Hirdetés

2020 augusztus 1-jétől összesen több, mint 25 ezer hektár állami tulajdonú földre vonatkozó haszonbérleti pályázatot írnak ki a nemzeti park igazgatóságok – jelentett be Nagy István agrárminiszter.A miniszter hangsúlyozta: a cél az, hogy a nemzeti parki vagyonkezelésben álló védett természeti területek kezelése az állattartással is foglalkozó helyi gazdák közreműködésével, a természetvédelmi szempontok maximális betartása mellett valósulhasson meg hosszú távon.

A gazdák országszerte összesen 395 birtoktestre pályázhatnak, a nyertes pályázókkal a legtöbb esetben 10 évre kötnek szerződést az igazgatóságok. Annak érdekében, hogy minél több helyi földműves juthasson állami földek használati jogához, a 200 hektár feletti birtoktestek esetében több, közösen pályázó nyertessel lehet csak egyidejűleg szerződést kötni – tett hozzá a tárcavezető.

A mostani pályázatokkal a korábban már lejárt és a 2023 végéig lejáró haszonbérleti szerződések megújítása a cél. A szerződéskötésekre még 2020-ban sor kerül, és a nyertes gazdák a piaci bérleti díjakhoz képest kedvezőbb, 2500 Ft/aranykorona/év díjért bérelhetik a területeket.

A nemzeti parkok kezelésében álló, védettséget élvező, de mezőgazdasági célokra használható területeket korábban is haszonbérbe adták, igaz, már évek óta komoly viták folynak arról, hogy hogyan is kellene felhasználni, kezelni ezeket a földeket, hogy ezeknél a gazdasági, vagy a természetvédelmi szempontok élveznek-e elsőbbséget.

Nyitókép: Kis József hortobágyi pásztor és hű társ munkakutyája. Fotó: Bajomi Bálint

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás