Ebben a bejegyzésben nem titkolt szándékunk méltatni egy kicsit a rum típusainak hamisítatlan különlegességeit. Úgyhogy ennek szellemében először teszünk egy rövid történelmi kitekintőt a rum kapcsán.
Aztán pedig kitérünk majd annak a sokszínűségére is, amit a rumok szerelmeseinek manapság lehetősége van rendszeresen megízlelni egy-egy különleges alkalom apropóján.
Dióhéjban néhány érdekesség a rum történelme kapcsán
A rummal kapcsolatban az a helyzet, hogy a manapság minőségi rumként ismert és szeretett italkülönlegesség zöme még ma is a Karib-tenger térségéről származik. Hogyha az eredetét akarjuk keresni, akkor leginkább azt célszerű kiemelni, hogy évszázadokkal ezelőtt a nádcukorültetvényeken indult el maga a rumkészítés.
Ahogy aztán múlt az idő, alapvetően az amerikai nádcukortermelő gyarmatokkal rendelkező országok voltak azok, amelyek hasznot tudtak húzni a rumkészítés folyamatos innovációjából.
Ebből a szempontból mi nem voltunk éppenséggel haszonélvezői a lehetőségeknek. A Habsburg Birodalom és a Magyar Királyság ugyanis nem volt ezen gyarmatosítók között, úgyhogy a rumhoz hasonló utánzatok gyártása is később kezdődhetett csak el.
Amiért a rum olyan sokak számára szerepel a kedvelt italínyencségek között
Bizonyára nem okoz túlságosan nagy újdonságérzetet a kijelentés, miszerint az iDrinks kínálatában elérhető rum a világ egyik legkedveltebb tölgyfahordóban érlelt égetett szeszének számít. Egyébként finom technológiát alkalmazva kétféle módon is lehetséges az elkészítése. Az egyik lehetőség kapcsán alapanyagként a nádcukor előállításakor fennmaradt melasz felhasználása történik.
A másik módszer esetében pedig a cukornád leve az, ami a rum készítésének a kiindulópontját jelentheti. Egyébként ennek az anyagnak az a sajátossága, hogy az erjesztés után a cukornád levének a lepárlása történik. Ezt követően pedig nem ritkán éveken át történik az érlelés, majd karamell hozzáadásával nyeri el végül a rum a tényleges színét.
Különféle rumváltozatok, amelyek előállításának a kulcsa a sokszínűség
Több szempont alapján is kijelenthető az, hogy a rumok szerelmesei bizony egészen sokféle módon kortyolhatják a kedvenc különlegességeiket. Példának okáért az alkoholtartalom alapján is léteznek alacsonynak mondható, 37-60%-os rumok.
De ott a másik véglet is, vagyis az egészen magas, akár 80%-os alkoholtartalommal rendelkező rumváltozatok. Szintén variációs lehetőséget jelenthet az egyes változatok színe is. Például a fehér rumot alapvetően koktélokhoz használják, az aranyszínű rum pedig önmagában fogyasztva is kifogástalan élményt ajándékozhat. Egyébként a fekete és a fűszeres rum is kedvelt változatnak számítanak.
Különösen abban az esetben, hogyha a pohárba kerülő rumkülönlegesség több évtizedes érlelés után kerül palackba.