Hírek
Mindannyiunk érdeke a nukleáris energia túszul ejtésének megelőzése a geopolitikai konfliktusoktól – nyilatkozta Orbán Viktor. A miniszterelnök Brüsszelben arról is beszélt, hogy a magyar elektromos áram közel felét nukleáris erőmű állítja elő, amely az elektromosáram-szükséglet mintegy harmadát fedezi.
Hírek
A kormány tagjai és vazallus újságíróik naponta többször elmondják, hogy nyugati országok urántartalmú lőszereket adnak Ukrajnának, ami “atomháborúhoz” és “sugárzáshoz” vezet. Emberek, ez marhaság, és a tudatlanságot kihasználó aljas hazugság.
Hírek
Július elején elindította a Mecsekben az első geológiai kutatófúrását a Magyar Urán Bányászati Zrt. a 2018 márciusáig érvényes, uránásványokra vonatkozó engedélye alapján. A társaság az idén még egy, majd a jövő év elején várhatóan egy harmadik, az előzőkhez hasonló mintegy ezerméteres mélyítést végez.
Hírek
Nukleáris riasztást hirdettek a hatóságok Belgiumban, miután holtan találták egy atomerőmű biztonsági őrét, akinek a belépőkártyája is hiányzott. A hatóságok még nem erősítették meg, de a Derniere Heure belga újság mai száma szerint a reptéri és metrós robbantásokat elkövető el-Bakraoui testvérpár radioaktív bomba összerakását is tervezte.
Hírek
A Dél-afrikai Johannesburg legendás bányavidék volt egykor. Ma 600 elhagyott bánya veszi körül a várost, és ezek hulladéka mérhetetlen károkat okoz.
Hírek
A Roszatomnál politikai indítékokat sejtenek amögött, hogy az Egyesült Államokban a közelmúltban őrizetbe vették az orosz állami atomenergetikai konzorcium egyik leányvállalatának amerikai cégvezetőjét korrupció gyanújával. Bármi is a mostani eset tényleges oka, a Roszatom korrupciós ügyeinek könyvtárnyi irodalma van
Hírek
Az Egyesült Államok bejelentése után az orosz nagykövetség is megerősítette, hogy Vadim Mikerint, a TENAM Corporation vezérét összeesküvés és korrupció gyanúja miatt Washington külvárosában letartóztatta az FBI.
Hírek
Leállította magyarországi urán- és szénprojektjeit az ausztrál Wildhorse Energy – értesült a Napi.hu. A cég a kutatások felfüggesztésével igyekszik megőrizni készpénztartalékait. Így ilyen irányú tevékenység hónapok óta nem is zajlik a hazai területeken.
Hírek
Októberben a paksi atomerőműben megkezdik az új, második generációs orosz fűtőanyag használatát, és így átállnak a 15 hónapos fűtőanyagciklusra a harmadik blokkban – jelentette be az orosz Szövetségi Atomenergia Ügynökség (Roszatom) nukleáris fűtőanyagot gyártó vállalata, a Tvel.
Hírek
Évtizedek óta lehetséges helyszínként jön számításba az atomhulladék végső eltárolására a baranyai Boda község, az alatta található kőzet miatt. Kóbor József, az LMP pécsi képviselője szerint a kőzettel szemben vannak kétségek, és a tervezett uránbányászattal együtt a tároló negatívan érintené Pécset és környékét.