A rovat kizárólagos támogatója
Teljes méltóságának külsőségeivel itt vergődik a parton ez a különleges kreatúra. Vissza kellene dobni az életterébe, mert az bizonyosan nem a politika. Ezt neki is kellene tudni.Mi a baj végül is a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA)?
Megsértődött, majd bemondott egy nem létező dolgot a miniszter – írta tegnap az Index. A cikkre reagált Darvas Béla ökotoxikológus prof. a K+F+I pillanatképek FB oldalon. Íme:
A rendszerváltás előtt mintha politikailag gyanús elemek bujkáltak volna itt. Akkoriban az ’ellenforradalmárok kísértete’ járta be a medencét, ahol élünk. A rendszerváltás után viszont elég gyorsan a kommunisták utolsó mentsvárává vált. Aztán 2002-ben jött a Professzorok Batthyány Köre (PBK → 1995: Batthyány Lajos Alapítvány), amelyben az ún. ’jobboldali tudósok’ gyülekeztek, hogy kiszorítsák onnan a korábbi ’bolsevik’ matematikusokat, mezőgazdászokat stb. Hitvallásukban a PKB-s egyetemi tanárok „felajánlják tudásukat, szellemüket, hazai és nemzetközi tekintélyüket a kiútkeresés nehéz feladatához” – olvashattuk, ami nekem történelmi időket idéz, amikor a rendek ’életüket és vérüket’ ajánlották az örökbecsű MT-nek. A Horn- és az első Orbán-kormányok ideje ez. Pálinkás József fizikus volt a PBK első elnöke, majd később az MTA elnöke lett, és akit akkor Náray-Szabó Gábor kémikus váltott. Így kezdődött az Akadémia politikai ’kiegyensúlyozása’.
Nem ez borzolja ma már az idegeket, hanem az MTA rendszerváltás utáni irányváltása. Azt megelőzően a gyakorlati területen való munkára ’rávették’ ezt a téeszekhez és kohókhoz szoktatott közösséget, amihez semmi kedvük nem volt. A rendszerváltás után azonnal az alaptudományok (Pálinkás szóhasználatában a ’felfedezőtudományok’) felé fordult a társaság, mintha ez utóbbi jelentene is bármit. Az alapkutatás viszont azt jelentette, hogy csak semmi közvetlen a gyakorlattal kapcsolatba hozható ’szakiskodás’. Mindez persze nevetséges olyan alkalmazott tudományterületen, mint a mezőgazdaság, az orvostudomány vagy a mérnöki tudományok. A rendszerváltás után a mindig is betegeskedő innovációs lánc elszakadt. A K+F+I-ből egyre kevesebben foglalkoztak fejlesztéssel (F), alig páran innovációval (I), vagyis a kutatás (K) külföldi lapokban termelte az impakt faktor nevű valamit, aminek a mérőértéke már idehaza is megbukott.
A politikusok tehát egyre inkább ’tudósellenes’ álláspontra helyezkedtek.
Az okos embereket csak az okos politikusok szerethetnék. A tudós kiszámíthatatlan. Mindig meg akarja mondani a frankót, mindenbe belekotyog, ha nem kezelik keményen. Szótlanságra kell szoktatni. Az MTA ellátmánya, ami egy közepes magyar céghez hasonlítható tehát folyamatosan az évi hazai költségvetés tárgya volt. Rajta spórolunk, mint háziasszony a befőzéshez használt gumigyűrűn. Kellően megfegyelmezett ez a társaság, megérti – üzent már az elején Antal József is. Focira – megkockáztatom – többet költünk, mint a magyar tudományra, bár ez utóbbi még ’papírforma’ szerint nemzetközi teljesítményű. Persze nem egyedül, hanem az egyetemiekkel. Ők gazdaságilag mind nagyobb ’vállalkozások’, mint az MTA. Itt van persze a mezőgazdasági kutatóhálózat is (NAIK), amely kisebb, szerényebb, szótlanabb; a túlélés hazai bajnoka.
Még kicsit Harry Potteresen Pálinkás álmodta meg a ’Felfedezésügyi Minisztériumot’, de a feladatot Palkovics László kapta meg. Mindez az MTA-ra nézve azt jelentette, hogy a költségvetésének (ami nyomorúságában nem változott) egy része közvetve az Innovációs és Technológiai Minisztériumon (ITM) keresztül érkezik, és így minisztere előbb-utóbb kér majd valamit, ahogy Virág elvtárstól megtanultuk. A civódás tehát az MTA költségvetése és az alárendeltség állapota körül kering, hiszen ilyen módon Lovász László, az MTA elnöke Palkovics László miniszter beosztottjává válik, és ’az meg mii-i’, mondanák a Való Világ nyelvújítói.
