos hulladékkezelés koncessziós jogát. A Mol a gödi akkumulátorgyárat üzemeltető Samsung SDI Zrt. után az ország második legtöbb veszélyes hulladékot termelő vállalkozása volt. A magyar kormányzat szerint tehát a körforgásos gazdaság alapjainak megteremtésére az ország egyik legnagyobb szennyezője alkalmas.
Megsarcolják a papíripart, a Mohu Mol 250 milliárdot kaszálhat
2023 július 1-től akár ötödével is emelheti egyes nyomdai termékek árait a belőlük képződő hulladék uniós feldolgozási kötelezettségére hivatkozva kirótt, szakmailag vitatható EPR-díj. A Mohu Mol hulladékbiznisz cég 250 milliárdot remélhet belőle. A nálunk kihirdetett EPR- díjak jócskán meghaladják a nyugat-európaiakat, amit a fogyasztók is megéreznek majd.
Hulladékmutyi: törvénybe iktatták, hogy a Molnak nem kell engedély a hulladékbizniszhez
A Mol úgy nyerte el 35 évre a hulladékkoncessziót, hogy engedély sem kellett neki – írta a 24.hu a múlt héten. A mulasztásra a figyelmet felhívó cikk után jogszabály mondja ki: elég, ha az alvállalkozóknak van engedélyük.
Törvénysértően indul a Mol hulladékkoncessziója
A kormány egy utolsó pillanatos törvénymódosítással elismerte, hogy a nagy állami hulladékkoncessziót elnyerő Mol nem teljesítette a szerződésben vállalt feltételeket – állítja a Transparency International, vagyis a TI a friss fejlemények alapján úgy véli, semmis Mollal kötött szerződés.
A nemzeti hulladékmutyi (Mol-koncesszió) ára: egy monitor hulladékdíja ötször drágább lett, mint Ausztriában
Miután a kormány koncesszióba adta a Molnak a hazai hulladékkezelés nagy részét, durva díjemelést jelentett be: van olyan anyagáram, ahol 979 százalékos a drágulás. Ezt közvetlenül a Mol cégének kell befizetniük a gyártóknak, akik az eddigi tapasztalatok alapján be fogják építeni a termékek árába. Vagyis nem csökken, sőt a boltok kasszájánál fogja a lakosság megfizetni…
Újabb részletek az átalakuló hulladékgazdálkodási rendszerről
Júliustól átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer. A Magyar Közlönyben megjelent környezetszennyező termékek gyártói által fizetendő díjat megállapító rendelet szerint a szennyező többet fog fizetni a hulladéka elszállításáért, kezeléséért, megsemmisítéséért és újrafelhasználásáért. Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár szerint az intézkedés célja, hogy a gyártókat arra ösztönözzék, hogy kevesebb hulladékot képezzenek, több legyen az újrahasznosított…
Pánikhangulatban várják a Mohu MOL hulladékos startját a kis cégek
Július 1-től a Mol koncessziós cége kezeli a Magyarországon keletkező hulladékot, de rengeteg a nyitott kérdés. A nagyobb cégek kivárnak, a kisebbek pánikhangulatban próbálják eladni, amijük van.