Hírek
Megkezdődött a Volánbusz járatainak csökkentése azokon a helyeken, ahol a MÁV megfelelő vasúti közlekedést tud biztosítani, írja a Népszava.
Hírek
Megkezdődött a Volánbusz járatainak csökkentése azokon a helyeken, ahol a MÁV megfelelő vasúti közlekedést tud biztosítani, írja a Népszava.
Hírek
Utazzon az egész országban közösségi közlekedéssel mindössze napi 3 euróért – ezt tervezi Ausztria környezetvédelmi minisztere, aki a válságkezelést a világ egyik legambiciózusabb zöld programjának megvalósítására kívánja felhasználni.
Hírek
Csak akkor válhatunk autóközpontú városból emberközpontúvá, ha az utcák, terek is autóközpontúból emberközpontúvá válnak. Ez pedig helyenként szükségszerűen az eddigi közlekedési helyzet megváltoztatásával, ezzel együtt pedig érdeksérelemmel jár, írja Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke, aki az index fővárosi forgalomcsillapítási tervről szóló társadalmi vitasorozatának hetedik cikkében szól hozzá a vitához.
Hírek
Rendkívül igazságtalan és pazarló a jelenlegi parkolási támogatási rendszer. Ez volt a következtetése annak a távkonferenciának, amelyet Budapest I., VI., VII. és VIII. kerületének önkormányzatai, valamint a Levegő Munkacsoport rendezett. A résztvevők konkrét javaslatot is tettek a közterületekkel történő gazdálkodás átalakítására annak érdekében, hogy jelentősen javuljon a lakosság életminősége.
Hírek
Számos európai nagyvárosban ritkították a közösségi közlekedésben a járatindulásokat, mivel jelentősen visszaesett az utasok száma. Bécs, Berlin, Róma, Prága, Bukarest, München, Milánó járványhelyzethez igazodó közlekedéséről készített összefoglalóból kiderül, hogy a Budapesten 2020. április 1-től életbe lépő szombati menetrenden alapuló, de számos frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrend bevezetése munkanapokra nem példa nélkül való.
Hírek
A déli körvasút megépítése száz éves adóssága Budapestnek. Hosszú évtizedek óta az első olyan vasúti beruházás lenne ez, amely Budapesten belül új megállókkal és sűrűbb vonatokkal az ingázók mellett a városban közlekedőket is szolgálja. Még a megvalósításról se döntöttek, amikor a környéken élők már aláírásgyűjtésbe kezdtek a fejlesztés ellen.
Hírek
A koronavírus-járvány idején kiemelten fontos, hogy betartsunk néhány hétköznapinak tűnő tanácsot. A Budapesti Közlekedési Központ összefoglalta a Főpolgármesteri Hivatal, az Egészségügyi Világszervezet, valamint saját javaslatait. A BKK a fővárosban közlekedőket is arra kéri, hogy figyeljenek oda saját és utastársaik egészségére.
Hírek
A világ országai közül elsőként a Luxemburgi Nagyhercegség egész területén teljesen ingyenessé vált mától a tömegközlekedés. Az ingyenesség a vonatokra, a buszokra és a villamosokra egyaránt vonatkozik az ország egész területén. 40 millió euró bevételről mondott le az ország.
Hírek
Ahogy elismerjük, hogy a természet mindig erősebb lesz nálunk, máris egy lépéssel előrébb járunk. Rádai Dániel, a VIII. kerület új alpolgármestere városfejlesztési koncepciójának egyik kulcsfogalma a reziliens, rugalmasan alkalmazkodó város. (kép: jozsefvaros.hu)
Hírek
Úgy vélem, kissé elhamarkodottan nevezte Bucsky Péter „Álzöld látszatintézkedésben ért egyet Orbán és Karácsony” című cikkében álzöldnek és látszatnak Orbán Viktor miniszterelnök szándékát arra, hogy 2022-től a városi közlekedésben minden városban csak elektromos buszokat lehessen forgalomba állítani.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.