Hirdetés

A Rendőrség becslése szerint 10000-en voltak az eső ellenére a május 28-i I bike Budapest bringás felvonuláson, amit a 2024-ig szükséges kerékpáros fejlesztésekért tartottak. A Kerékpárosklub 12+1 pontban foglalta össze, mit kéne tennie a következő főpolgármesternek ahhoz, hogy a Budapest kielégítse a lakói kerékpározás iránti igényét, aminek eredményeként azok is kerékpárral közlekedhetnének, akik még nem teszik.  A felvonulás előtt Tarlós István, Karácsony Gergely és Puzsér Róbert is számonkérhető, pozitív választ küldött a szervezetnek, bár nem azonos mértékben tettek vállalásokat. Az I bike Budapest felvonuláson azt mondták, még egy választás előtt sem volt pártokon átívelő független támogatása a kerékpáros városfejlesztésnek.

A város tucatnyi pontjáról, de még az agglomerációból és Pozsonyból is szervezett csoportok indultak a felvonulásra, amelynek célja az volt, hogy egy napra megmutassa, milyen jó hely lehetne a bringás Budapest. A felvonuláson lezárt utakon tekertek át 10000-en Budapest legszebb, egyben leginkább fejlesztésre szoruló pontjain. Rövidített útvonalon tekertek a kisgyerekes családok, több helyen utcazenészek várták a menetet. A menet a Margitszigetről indult, négy híd, Óbuda, a rakpartok, az Alagút, a Lánchíd és az Andrássy út érintésével a Városligetben bringaemeléssel ért véget.

A felvonulás előtt a Kerékpárosklub 12 és egy pontot állított össze az önkormányzati választásokra, olyan fejlesztéseket sorolva, melyekre a következő 5 éves ciklusban mindenképp szükség lesz a város bringázhatóbbá tételéhez. Tarlós István, Karácsony Gergely és Puzsér Róbert is támogatásáról biztosította a programot, bár eltérő mértékben.

A Kerékpárosklub példa nélkülinek tartja, hogy civil felkérésre politikai oldaltól függetlenül, számonkérhető vállalásokat tettek a főpolgármester-jelöltek. A kerékpáros közlekedés fejlesztése pártokon felül álló közérdek, amit jól mutat, hogy minden párt jelöltje konkrét ígéreteket tett a következő önkormányzati ciklusra vonatkozóan – mondták a szervezők.

→A Kerékpárosklub honlapján mindhárom jelölt válaszát el lehet olvasni >>>

I bike Budapest 2019 április 28 kép: Soós Bertalan Magyar Kerékpárosklub

Az új bringások Budapestje

A felvonulást a magyar biciklis mozgalmat 11 éve támogató Hollandia nagykövete nyitotta meg. René van Hell azt mondta, mindig örömmel tölti el ennyi embert látni ahogy a kerékpározás szabadságát élvezi.
Kürti Gábor, a Magyar Kerékpárosklub elnöke kiemelte a közösség támogatását, akik nélkül nem lehetne elérni a kerékpározás fejlesztését.  „Megnyitottuk a város máskor barátságtalan útjait jövőbeli használói előtt, azok előtt a gyerekek, iskolások, idősek, nők, messziről ingázók vagy még bizonytalanok előtt, akiknek 12+1 pontunk megvalósulásával megsokszorozódna a számuk, miközben a már bringázókat is kényelmesebb utak várnák. Azok is jól járnának, akik sosem ülnek biciklire, mert ahol jó bringázni, ott jó élni!” – mondta nyitóbeszédében Halász Áron, a Kerékpárosklub elnökhelyettese és az esemény főszervezője.

A 2024-ig szükséges fejlesztések 12+1 pontja a következő:

  • A belváros összekötése a külvárosokkal.

–  Dél-Pest, és Kőbánya hiányzó kapcsolatainak pótlása kerékpársávval a Baross utcán és az Üllői úton, kerékpáros fejlesztéssel a Kerepesi út, Jászberényi út, Soroksári út, Kőbányai út, Gyáli út mentén.
–  A Hűvösvölgybe vezető kerékpárút modernizálása.
–  A dunaparti Eurovelo 6 érje el a nyugat-európai szakaszok komfortját, és legyen alkalmas a tömeges használatra.

  • Épüljön kerékpárút a pesti alsó rakparton!
  • Lánchíd átadása az akadálytalan tömegközlekedés, kerékpáros, gyalogos, motoros közlekedés és taxik számára, kerékpársávval a hídfőkben és a József Attila utcán
  • Kétoldali kerékpársáv a Bajcsy Zsilinszky úton
  • Lakóövezetek tehermentesítése a 30-as zónák és lakó-pihenő övezetek kiterjesztésével, forgalomlassító és csillapító módon.
  • Kerékpáros tengely kialakítása a Váci úti irodafolyosón a Nyugati tér és a Duna Plaza között
  • Petőfi-híd felújítása kerékpársávokkal
  • Érjen össze a Bartók Béla út két végén már megépült kerékpársáv!
  • Induljon kerékpártároló-építési program! Új kerékpártárolók a legjobban hiányzó, népszerű úticéloknál, közintézményeknél, tömegközlekedési átszállóhelyeknél. Kisebb bürokráciát és ingyenes köztérhasználatot a lakossági kezdeményezéseknek!
  • Hatékonyabb karbantartást: Több forrást, gyorsabb intézkedést, tartós javításokat a lakossági panaszok kezelésére, kerékpárutak lezárásánál tájékoztatás és terelőutak kijelölése.
  • Népszerűsítés és oktatás: Induljanak pozitív hangvételű szemléletformáló és oktató kampányok, épüljenek új tanpályák gyerekeknek
  • Felhasználóbarát Bubit: Jobb minőségű kerékpárokat, 21. századi ügyintézést, lakossági promóciót, az állomások sűrítését, bővítését kérjük.

+1: Kerékpárral is biztonságos Nagykörutat és Rákóczi utat!

Jövő héten kezdődik Bringázz a Munkába! kampány 

A Magyar Kerékpárosklub szervezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával május 6-án országszerte bringás reggelikkel indul a Bringázz a Munkába! kampány. A játékban egy mobilapplikációval lehet mérni a munkába tekerést, a résztvevők között értékes nyereményeket sorsolnak ki. A kampánnyal a bringára váltásra szeretnének bíztatni mindenkit, hiszen ez a legegyszerűbb, leggyorsabb és legszabadabb közlekedési eszköz, amivel egy tárgyalást sem lehet lekésni.

A kampányról több infót lehet elérni a http://facebook.com/bringazzamunkaba oldalon, bringazzamunkaba.hu oldalon a @bringazzamunkaba Instagramon.

Nyitókép: Soós Bertalan Magyar Kerékpárosklub Képgaléria >>>

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás