A cégek szemetével eddig ügyesen gazdálkodtak, de most veszélybe kerülhet a hatékonyság. Szétverheti a sikeres vállalati hulladékgazdálkodási rendszert az, amilyen feltételek mellett a kormány kiosztotta a 35 évre szóló koncessziót az egyedüli pályázónak, a Molnak.
A Mol lesz az ország főkukása: elnyerte a koncessziót, így 2023 júliusától 35 évig az olajtársaság látja el az állam nevében a lakossági és intézményi-vállalati hulladékgazdálkodási közfeladatot. A cég és az ipari minisztérium fűt-fát ígér a hatékonyság növeléséről, a környezet védelméről, de az eddigi központosítási tapasztalatokból kiindulva akadnak szkeptikus hangok. Az út szélén hagyott szemeteszsákok között szlalomozó lakosság amolyan „ennél már csak jobb jöhet” alapon még várhatja is a változást, a vállalatok azonban éppen fordítva gondolkodnak. Az ő hulladékgazdálkodásuk ugyanis eddig jól működött, méghozzá éppen annak a piaci versenynek köszönhetően, amit a terület egy kézbe kerülése megszüntet.
A cégekre vonatkozó rendszer az Európai Unió hulladékról szóló keretirányelvére épül, amelynek középpontjában a kiterjesztett gyártói felelősség (angolul: extended producer responsibility, EPR) áll. E szerint a gyártó viseli a pénzügyi és logisztikai felelősséget a terméknek a hulladékká válása utáni kezeléséért, és ez érdekeltté teszi abban, hogy hatékonyabb technológiával és alapanyagokból gyártson.
Az EPR-rendszer 2005-ben lépett érvénybe Magyarországon, 2011 végéig többek között az Ökopack és az Ökopannon látta el a működtetését. Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) főtitkára szerint sikeresen: egy kivétellel minden, 2012-ben elérendő uniós cél teljesült, egyes esetekben pedig már az ambiciózusabb 2025-ösök is- írta a hvg.hu.
A hulladékgazdálkodás 2012-es állami felügyelet alá vonása óta azonban romlott a helyzet, a legtöbb anyagféleség újrahasznosítási aránya visszaesett.
Papírból és vasból a jelenlegi célérték közelében van a rendszer, de műanyagban és főként üvegben óriási a lemaradás; 2023-tól a Molra hárul a feladat, hogy a jóval szigorúbb 2025-ös és 2030-as célértékek felé mozdítsa el a hatékonyságot.
Magyarországon az EPR-rendszert jelenleg a környezetvédelmi termékdíj testesíti meg, de amit a kormány ennek hív, az legfeljebb csak nyomokban az. Elvileg ebből fedezik a termékdíjköteles termékek (például papír, csomagolószerek, kőolaj és műanyag termékek, akkumulátorok, elektronikai berendezések) által okozott környezeti károk megelőzését, mérséklését és a szelektívhulladék-gazdálkodás költségeit. A CSAOSZ szerint a kormány évente 40 milliárd forint környezetvédelmi termékdíjat szed be csak a csomagolószerek után (a teljes összeg 80 milliárd forintra rúg), de ebből még a derűlátó becslések szerint is legfeljebb 15 milliárdot forgat vissza a hasznosítási rendszerbe. Márpedig az EU-irányelv egyik alapkövetelménye az indokolatlan pénzügyi terhek tilalma, tehát csak annyi környezetvédelmi termékdíjat szedhetne be az állam az érintettektől, amennyi fedezi a hatékony hulladékgazdálkodás költségeit. A termékdíj nem adó, ezért nem lehetne más célra fordítani, de ezt a kitételt a magyar kormány egyszerűen nem veszi figyelembe – általános költségvetési célokat vagy éppen rezsicsökkentést finanszíroz belőle. A Mol a HVG kérdésére közölte: az EPR-rendszer 2023-tól alapjaiban átalakul, az ebből származó bevételeket az olajipari cég kapja meg. Arra azonban a Technológiai és Ipari Minisztérium egyelőre nem adott választ, hogy ezzel párhuzamosan a kormány megszünteti-e a környezetvédelmi termékdíjat.
