A rovat kizárólagos támogatója

Magyarország a biodiverzitás Bermuda-háromszöge, mert itt eltűnnek az adatok. No de milyen adatok? Idén nyáron voltak a 20. Biodiverzitás Napok a börzsönyi Nagy Hideg-hegyen, ahova 60 kutató jött össze, hogy tudásukkal, szakmai tapasztalataikkal a terület természeti értéktárát gyarapítsák. A Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság kulisszatitkai.

Hogyan, és miért alapították meg az MBKT-t? Miként pozicionálja magát hazánkban ma, és a jövőben? Civil szervezetként foglalkozik hatástanulmányok elkészítésével és szorosan együttműködik Nemzeti Parkokkal és Önkormányzatokkal a faj-feltárások és élőhelyek leírásával kapcsolatosan. Emellett a védetté nyilvánítási folyamatban is részt vesz, és felhívja a figyelmet a pontos adatgyűjtések fontosságára.

Egyedi hazánkban az is, hogy kutatók az évente akár többször is megrendezett Biodiverzitás Napokon nyitnak a helyi közösségek és érdeklődők felé. De az Egyesület lehetőséget nyújt a mai fiatal (leendő) kutatóknak, hogy szakmájukban már nevet szerzett tudósokkal informálisan is együtt dolgozzanak, kapcsolatokat szőjenek. 2020-ban miért fontos egy ilyen civil Szervezet a Kárpát-medencében, miben egyedi, miben különbözik más szervezetektől, és milyen jövőképet segít alakítani társadalmunkban?

A Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság humánökológus szakmai kommunikációs referensével Sallee-Kereszturi Barbarával, és a, a társaság egyik alapítójával/elnökével, dr. Kovács Tibor zoológussal az egyesület munkáján kívül sok-sok mindenről a szerkesztő Sarkadi Péter beszélgetett.   

Sallee-Kereszturi Barbara kép: Sarkadi Péter greenfo

Sallee-Kereszturi Barbara 1994-től fordító, oktató, ökológiai tanácsadó vállalkozást vezet, amely a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósítására törekszik. 2002 és 2006 között a svájci Appenzelli Gimnáziumban volt földrajz tagozatvezető, 2002-től a Geographical Application oktatási módszertan fejlesztőjeként és bevezetőjeként dolgozott Svájcban. Több mint 25 évet töltött ott, 2007-ben költözött haza férjével. 2006-tól a Tanuló Térség Projekt és a Hegymagasi és Szent György-hegyi mintaprojekt vezetője volt. 2008 és 2010 kuratóriumi elnöke volt a Hegymagas Községért Közalapítványnak, 2010 és 2014 között Hegymagas polgármestere. A Badacsony Hegyért Alapítvány kuratóriumi tagja és a Mayor’s Band, a polgármesterek jazz zenekarának énekese. A 2015-ös tapolcai időközi választáson az LMP országgyűlési képviselőjelöltje.

Kovács Tibor kép: Sarkadi Péter greenfo

Dr. Kovács Tibor zoológus, természetvédelmi szakértő. 1965-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia-földrajz szakán diplomázott és 2003-ban PhD fokozatot szerzett ökológiából. Jelenleg természetvédelmi szakértőként dolgozik, szakterülete a herpetológia és környezetvédelmi hatástanulmányok készítése.

A 2020 április 22-én, a Föld Napján indult podcastunk adásait meghallgathatja Soundcloud oldalunkon, elérheti az anchor megosztón keresztül több alkalmazásban (breaker; google podcast; overcast; pocket cast; RadioPublic; ezekben fel is iratkozhat ránk)

Greenfo podcastok a Spotify-on Greenfo podcastok az iTunes-on

Podcastunk RSS-csatornája itt található.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek