A rovat kizárólagos támogatója
Stuth-Nagy Niki nrgreport.com

Új kutatási eredmények mutatják: az erdőkre nagyobb szükségünk van, mint gondoljuk, nemcsak szén-dioxidot nyelnek el ugyanis, hanem a felhőképződés elősegítésén keresztül a bolygófelszín lehűlésében is szerepet játszanak.

Az nem újdonság, hogy az erdők nagyon fontos szerepet játszanak a klímaváltozás szabályozásában: rengeteg tanulmány szól arról, hogy megkötik a szén-dioxidot, ami a légkörben előforduló leggyakoribb üvegházhatású gáz, és aminek nagy részét mi pumpáljuk bele a levegőbe. A Proceedings of the National Academy of Sciences tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint azonban nemcsak ezen keresztül segítik a klímaváltozás elleni harcot, hanem felhőképződéssel is, ami segít lehűteni a földfelszínt.

A kutatás nemcsak a szénmegkötést vizsgálta, hanem azt is, hogy a frissen telepített erdők hogyan befolyásolhatják a klímaváltozás alakulását. A szakértők szerint az erdők megnövelik a felhőtakaró méretét, ami hozzáad a hűtőeffektusukhoz is. Ez megváltoztathatja a narratívát az új erdők kapcsán – azok, akik azt mondják, hogy minél több erdőt kellene telepíteni, mégis igazat beszélnek, csak nem azokért az okokért, amikért eredetileg gondolták.

Az eredmények a legjobbkor érkeztek: nemrég adták ki ugyanis az IPCC legfrissebb jelentését, ami pozitív és negatív híreket is hozott. A pozitív része az eredményeknek az, hogy még van esélyünk a melegedést 1,5 Celsius-foknál megállítani, a rossz viszont az, hogy ehhez nagyon drasztikus intézkedésekre és nettó nulla szénkibocsátásra lenne szükség, ami egyelőre nem tűnik reálisnak. Jó hír, hogy az erdők a vártnál is többet adhatnak hozzá a klímaváltozás mérsékléséhez.

Bár a felhőtakaró hűtő és fűtő hatásai összetettek, az azért elmondható, hogy a nagy, sokáig fennmaradó felhők összességében hűtik a földfelszínt, és segítenek a globális felmelegedés ütemének csökkentésében. Ezért vannak törekvések például geomérnöki programokra is, amelyek azonban sokkal bizonytalanabbak – tekintve, hogy például a felső légkörben található felhők inkább benn tartják a hőt, és hozzájárulnak a felmelegedéshez, nem pedig gátolják azt.

Szerencsére az erdők által gyarapított felhőtakaró pontosan az, amire szükségünk van, és hűti a felszínt, nem pedig melegíti. A kutatók 2001-2010 közötti adatokat néztek át, és összehasonlították a az alacsonyan fekvő felhőtakarót azokon a területeken, ahol vannak erdők azokkal, amiken nincsenek. Az eredmények azt mutatták, hogy nemcsak több a felhő az erdős részeken, hanem korábban is jelenik meg a felhőtakaró, ami azt jelenti, hogy korábban is kezdi el visszatükrözni a napfényt.

A bolygónk felszínének fényvisszaverő képessége (albedója) egyébként nagyon fontos szerepet játszik a klímaváltozás ütemének lassításában, így érdemes erre is fókuszálni – a kutatás eredményei alapján többek között például faültetéssel és erdőtelepítéssel is.

Forrás: IFL Science
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás