Egy éve még 9 hónap kellett hozzá, hogy kiderüljön, mennyi pénz NEM elég és mire nem lehet találni vállalkozót. Valami történhetett szilveszterkor, hogy a MÁV-nak az új esztendőben már semmi köze nincs ehhez a szeméthez, bontási és veszélyes hulladékhoz – de az immáron veszélyt jelent a lakosságra. Garay Klára, Podmaniczky-díjas városvédő Rákosrendezőről szóló írása.
MÁV
Nem jött be a lázári HÉV buhera
A nagy büszkén átadott, felújított HÉV szerelvénynek olyan a hangja, mintha szét akarna esni. Próbafutam után már vitték is vissza a kocsiszínbe, mert még van mit toldozni rajta.
Lázár János nevetséges vasúti magyarázkodása és hagymázas választási ígéretei
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint négyből három vonat pontos, a vasutat meg azért nem fejlesztették, mert azt se tudták, hogy használják-e az emberek. A miniszter Szeged és az Orbán-kormány kapcsolatáról is beszélt.
Lerohadt a pálya, így szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között
Olyan rossz állapotban van a vasúti pálya, hogy dec. 11 hajnaltól szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között. A felújítás alatt a Veszprém–Ajka-szakaszon autóbuszok fognak közlekedni, míg az IC -vonatok Budapest felől Veszprémig, Szombathely és Zalaegerszeg felől pedig Ajkáig közlekednek.
Újabb MÁV bravúr: Sajóecsegen kifogyott a vonat üzemanyaga – a szerelvényt az utasokkal együtt elvontatták
Csaknem másfél órán át állt egy motorvonat Miskolc és Ózd között, Sajóecsegen, mert kifogyott belőle az üzemanyag. Mindezt az utasokkal közölték is és arról is tájékoztatták őket, hogy a következő vonattal tudnak majd továbbmenni.
Lerohad a MÁV, de kormányközeli cégeknek tízmilliárdokat pumpál
Fél éven belül két tízmilliárdos nagyságrendű szerződést is kötött a MÁV-csoport a takarítócégként induló, de ma már magát létesítményüzemeltetőként definiáló B+N Referencia Zrt-vel. Korántsem ez a társaság azonban az egyetlen olyan kormányközeli vállalat, amelynek milliárdokat fizet a vasútcég.
Zöld hét 2024/15 Egyre messzebb Párizstól. Irreális álom a magyar olimpia
Beton és Balaton – ezer sebből vérző Balatoni Vízparti Terv. Luxuslakóparkok és a felmelegedő tó. Mennyire fürdővíz a Duna? Milyen áron fenntartható egy olimpia? Mit tanulhatna Párizstól Budapest? Irreális álom a magyar olimpia. Óriási bajban Orbán túltolt akkuipara.Kiszáradó alföldi folyóink – sivatagosodó Debrecen. Győrffy Balázs, egy agresszív politikai gengszter távozik a közéletből. Az LMP a…
Lázár János szerint a lerohadó MÁV egyik oka a klímaváltozás.
A szemünk előtt jár haláltáncot a MÁV az elmúlt napokban, hetekben. A magyar vasút lerohadása, pontosabban módszeres szétrohasztása pedig mindannyiunknak fájni fog, azoknak is, akik soha nem ülnek vonatra, hanem autóval járnak. Vitézy Dávid szerint a budapesti fejpályaudvarok környékén tervezett fejlesztések leállításával Lázár János a valóságban nem a vidéknek kedvezett, hanem épp ellenkezőleg.
Lázár János vasútfejlesztése – Komlón a pályaudvar felszámolásával és vonalbezárással kezdi
Mindössze két nappal azután, hogy Lázár János ötpontos akciótervet hirdetett, kiderült, hogy több mint másfélmilliárd forintból megszüntetik a baranyai város és környékének kötöttpályás közlekedését.
Hetente rohad le végleg egy mozdony a MÁV-nál
Lázár János közlekedési minisztériuma teljes kudarcot vallott a járműpark fejlesztésében. A MÁV már szinte rimánkodik, nehogy még többen válasszák a vonatot. Nincs pénz új kocsikra, heti szinten áll meg végleg egy mozdony vagy motorvonat, állította Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.