A döbbenetes az, hogy az MTA sohasem volt valóságosan független, csak elhitte magáról, hogy az. Szolgáltat az, akit fizetnek, márpedig az MTA sohasem tudta eltartani magát és az intézményhálózatát. Szóval kínos az ébredés, és hogy az MTA-nak valamit a gyakorlat felé kellene teljesítenie. Ez az a pont, ahol nem tudok az MTA méltóságteljes külsőségeivel és alkalmazkodásképtelen (ezt a korhoz értem, amiben működik) vezetésével egyetérteni.
Nézzük akkor, hol tart ez a szerintem kicsinyes élettársi civódás.
MTA közgyűlés 2018 dec. 6
„A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendkívüli közgyűlést tartott, hogy megtárgyalja Palkovics László jövőjüket alapjaiban érintő terveit, a miniszter azonban végül nem ment el, hiába ígérte.”
– Van ilyen. A mai Bástya elvtársak utolsóként jönnek (ha egyáltalán) és a leghamarabb mennek. Nem hallgatnak meg másokat, bár ott hagynak maguk helyett füleket.
„Mivel Palkovics szerint az Akadémia előkészítő anyagai méltatlanok, nem ült le Lovász László MTA-elnök mellé, inkább összehívott egy saját sajtótájékoztatót, amin meglepő állítást tett: eszerint az MTA vezetése hétfőn elfogadta az ő feltételeit. Ezt az érintettek egy órán belül megcáfolták.”
– Mondjuk ez már kínos. Az MTA ’szóvivője’ nyilvánosan égeti a miniszterét. Persze előtte a miniszter is állított valamit.
„…tudományos miniszter pedig az a Palkovics László, korábbi oktatási államtitkár lett, aki előbb a pénzosztás teljes megreformálását jelentette be, majd belengette, hogy elvonnának-megszüntetnének egyes kutatóintézeteket is.”
– Az ettől való félelmen nem csodálkozom, hiszen a valóságos hazai kutatás emberállománya folyamatosan fogy. A kutatók közalkalmazotti kezelése teljesen céltévesztő. A nemzeti statisztika, ha kivennék belőle a kamu K+F személyzetet azt hiszen az EU-ban egyedülállóan alacsony lenne. Nálunk Kutató nevű Kft.-k is vannak.
„…Palkovics az innováció és az alkalmazott kutatások előtérbe helyezését, a szerinte elavult akadémiai intézményrendszer megreformálását és a kormányzati prioritások jobb érvényesítését hangoztatja, az MTA eközben a tudomány függetlenségét, kialakult struktúráját és finanszírozását félti…”
– Palkovics a politikusok álmait váltja most gyakorlattá. Mindez pártsemleges. A bal oldali kormányok tudománytámogatása még alacsonyabb volt, mint az Orbán-kormányoké. Másrészt miért kellene olyan vélt előjogokon alapuló, l’art pour l’art függetlenséget tiszteletben tartani, ami nem jár együtt kommunikálható tartalommal? Várom ezt Lovász úrtól.
„…a pénznek egy részét Palkovics visszatartja, amíg nincs döntés az intézményhálózat sorsáról. A szokásos értelmezés szerint lényegében ezzel akarja kikényszeríteni, hogy az Akadémia mondjon le az elvenni kívánt kutatóhelyekről…”
– Pénz tehát akkor lesz, ha a gazda (Palkovics) teljesítést lát. Lovász viszont továbbra is csak Lovászra hallgat és az általa vezetett akadémikusokra, vagyis a kormánydöntésről nem vesz tudomást. Alkupozíció nélkül egyezkedik. Van ebben a CEU példája után realitás?
„…Lovász annyit mondott, hogy szerinte két visszatérő vád dominál: a rossz hatékonyság és az, hogy az MTA politizál.”
– A hatékonyság megközelítése Lovász szerint teljesen más, mint egy működő kormány számára. A MTA elnöke a formális tudományos életben való megjelenést hangsúlyozza, míg a kormány az MTA gyakorlati eredményeinek hiányát. Az MTA politikai szerepvállalása nem szerencsés. Nem ez a hálózat küldetése, de a következményekből az MTA vezetése mit sem tanul. A kakaskodó akadémiai és a miniszteriális ego mindent visz.
Az MTA mai sajtóközleménye: A kutatók és a magyar tudomány érdekében azonnali megállapodást és világos koncepciót kért az MTA közgyűlése az ITM-től
A cikksorozat folytatása: partra vetett Akadémia No3 – Hol rezsi komámasszony?
