Hirdetés

A Normafa természeti értékeinek védelmében fellépő zöld civil szervezetek üdvözlik Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester nyilatkozatát, amelyben kijelenti, hogy mégsem épül sícentrum az országszerte ismert kirándulóhelyen.

Tavaly nyár óta kerültek napvilágra azok az elképzelések, amelyek nagyszabású, sportolással kapcsolatos fejlesztéseket terveztek a Normafára, Budapest legforgalmasabb és legismertebb kirándulóhelyére, amely nemzeti és uniós természetvédelmi oltalom alatt áll. Mint ismeretes, a fejlesztések elemei között szerepelt a védett erdő területén létrehozandó több kivilágított és vegyszerek használatával hóágyúzott sípálya, ülőlift, nyári bob pálya, valamint több nagy kapacitású parkoló. A fejlesztések állítólagos indokaként nem csak a sportélet – hangsúlyosan a téli sportok iránti igény – szerepelt, hanem a terület jelenlegi elhanyagoltsága is.

A tervezett fejlesztések által érintett, mintegy háromszáz hektár védett természeti terület vagyonkezelését az un. Normafa-törvény meghozatala után maga a kerület vette át. Szóba került a Normafa un. közparkká alakítása is.

A Normafa védelme érdekében fellépő "Normafa Természetesen" civil koalíció hangsúlyozta, hogy a tervezett fejlesztések előre láthatóan károsítanák az itteni természeti értékeket. A kirándulóhely nem csak a Budai Tájvédelmi körzet része, de az Európai Unió Natura 2000 hálózatához is tartozik. A sajátos körülmények között fennmaradt idős erdők és gyepterületek jelenleg változatos élővilágnak adnak otthont, amely országos viszonylatban is kiemelkedő érték. Számos ritka madárfaj költ a területen, de a rovarvilága és a növényvilága is egyedülálló. A tervezett fejlesztések jelentős fakivágással, talajsebzéssel, a csapadékvíz elvezetésének és a helyi klímának a drasztikus megváltoztatásával járhattak volna. Különösen a Harang-völgy bolygatása okozhatna visszafordíthatatlan veszteséget, ahol egy lepkefaj egyetlen kárpát-medencei állománya található, sok más ritkaság mellett. Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester május 20-án jelezte, hogy megismerve a különféle érdekcsoportok véleményét, a kerület egy mindenki által elfogadható változatot keres a fejlesztési irányokkal kapcsolatban. Nem tervez újabb, nagyarányú beruházásokat, és a Harang-völgy aljáig húzódó sípálya ötletét sem támogatja. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztéseket számos egyeztetési körben, valamennyi érdekelt csoport véleményének figyelembe vételével igyekeznek megtervezni.

Normafa fafelmérésNormafa fafelmérés

A Normafa védelmét támogató zöld szervezetek üdvözlik a kerület vezetésének közzétett álláspontját, amely elismeri a Normafa különleges természeti értékeit, és nem kívánja azokat károsítani. Bízunk abban, hogy a Normafa rehabilitációja az itt található értékes erdők és gyepterületek, valamint hozzájuk kötődő élővilág megóvása mellett fog történni, és elsősorban azok érdekét szolgálja, akik éppen ezen értékek miatt látogatják a kirándulóhelyet. A kijelölt sétautak karbantartására, padok, esőbeállók, csomagmegőrzők és más, a gyalogosok igényeit szolgáló fejlesztéseket éppúgy fontosnak tartjuk, mint a történelmi épületek felújítását. A területhasználat jelenlegi problémáinak – hulladékkezelés, ellenőrizetlen terepkerékpár-használat, parkolási gondok – megoldását szintén támogatjuk. A zöld szervezetek továbbra is együtt kívánnak működni a kerülettel, leginkább a természetvédelemmel, környezeti neveléssel kapcsolatos fejlesztések – tanösvények, nevelési központok – kialakításában.

A „Normafa Természetesen" civil koalíció tagjai az önkormányzattal folytatott május 8-i megbeszélésen világossá tették, hogy példaértékűnek tartják a polgármester körültekintő módszerét, felelősségteljes egyeztetési folyamatát, és a népszavazás meghirdetését. Külön üdvözölték az önkormányzat szándékát, hogy részt kíván venni a zöldszervezetek szakemberei által javasolt közös terepbejáráson a Normafán, illetve azt, hogy összefoglalót kíván küldeni a további egyeztetések sikere érdekében a jelenlegi tervekről és a Natrua 2000-es természetvédelmi vizsgálat pillanatnyi állásáról.

NORMAFA TERMÉSZETESEN civil koalíció:
• Budakörnyéki Natúrparkért Egyesület
• CEEweb
• Greenpeace
• Levegő Munkacsoport
• Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
• Magyar Természetvédők Szövetsége
• Védegylet
• WWF Magyarország

Kapcsolódó anyagok:

Nem épül síközpont a Normafánál

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás