Eljött az az idő, hogy ha a természet eredeti állapotát akarjuk látni, akkor több száz kilométert kell utaznunk. Aztán megilletődötten állunk egy zsebkendőnyi sziklagyep, egy nagyobb pocsolyányi lápfolt, vagy egy focipályányi homoki gyep előtt. A folyamat neve, ahová sikerült megérkeznünk,- az eljellegtelenedés.
Egyenerdők, egyforma leromlott rétek és undok bozótosok. Vonalas létesítmények sokfélesége, iparszerű fakitermelés, lakóparkok és bevásárlóközpontok építése. Csupa olyan dolog, amire nincs szükség, mert ugyan mi értelme több ezer köbméter betont és acélgerendát bedolgozni, azért , hogy eladhassunk egypár extrém és funkciótlan ruhát, amit divatosnak hívunk. Mindehhez több száz légköbmétert fűtünk vagy hűtünk, ami persze költségként bőven be van építve az említett divatos ruha árába, ezért cserébe azt Mexx-nek, Guccinak vagy Ciankalinak nevezik, ami nyilván jogos büszkeséggel tölti el viselőjét. Mindezen gondolatok egy debreceni hipermarket parkolójának szélén jutottak eszembe, ahol az öldöklő aszatnak egyik jelentős hazai állománya sínylődik az út, vasút és áruház háromszögébe, az ízlésesen elterített sittkupacok között.
Ahol pedig személyesen nem sikerült lesilányítani környezetünket, ott szétengedtük növényi vérebeinket, a selyemkórót, a bálványfát a japán keserűfüvet és a kanadai aranyvesszőt. Többször érkeztem már nagy reményekkel balatoni mocsárrétekhez vagy hajdúsági homokgyepekhez, aminek vége az említett növények áthatolhatatlan függönyében történő vergődés lett. De ezúttal elhatároztam, hogy megpróbálok írni valami jót is az ember és természet viszonyáról, jelesül azokról az élőhelyekről, amik emberi behatás révén jöttek létre és értékesnek minősülnek.
Komoly irodalma van például a kunhalmoknak nemcsak régészeti, hanem botanikai szempontból is. Az említett, igazából a mai ember számára rejtelmes funkcióval bíró kupacok őrizték meg a löszpusztagyepek növényzetét, amelyek utolsó hírmondóként állnak ki az őket körülvevő szántókból. Ide húzódott fel a horgas bogáncs, a karcsú zsombor, a karcsú orbáncfű a macskahere, az érdes csűdfű vagy a Bieberstein-gyújtoványfű, de találtak már magyar nőszirmot is egy északabbi dombon Borsod megyében.
karcsú orbáncfű kép: Ifj. Vasuta Gábor
Ugyancsak tetszetős növényzettel bírnak a zempléni erdészeti dózerutak rézsűi. Legnagyobb sztárjuk a bordapáfrány, egy tővel képviselteti magát, valamint a kérészpáfrány aminek ittléte a természet egyik rejtélye, tekintettel a páfrány szubtrópusi mivoltára. Egy viszont biztos. Akárhányszor meglátogattam őpáfrányságát, soha nem láttam havat körülötte, holott máshol húsz centi hóborítás volt. Állítólag a meleget geotermikus feláramlás biztosítja számára, a 100% páratartalmat pedig a körülötte lévő mohaszivacsok. Mi ez ha nem all inclusive kiszolgálás? Ha nem is ilyen unikális ritkaságok, de botanikus szíveket megdobogtató dolgok azért több helyen előfordulnak az útrézsűk oldalában. Ilyenek a Zemplénben a tündérfürt nevéhez méltó csodás állományai, a gyöngyvirágos körtike, a bajusz és hegyipáfrány a Csaponta-forrás környékén, vagy a Borindzás korpafűkavalkadja, ahol a részegkorpafű, a kapcsos korpafű a közönséges és tölcséres laposkorpafű él békességben egymás mellett. Ugyanilyen utak mentén a Bükk sziklai bükkösében egy fényképen lehetne megörökíteni öt védett növényt. Képzeletbeli képünkön ott mosolyogna a hármaslevelű macskagyökér, a zöld fodorka, a tarka nádtippan, az enyves acat és a mirigyes tölgyespáfrány.
csengettyűvirág kép: Ifj. Vasuta GáborDe legszebb hegyi rétjeink is hajdani kaszálók voltak, mint például a Gyertyánkúti-rétek a Zemplénben, ahol csak orchideából 12 faj él, nem beszélve a réti kardvirág tömegéről és a csengettyűvirág halványkék csengőiről. Ezek a rétek rendszeres emberi beavatkozást igényelnek (igényelnének), különös tekintettel a nyírfahajtások és a kékperje megrendszabályozására.
Ha holdbéli tájra vagyunk kíváncsiak, akkor a Bélkő letermelt csúcsának bányaudvarán érdemes körülnézni. A hatalmas tájseb viszont érdekes módon otthont adott a környező sziklák különleges növényvilágának. Voltak olyan elképzelések is, hogy feltöltik földdel a krátert, ami szerencsére nem történt meg. Ennek vége ugyanis a gyomok beözönlése lett volna, így viszont a kőrézsűket a szirti pereszlény foglalta el , ami hazánkban csak itt található, a szintén unikális előfordulású tátrai hölgymállal és a korai szegfűvel, talán nagyobb borításokat mutatva, mint eredeti élőhelyén. Mindezek mellett belopakodott a vízparti deréce is, mint védett növény, ami azt mutatja, hogy számára nem a víz közelsége a fontos, hanem a csupasz, kavicsos élőhely legyen az akár bányaudvar, vagy kavicszátony. Ugyanilyen meglepetést okozott a csermelyciprus megjelenése a rudabányai felhagyott külszíni fejtésén. Az rendben van, hogy a növény repítőszőrös terméssel rendelkezik, de legközelebbi magyar előfordulása a Dráva-vidéken található, úgyhogy elég sokat kellett repülnie idáig.
A homokbányák is sokszor tartogatnak meglepetéseket. A pionír homokfoglaló növények, úgymint a fényes poloskamag, a vitézkosbor a kései szegfű vagy a gyíkpohár szép állományai találhatóak a Szentendrei-sziget vélhetően illegális homokkitermeléseinek nyomán a száraz avagy nedves homokfelszíneken.
Más növények pedig kimondottan arra várnak, hogy egy traktor elakadjon valami vizes helyen. A combig érő vízzel teli keréknyomot aztán birtokba veszi – elsősorban a Beregben és az Őrségben a sűrű csetkáka, a látonyák vagy a forrásfű.
Mindezzel természetesen nem azt akartam mondani, hogy az ember bármit is jóvátett ezek által, hiszen a fenti összefoglaló csupán „mellékterméke” az egyébként kimondottan romboló tevékenységeknek.
A jóvátétel sajnálatos módon még várat magára. Ép ésszel felfoghatatlan például, hogy Tapolca mellett a lisztes kankalin élőhelye mellett hogy adhattak engedélyt kavicsbánya üzemeltetésére, vagy hogy miért látunk a Zemplén legszebb hegyoldalaiban kastélyszerű nyaralókat magánúttal. Ezért lehet jobban szeretni a növényeket az embereknél. Egyszerűen csak szépek minden érdek nélkül és védtelenek, ami rólunk egyáltalán nem mondható el.
