Hirdetés

A Rákosrendező területére tervezett, „Mini-Dubaj” néven elhíresült beruházás megvalósítása sokkal több veszteséget okoz Magyarországnak, mint hasznot. A Levegő Munkacsoport a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak küldött véleményében azt is kifejti, hogy a terv megvalósítása az Alaptörvény és a környezetvédelmi törvény rendelkezéseibe ütközhet.

A kormány 2024. január 11-én tette közzé „a Magyarország kormánya és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről” szóló törvényjavaslatot társadalmi egyeztetésre. A dokumentum szerint „Rákosrendező állomás területének vegyes célú ingatlanfejlesztésként történő fejlesztése” keretében a Magyarország a következő támogatásokat adja „az Egyesült Arab Emirátusban (EAE) székhellyel rendelkező magánbefektetőknek”: a megvalósításhoz szükséges állami infrastrukturális fejlesztésekhez legalább 800 millió eurót (303 milliárd forintot), 27 helyett 5%-os áfát (azaz 422 milliárd forint kedvezményt) és több százmilliárd forintot érő területet.

A Levegő Munkacsoport szerint a terület beépítésével óriási veszteség éri a fővárost, hiszen zöldterület helyett aszfalt és beton borítja majd a területet.
Lukács András elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy “a klímaválság miatt éppen a zöldterületek bővítésére és a meglévők megóvására lenne szükség. A beruházás továbbá jelentős energia- és nyersanyag-felhasználással jár, pedig uniós kötelezettségünk az energiafelhasználás csökkentése, és az építőipari nyersanyagok bányászata okozta jelentős károk miatt már az országban több helyen folynak a tiltakozások.

Pogátsa Zoltán, a civil szervezet elnökségi tagja hozzátette: „A hazai épületállomány energiahatékonysága rendkívül rossz, így az épületfelújításra kellene átcsoportosítani minden lehetséges forrást. Viszont az új beruházás elvonná a pénzt és a szakembereket is a meglévő épületek korszerűsítésétől. Ráadásul a »Mini-Dubaj« több ezermilliárd forintos költségét magyarok fizetnék, hiszen a külföldi beruházó nem jótékonyságból fektetne be, hanem jelentős profittal szeretné visszakapni a pénzét, amit nyilvánvalóan kivisz majd az országból.”

Az AA a legjobb energetikai tulajdonság, a JJ a legrosszabb.

A Levegő Munkacsoport feltételezi, hogy a budapesti „Mini-Dubaj” megvalósítása az Alaptörvény és a környezetvédelmi törvény rendelkezéseibe ütközik.
A Levegő Munkacsoport részletes véleményezése itt olvasható >>>

 

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás