Hirdetés
Forrás: index.hu

Anglia első szénerőművét 1882-ben nyitották meg Londonban. Az ipari forradalom óta először telt el úgy két hét az Egyesült Királyságban, hogy az országban nem használtak fel szénenergiát. Ezzel ebben a hónapban már másodszor dőlt meg a rekord, az előző időszak 8 napig tartott.

Fintan Slye, a National Grid rendszer-üzemeltetője elmondta, hogy ahogy egyre nagyobb lesz a brit energiamixen belül a megújulók aránya, látványos javulás figyelhető meg. Slye arról is beszámolt, hogy az Egyesült Királyság szintén idén döntötte meg a napenergia termelési rekordját is, és hogy becsléseik alapján 2025-re nullára csökkentik az ország áramtermelésének szén-dioxid-kibocsátását – írja az Independent.

Chris Skidmore energetikai miniszter szerint most térül meg a megújuló energiába való befektetés, és miközben 2018 Nagy-Britannia áramtermelésének „legzöldebb” éve volt, 2019-ben ezt a teljesítményt jó eséllyel meghaladhatják. „Az Egyesült Királyságnak van a világ legnagyobb tengeri szélenergia-kapacitása, az ország a teljes energiaigényének több mint negyedét képes kielégíteni napenergiával, és tavaly az áramtermelés fele származott alacsony szén-dioxid-kibocsátású forrásokból” – mondta.

A szénerőművek energiamixen belüli súlyának csökkenése ellenére – ahogy arra nemrég a kormány klímatanácsadói is emlékeztettek – az Egyesült Királyság elmarad attól a mértékű kibocsátáscsökkentéstől, amire ahhoz lenne szükség, hogy az ország nettó kibocsátása 2050-re nulla legyen. Az Egyesült Királyság legnagyobb energiaforrása továbbra is a földgáz, ami bár kevéssé szennyező, mint a szén, szintén hozzájárul a klímaváltozáshoz. A 2008-as klímatörvény alapján ennek kibocsátását 80 százalékkal kellene csökkenteni 2050-ig az 1990-es kibocsátási szinthez képest.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás