A franciaországi hiúzok kihalással néznek szembe, a populációjuk 150 felnőttre csökkent. A DNS-vizsgálatok szerint a genetikai sokféleségük olyan alacsony, hogy 30 éven belül eltűnhetnek az országból, hacsak nem születnek sürgős intézkedések.
A kutatók becslése szerint Franciaországban 120-150 felnőtt hiúz él. Az állatokon végzett vizsgálatok azt mutatják, hogy a macskák genetikai sokfélesége olyan alacsony, hogy a következő 30 évben lokálisan kihalnak, hacsak nem történik sürgős beavatkozás. Korábban a hiúzok eurázsiai kiterjedésűek voltak, de sok országban erős nyomás nehezedett az állatokra az élőhelyek elvesztése, a beltenyésztés, az orvvadászat és a közlekedési balesetek miatt. A 18. században a hiúzok teljesen eltűntek Franciaországból. Az 1970-es években egy Svájcban végrehajtott természetvédelmi projekt után néhány eurázsiai hiúz átköltözött a határon Franciaországba, és újra megtelepedett a Jura-hegységben. A létszámuk viszont nem érte el a stabilitáshoz szükséges mértéket. A kelet-franciaországi vadvédelmi központ, a Centre Athenas tudósai 1988 és 2008 között 2020 DNS-mintát gyűjtöttek sérült, elpusztult vagy árva hiúzoktól, és 78-at tudtak elemezni, hogy képet alkossanak a populáció genetikai egészségéről. Állatvédelmi okokból a csapat nem kapott mintákat egészséges vadon élő hiúzoktól.
A vizsgálatok a genetikai sokféleség riasztó hiányát tárták fel.
Bár a kutatók úgy vélik, hogy Franciaországban több mint 120 felnőtt hiúz él, a populáció sokfélesége csak 38 állatnál megfelelő. “Ez a populáció sokat veszített genetikai sokféleségéből, mióta Svájcból újra betelepült” – mondta Nathen Huvier, a tanulmány egyik szerzője. “Ha nem hoznak be új genetikai anyagot, ez a populáció kevesebb mint 30 év múlva ismét kihal.”
A Frontiers in Conservation Science-ben a kutatók leírják, hogy a hiúzok DNS-e pusztító beltenyésztési szintet mutat.
“A genetikai sokféleség hiánya csökkentheti az egyének alkalmasságát, betegségeket okozhat és csökkentheti az egyének azon képességét, hogy alkalmazkodjanak a környezeti változásokhoz” – mondta Huvier. Az a népesség, amely ezeket a jellemzőket mutatta, “nem volt képes fejlődni”, így sebezhető volt az összeomlással szemben – tette hozzá.
Csúcsragadozóként a hiúz a helyi ökoszisztéma egyik kulcs faja volt, mondta Huvier. A populáció genetikai sokfélesége megerősítésének egyik módja az volt, hogy több hiúzt telepítettek át egészségesebb csoportokból, például Svájcból vagy Németországból. Az ilyen projektek azonban politikailag nehézkesek voltak, mondta Huvier. Egy másik megközelítés lehet pl. a különböző régiók vadmentő központjaiban gondozott árva hiúzkölykök cseréje. Ugyanakkor a kutatók az orvvadászat elleni törvények szigorú végrehajtását és a járművezetőket a hiúzok jelenlétére figyelmeztető útjelző táblákat szeretnék látni, hogy csökkentsék a forgalom által elpusztult egyedek számát.
Nyitókép: szabadon élő 5 hónapos hiúz a kelet-franciaországi Lorraine Nemzeti Parkban Fotó Bringard Denis Hemis via AFP