A koncessziós rendszer bevezetésével az állam tehát lényegében elismerte, hogy a termékdíj nem segítette az újrahasznosítási arányok maximalizálását.
| Kikukázott rendszer |
| A Mol a minap mutatkozott be a szemétszállításban érdekelt cégeknek. Az olajtársaság felvázolta: a korábbi 26 körzet helyett jóval kevesebb nagy régiót állítana fel, mindegyik élén egy pályázat útján kiválasztott koordinátorral. Kijelentették, hogy a jelenlegi szereplőkkel alvállalkozói szerződést kötnének, akik maguk is alkalmazhatnak további alvállalkozókat. Praktikusan tehát a Mol a jellemzően önkormányzatok által működtetett cégek infrastruktúráját szeretné kibérelni. Emellett az is elhangzott, hogy a Mol az első tíz évben 170-180 milliárd forintot invesztál a rendszerbe, ennyiből kell a begyűjtési és kezelési rendszert, valamint az infrastruktúrát fejlesztenie. Köteles továbbá az első öt évben a települési hulladék energetikai hasznosítására alkalmas létesítményt építeni, és meg kell vásárolnia a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-t, népi nevén a kukaholdingot, illetve a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltató Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. nagy részét. Ez előrevetíti, hogy érvényben marad az az indirekt elszámolási rendszer, amelyet a kormány korábban nem egy esetben bunkósbotként használt a politikailag kompromittálódott hulladékkezelő cégek ellehetetlenítésére. Az EU-irányelv értelmében a jelenlegi 37 százalékos újrahasznosítási arányt 65 százalékosra kell emelni, míg a lerakókba legfeljebb 10 százalék kerülhet – ami komoly vállalás, tekintve, hogy most a begyűjtött szemét fele landol mindenféle feldolgozás nélkül a depókban. |
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének a koncessziós pályázat kiírásakor kiadott szakmai véleménye bírálta, hogy a koncesszió indokolatlanul terjeszti ki a rendszert a vállalati és intézményi hulladékgazdálkodásra, mert a versenypiac a feladatot eddig hatékonyan megoldotta. A 2023-as központi költségvetés megalapozásáról szóló törvény módosítása nyomán azonban a koncesszió életbelépése után a hulladékot egyenesen a Molnak kell átadni, közvetítő szervezet létrehozására nincs lehetőség – sőt korábban arról is szó volt, hogy a Mol ezért pénzt kérhetne, de ezt végül az Alkotmánybíróság elkaszálta. Az MGYOSZ szerint ez az intézkedés kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a gazdálkodók terheinek növelésével, illetve a hulladékgazdálkodási cégek alvállalkozói szerepbe kényszerítésével lefölözzék a cégek profitját, és ezzel tömjék be a lakossági hulladékgyűjtésben keletkezett hiányt. Ez ellentétes az EU-irányelvben rögzített szabályokkal és a „szennyező fizet” elvével. A koncessziós szerződés ráadásul semmilyen hatékony intézkedést nem tartalmaz az engedély visszavonásán túl arra, ha a Mol nem tartja be az újrahasznosítási kvótákat. Az MGYOSZ szerint ez kizárólag a koncesszor érdekeit szolgálja, eleve nyerő helyzetbe hozva a céget, és egy teljes iparágat kivonva a piacgazdaság szabályszerűségei alól.
A Mol ezzel szemben azzal védekezik, hogy a szelektív hulladék egésze az EPR-rendszer alá tartozik, ezért nem lehet különválasztani aszerint, hogy hol képződik a szemét – a cég célja egyedül a hasznosítás hatékonyságának növelése. Az olajipari óriásnak három fronton keletkezik majd bevétele a hulladékgazdálkodásból: a rezsicsökkentett (tehát deficites) szemétszállítási díjakból, az EPR-bevételekből, valamint a hulladékból származó haszonanyagok felhasználásából és értékesítéséből. A Molnak tehát anyagi érdeke, hogy ez utóbbiból minél nagyobb mennyiség álljon rendelkezésre, ami a cég szerint a hasznosítási arányok növekedését is magával fogja hozni. Az intézményi hulladékgazdálkodás szereplői azonban attól tartanak, hogy a monopolhelyzetbe hozott Mol minden határon túl leszorítja az árakat, és lényegében lélegeztetőgépre kapcsolja a szegmenst. A Mol viszont azt állítja, nem akar, és nem is tud nyerészkedni a szemétszállításon: Pethő Zsolt, a koncessziós tevékenységet végző Mol Körforgásos Gazdasági Szolgáltatások vezetője szerint „mérsékelt megtérülésre” rendezkednek be.
