Hirdetés
(X)

Ugyan ez a trend egészen újkeletűnek mondható, az acélcsarnokokat gyártó belga Frisomat immáron több mint négy évtizede a körforgásos gazdaság elveit követi, így a fenntarthatósági törekvések a kezdetektől áthatják a szervezet működésének egészét.

Az elmúlt, immáron 3-4 év gazdagsági változásai globális szinten bolygatták fel az iparág szereplőinek mindennapjait. A jelentős alapanyagár-emelkedések a vállalkozási folyamatok újratervezését követelték meg, amelynek során hangsúly került az időtálló és erőforrás-gazdaságos megoldásokra. Talán meglepő, de ebben a kérdésben az acélcsarnokok kiválóan teljesítenek.

A négy évvel ezelőtt emelkedésnek induló alapanyagárak az acéltermékek piacát sem kímélték, így a mára igen nagy népszerűségnek örvendő könnyűfémszerkezetes építési szegmenst is elérték. A belga központú Frisomat az 1970-es évek vége óta foglalkozik acélcsarnokok gyártásával, így mostanra több évtizedes tapasztalattal nézett szembe az iparági nehézségekkel. Első körben sikeresen: az acélcsarnokok korábbi népszerűsége mit sem csökkent. A nehezítő tényezők ugyanis, bár késleltetve, de megjelentek a Frisomat mindennapjaiban is, annak ellenére, hogy a gyártó nagy raktárkészletének köszönhetően még hónapikig változatlan áron és időben tudták az ügyféligényeket kiszolgálni. Akkor is, amikor az építőipar lehetőségei már jelentősen lekorlátozódtak. A folyamatok menetét tekintve a nehézségek késői megjelenése így akár pozitív visszajelzés is lehet a szervezeti struktúrát illetően.

A Frisomatnak ugyanis alapítása óta célkitűzése a megbízható, hosszú távon funkcionáló és alkalmazható acélcsarnok-megoldások kifejlesztése, ugyanakkor hasonló prioritást élvez a logisztika optimalizálása is. 

„Vállalati folyamataink az elmúlt években is hatékonynak bizonyultak, azonban tudatában voltunk annak, hogy az átlagosan 8-9 hónapos átfutási idő, amivel dolgozunk késlelteti a gazdasági nehézségek megjelenését is. Logikus, hogy idővel nem kerülhetjük el, hogy a negatív tendencia hozzánk is begyűrűzzön. Ennek ellenére alapelveinket nem engedjük el, továbbra is a költséghatékony, fenntartható és közel egy életre szóló megoldások biztosítása a cél.” – nyilatkozta Raport László, a magyarországi leányvállalat ügyvezetője.

Frisomat radinum

Acélcsarnokok fokozott hatékonysággal

A Frisomat mindig is a folyamat egészének körforgásos megvalósíthatóságára törekedett. Ebbe az acélcsarnokok időtállóságán túl a gyártáshoz szükséges anyagbeszerzés, az előállításhoz szükséges erőforrások kezelése, a szállítási feladatok és az újrahasznosíthatóság is beletartozik.

Az acélcsarnok gyártó által alkalmazott irányelveknek köszönhetően mára 100%-ban zöld energiával fedezik a belgiumi és brazíliai üzemek energiaszükségletét. A két gyártósort ugyanakkor a legmodernebb, automatizált berendezésekkel működtetik, amelyek gyorsan és rendkívül precízen, jelentősebb felesleg keletkezése nélkül tudják az acél épületelemeket előállítani. Ez pedig nagyban hozzájárul az épületek határidőre történő építésének biztosításával. Ezzel összefüggésben a cég a tárolókapacitását is folyamatosan igyekszik növelni, annak érdekében, hogy a beszállítóktól függetlenebb működést tegyen lehetővé, ami szintén befolyásoló tényező a határidős rendelések esetében.

Mindemellett a Frisomat az acélcsarnokokat rugalmas elveknek megfelelően gyártja. Itt szintén nem csak az egyszerű bővíthetőség a kulcsszó, de a számos kiegészítő opció, a költséghatékonyabb alapozás, a hulladékszegény összeszerelés, illetve maga a gyártási alapanyag is szerephez jut. A Frisomat acélcsarnokok és szerezetek ugyanis hidegen hengerelt, horganyzott acélból készülnek. A horganyzásos eljárás révén olyan védőréteget kap az alapanyag, ami hosszú évtizedekig ellenáll még a szélsőségesebb időjárásnak is, illetve gátolja a rozsdásodást.

Ausberger Frisomat csarnok

Nem csak a fenntarthatóság a cél

A fenntarthatósági elvek szem előtt tartása nem újkeletű a Frisomat életében, ez ugyanis gyakorlatilag a cég alapításától kezdve a gazdálkodás egyik fontos alapelve volt.

„Változtatni soha nem késő, és mindig szükséges. Ennek megfelelően az ökológiai lábnyomunk csökkentését állandó feladatunknak tartjuk az elérhető eszközeink alkalmazásával, fejlesztésével. A hidegen hengerelt acélszerkezetek 30%-kal kevesebb alapanyagot emésztenek fel a hagyományos acélépítési eljáráshoz képest, ami nem csak a nyersanyag felhasználását optimalizálja, de kisebb súlyának köszönhetően a szállítmányozást is hatékonyabbá teszi.” – jegyezte meg Raport László ügyvezető a témával kapcsolatban.

A Frisomat acélcsarnokai mindemellett 100%-ban újrahasznosíthatók és a pontos gyártásnak köszönhetően szinte hulladékmentesen kivitelezhetők – legyen szó bemutatóteremről, irodáról, mezőgazdasági épületről. Az egyszerűen egyedi elképzeléshez igazítható és egyedi igényekre szabott funkciókkal kiegészíthető épülettípus azonban még ennél is többet tud, ugyanis méreteiben még felépítés után is bővíthető, alakítható, költözés esetén pedig könnyen szétszerelhető és mozgatható. Egy Frisomat acélcsarnok együtt változik és bővül a vállalkozással, időtálló és funkciógazdag megoldást ad.

A Frisomat egyedi építési rendszereiről IDE KATTINTVA tudhat meg többet.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás