Hírek
Több mint nyolc tonna radioaktív víz folyt el a Fukusima-1 erőmű négyes reaktorblokkjából – közölte a létesítményt üzemeltető Tepco. Szakértők szerint az incidens nem okoz jelentős fennakadást az erőmű stabilizálásáért folyó erőfeszítésekben, de a japán kormány számára komoly kellemetlenséget okozhat az eset.
Hírek
Ideiglenes atomhulladék-tároló létesítésére kérte fel a japán kormány Fukusima prefektúra kormányzóját. Ezzel szemben a fukusimai vezetők szintén újjáépítési tervükben atommentes jövőt szánnak a prefektúrának.
Hírek
Elégtelen felkészülés és a szervezetlenség is hozzájárult ahhoz, hogy a Japánban március 11-én bekövetkezett 9-es erősségű földrengés után tragikus helyzet alakult ki a fukusimai atomerőmű környékén – áll abban a készülő szakértő szakértői jelentésben, amelynek szerzői a tokiói kormány megbízásából igyekeznek számba venni a katasztrófa-elhárítási hiányosságokat.
Hírek
Megtörtént a hideg leállás a márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű mindhárom reaktorában. 280 nappal az atombaleset után sikerült stabilizálni a fukusimai erőmű reaktorait, s a hűtőrendszer rendbetételének köszönhetően a belsejükben uralkodó hőmérséklet száz Celsius fok alá süllyedt.
Hírek
Japán és külföldi újságírók tegnap első ízben felkereshették a márciusi természeti katasztrófában tönkrement Fukusima-1 atomerőművet. A tokiói kormány szerint 30 évig tart majd, míg a reaktorokból kiemelik a fűtőanyagot és az erőművet leszerelik.
Hírek
Egy nemzetközi tanulmány szerint közvetlenül a márciusi földrengést követően, még a cunami érkezte előtt jelentős mennyiségben jutottak ki radioaktív gázok a légkörbe Fukusimában. Több radioaktív xenon szabadult ki, mint az emberiség történetében valaha – leszámítva a kísérleti atomrobbantásokat. A kutatók azt is kimutatták, hogy több mint kétszer annyi radioaktív cézium került ki a légkörbe, mint… Tovább »
Hírek
Ma a dél-franciaország Marcoule atomerőműben robbanás történt. Egy ember életét vesztette, hárman megsérültek. A BBC szerint esélyes, hogy az erőmű burka megsérült és a sugárzás kijut a külvilágba. A hatóságok cáfolták, hogy szivárgás történt volna. Az LMP szerint ez Paks jövőjét is érinti.
Hírek
Fél évvel a fukushimai atomkatasztrófa után a kormány engedélyezte, hogy az erőmű közelében lévő városokba, ha két órára is, de hazatérhessenek a lakók, és mindent, amit cipelni tudnak, elvihessenek.
Hírek
A márciusi japán atombaleset óta a környezetbe került radioaktív cézium-137 mennyisége 168-szorosa annak, mint amennyi a hirosimai atomtámadás idején egyszerre kiszabadult – írjta egy japán lap. A Tepco már három éve tudott a veszélyről, a kormány bírál.
Hírek
Hatalmas védőponyvát épít a sérült Fukusima-1 (Daiicsi) nukleáris erőművet üzemeltető vállalat Japánban, hogy lefedje az egyik legsúlyosabban sérült reaktort – közölték a Tepco cég tisztségviselői.