Hírek
Trump elnök elvi engedélyt adott rá, hogy olajvezetéket vezessenek át a világ legnagyobb vízbázisán. Ennek a testvérvezetéke repedt most meg Dél-Dakotában, percek alatt 800 ezer liter olaj folyt szét.
Hírek
Trump elnök elvi engedélyt adott rá, hogy olajvezetéket vezessenek át a világ legnagyobb vízbázisán. Ennek a testvérvezetéke repedt most meg Dél-Dakotában, percek alatt 800 ezer liter olaj folyt szét.
Hírek
A természetvédők az EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ratifikálásának elutasítását szorgalmazzák.
Hírek
Azt már régóta tudjuk, hogy a zöld tetők segítenek lehűteni a melegben a lakást, ezért nagyon hasznosak lehetnek, ha nem akarunk sokat költeni a klímára, vagy védeni szeretnénk a környezetünket. A Torontói Egyetem kutatói szerint azonban még télen is jól jöhet egy zöld tető, ugyanis a fűtésszámlát is csökkenthetjük vele.
Hírek
Egy Montreal környéki szupermarket olyan zöldségeket és gyümölcsöt kezdett árulni, amelyeket épületének tetején termesztenek.
Hírek
Donald Trump amerikai elnök március 24-én aláírta a Kanada felől érkező Keystone XLolajvezeték építéséről szóló engedélyt. A 8 milliárd dolláros beruházást az előző elnök, Barack Obama 2015-ben környezetvédelmi okokra hivatkozva leállíttatta, annak ellenére, hogy az Egyesült Államok 2008-ban megkötötte a szerződést Kanadával és egyúttal megadta az engedélyt az építkezésre.
Hírek
Kiábrándító hírként fogadta a Greenpeace Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet Egyesület azt, hogy az Európai Parlament rábólintott az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményre. A CETA elfogadásával az Európai Parlament még több hatalommal ruházza fel a nagyvállalatokat, és szembemegy az emberek érdekével, valamint nem szolgálja a környezetünk védelmét.
Hírek
Síksági bölénycsordát telepítettek vissza a kanadai Alberta tartományának Banffi Nemzeti Parkjába, több mint 130 évvel azután, hogy Észak-Amerika ikonikus állata eltűnt a Sziklás-hegység kanadai részének keleti lejtőiről.
Hírek
Megérkezett a fukusimai nukleáris szennyezés Amerikába. Kanadai és amerikai szakemberek először mutatták ki a Cézium – 137 jelenlétét az amerikai kontinens nyugati partvidékén vett tengeri mintákból.
Hírek
A múlt héten Kanada felkerült azoknak az országoknak az egyre növekvő listájára, amelyek vállalták a szénalapú energiatermelés kivezetését. 20 év óta először tavaly csökkent a szén iránti globális kereslet. Ez jelezhet egy új, alacsonyabb szén-igényű energiakorszakot, de lehet csak egy visszaesés is a rendkívül szennyező fűtőanyag hosszútávú dominanciájában.
Hírek
Aláírta a Kanada és az Európai Unió között létrejött szabadkereskedelmi és partnerségi megállapodást (CETA) tegnap Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Robert Fico, az unió soros elnökségét betöltő Szlovákia kormányfője és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Brüsszelben.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.